A főváros közlekedésében két napig kaotikus helyzetet teremtett május közepén, Dél-Budáét pedig e napok jelentős részében teljesen megbénította, hogy második világháborús amerikai bombákat emelt meg egy markológép a lágymányosi Infopark épületeinek mélyalapozása közben. A hatástalanítások elvégzéséig két kilométeres sugarú körzetben evakuálták a területet, a forgalmat pedig híd-, rakpart- és útlezárásokkal kellett korlátozni. Mikor, hogyan kerülhettek bombák az érintett területre, s miért nem fedezték fel korábban a veszélyt?
Másnap, 14-én pedig egy újabb, már kétszer ekkora, 2000 fontos bombát találtak. A kihívott tűzszerészek tökéletesen végezték feladatukat: a bombák gyújtószerkezetét kiszerelték, s a kellő óvintézkedések után felrobbantották őket, a bombatesteket pedig elszállították a helyszínről. Mint Hajdú Gábor mérnök-ezredes, a tűzszerész zászlóalj parancsnoka közölte, a robbanószerkezeteket a II. világháborúban Budapest ellen indított támadások során dobták le, amerikai gépekről.
A világháborúk történetét feldolgozó szakirodalom - például a Légiháború Magyarország felett (Zrínyi Kiadó, 1992), az USA Air Force statisztikák - és a szerző személyes följegyzései alapján állítható: a bombák nagy valószínűséggel 1944. június 14-én hullottak oda, a déli összekötő vasúti hídnak szánt szőnyegbombázás során, az akkor Horthy Miklós nevét viselő mai Petőfi-híd budai hídfőjéig félrehullott darabjaiként. A bombák DEMO 1000 illetve 2000 típusúak (a sorszám a fontban mért súlyukra utal), az orrukban egy MK-VII-es késlelthető- és a végeiken egy MK fenékgyújtóval, s a farkukat alkotó négyszárnyú, irányban tartó felületekkel. Ilyen bombákat csak az amerikai B-24 Liberator és B-17 Légierőd négymotorosok szállítottak fölénk.
Az Infopark területén akkoriban egy gáttal elkerített dunai morotva maradványaként mocsaras terület húzódott, ahova diákok jártak természetrajzi gyakorlatokra. A most megtalált bombák a lágy talajban nagyon mélyre fúródtak. Amikor a háborút követően építési övezetté minősítették át a területet, a süppedős talajt a csepeli acélművek kohósalakjával is töltötték fel. Ez a magyarázata annak, hogy az alatta rejlő bombák mostanáig rejtve maradhattak, ugyanis az elektromos-elektronikus fémkeresők felkutatásukra nem használhatók, mert a kohósalak fémtartalma miatt félrevezetően, folyamatosan jeleznek.
Mikor érte az első légitámadás Magyarországot?
Az első légiriadót jelző szirénák 1941. április 6-án, 18 óra 10 perckor szólaltak meg a fővárosban, amikor a megtámadott Jugoszlávia légierői a Dél-Dunántúlon átrepülve a stájerországi Graz bombázására indultak. Az első - szórványos és kisebb (ugyancsak jugoszláv gépekkel történő) bombázások ezután április 20-áig a Szeged-Szombathely vonaltól délre lévő magyarországi városokat érték, tucatnyi halálos áldozattal. Az első valódi, céltudatos légibombázás 1941. június 26-án a felvidéki Kassát érte. Három - felségjelzés nélküli - kétmotoros gép 30 bombát dobott a városra, 32-en haltak meg a bombatalálatok következtében. A támadásra hivatkozva üzent hadat a Bárdossy-kormány a Szovjetuniónak. Máig vitáznak a történészek arról, hogy szovjet, német, vagy a már háborúban álló román gépek voltak-e a támadók.
Az első - váratlanul érkező, s óriási riadalmat keltő, majd a légvédelem irányítói sorában leváltásokat is okozó - éjszakai bombázásokat 1942. szeptember 4-én, majd 9-én szovjet négymotoros, felvezető Pe-8-as és kétmotoros DB-3 gépek hajtották végre, nagy magasságból a könnyelműen kivilágított főváros és az elővárosok ellen. A második támadás során távolabbi vidékekre is hullott egy-két bomba. Összesen 32 gépből valószínűleg 8-8 jutott el a célig, és kéttucatnyi bombájuk talált el zömmel békés célokat. A két támadás összesen 16 halálos áldozatot követelt és 79 súlyos sérülést okozott. Ezután a lakossági óvintézkedések egész sorát vezették be, és sokkal hatékonyabbá szervezték a légoltalmi szervezetet.
Az első magyarországi szőnyegbombázást 1944. április 3-án hajtották végre. E naptól több mint fél éven át, egészen szeptember 20-ig, a dél-olaszországi reptereikről vadászkíséretekkel nagy kötelékekben induló amerikai gépek folyamatosan bombázták Magyarországot. Összesen 9419 négymotorosuk 21 ezer 604 tonnányi, átlagosan 230 kilós bombát dobott le, ebből Budapestre 7 ezer 864 tonnányi jutott. Már a legelső amerikai támadás éjjelén (április 3-4-én) megkezdte az angol királyi légierő is a jóval szerényebb mértékű, kiegészítő éjjeli bombázásokat és a hajózó-útak levegőből elaknásítását.
A nyugati szövetségesek részéről szeptember 20. után már csak elvétve fordultak elő az addigiaknál sokkal enyhébb támadások, az ország nyugati részében. A mozgó frontvonalak előtt helyettük a szovjet légierő harcászati, tehát a földi csapataikat is közvetlenül támogató bombázásai következtek, kisebb gépekkel és bombákkal, meg a páncélosokat irtó Sturmovik Il-2 gépekről kilőtt rakétákkal. A bombázások csak az utolsó német egységek április 4-ére datált kiűzésével szűntek meg.
A statisztikák szerint nem mindegyik ledobott légibomba tudta beteljesíteni szörnyű feladatát. Átlagban minden tizenkettedik nem robbant fel (bedöglött), és a célt pontosan csak egyharmaduk találta el. A többi pontatlanul, vagy kényszerű ledobás (mert megsérült a gép) miatt hullott alá, s okozhatott súlyos kárt. Az amerikaiak a magyar területeken - nagy gépekkel, nagy magasságból és nagy kötelékekkel - elsősorban hadászati célpontokat (üzemanyag- és lőszergyárakat, vasúti csomópontokat, repülőtereket és termelő üzemeket, olajfinomítókat, valamint szállítási vonalakat és hidakat) támadtak.
