- Negyvenhárom éve a Madách Színház tagja. Ilyen hűséges típus?
- Egy keleti horoszkóp szerint fa vagyok, már pedig a fák nem vándorolnak, csak árnyékot adnak, vagy gyümölcsöt teremnek. Egyedül a birnami erdő indult meg Shakespeare-nél a Macbethben. Amikor a főiskola harmadik évében oda szerződtem, még Ruttkai Ottó volt a direktor és Ádám Ottó a főrendező, később ő lett az igazgató. Ott rendezett akkor Pártos Géza, Vámos László, később Kerényi Imre. Akkor a Madách Színház szellemisége pontosan megegyezett azzal, ahogyan én képzeltem el a színházat. Azóta sok minden megváltozott, a próza a stúdióba szorult. Ott játszottam-rendeztem pár éve Németh László Cseresnyését vagy A primadonnát, amelynek szerzője is voltam, főszereplője pedig a feleségem, Pap Éva. Persze számos musicalben játszottam-énekeltem. Igyekszem azon a négyzetméteren, ahol állok, tenni a dolgomat és nem szeretnék engedni a színvonalból. Ahogy Asztrov doktor mondja Csehovnál, ha egy pici fényt látok a sűrű erdőben, keresztülvágom magam a tüskés bokrokon, hogy odaérjek! - ad ízelítőt életelveiből Koltai János.
- Eredetileg festőművész akart lenni. El is végezte a Képzőművészeti Főiskola négy évét, csak a diplomamunkája nem készült el...
- Bernáth Aurél és Kmetty János osztályát jártam festőnövendékként. Akkoriban még nem érdekelt a színészet. Volt egy barátom és osztálytársam, Csoór Gáspár, rendkívül tehetséges fiú, filmrendező szeretett volna lenni. Már akkor etüdöket csinált, akárcsak a baráti társaság másik tagja, Németh Attila, aki aztán tévés lett. A lakásukon találkoztunk mindig a körúti Vörös Csillag mozival (a mai Royal Szálló. A szerk.) szemben. Ők aztán felvételiztek a Színművészeti Főiskolára, Gazsit fel is vették. Csábított, hogy menjek át, megcsináljuk a legjobb magyar filmeket. Az a korszak volt a filmgyártás nagy felfutása idehaza, elkészült a Körhinta, a Hannibál tanár úr - ezekhez szinte zarándokoltak az emberek, különösen a fiatalok. Akkor a különböző művészeti főiskolások mindig találkoztak valahol, például a gólyabálokon. Innen ismertem Garas Dezsőt, aki hívott pénzt keresni. Akkor forgatták ugyanis a Liliomfit, és Major Tamás csak úgy engedte el a Nemzetiből, ha hoz maga helyett valakit a Két úr szolgája egyik kisebb szerepére. Egy forint ötven fillért fizettek esténként, ami egy főiskolásnak jó pénz volt. Így dobtak be engem a mélyvízbe, rögtön a régi Nemzeti Színház színpadán. Emlékszem, Buss Gyulával volt közös jelenetem, a rendező Major volt. Akkor határoztam el, hogy színész leszek. Bementem a Képzőművészeti Főiskolán Bernáth Aurélhoz, megkérdeztem őt, mit szól hozzá. Ült egy nagy fotelban, összehunyorított szemmel, és azt mondta, ő innen soha nem küld el engem! Mégis átmentem 1959-ben, és Ádám Ottó osztályába kerültem, többek között Nagy Annával, Haumann Péterrel együtt. Korelnök lettem, hiszen jóval idősebb voltam mindenkinél. 1963-ban végeztem, és addigra a legjobb barátom, Csoór Gazsi halott volt. Rák végzett vele huszonnégy évesen. Én meg ottragadtam egy pályán, amit végső soron miatta választottam. Az ottmaradásomban azonban nagy szerepet játszott Ádám Ottó szellemisége - zárja az életútjára emlékezést a színész.
- A képzőművészetazonban része maradt az életének, hiszen rengeteg díszletet tervezett, és ma is vannak kiállításai.
- Festőként látom a világot, ez a képesség nem szűnik meg! Lao-ce korában élt egy művész, aki 83 éves korában kezdett képeket csinálni, addig csak szemlélődött. Szerencsém volt, mert nem kellett igazodnom semmilyen képzőművészeti irányzathoz, szabadon dolgozhattam. Ma is festek, és a rendezéseimhez magam tervezem a díszletet. Ez a főiskolán kezdődött, mert először vizsgaelőadásokhoz kértek fel, például a Kispolgárokhoz, amelyet aztán Ádám Ottó is megrendezett a Madáchban a díszleteimmel. De terveztem Várkonyi Zoltánnak is a Salemi boszorkányokhoz, a Madáchban a Pillangók szabadok című darabhoz. Székesfehérvárott volt legutóbb kiállításom a színházban, mikor ott játszottam a Stuart Máriát, aztán a Pataky Művelődési Házban közösen a színész-képzőművészekkel. A színházi rendezéseimhez, éppúgy mint a kiállításokon, kirakok egy vendégkönyvet, hogy mindenki beírhassa a véleményét. A siker nem nagyon érdekel, de ezeket a bejegyzéseket őrzöm.
- Önt egy ország a Szomszédok tévésorozat Gábor uraként ismerte meg.
- Sok embernek ma is Gábor Gábor vagyok az utcán. Múltkor egy kamionsofőr kiszólt a piros lámpánál: "Hogy megy az üzlet, Gábor úr?" Tizenhárom évig ment a sorozat Horváth Ádám rendezésében, és újabban megismételték. Ez persze nem baj. A baj az, hogy forgattam több mint harminc rangos filmet és tévéjátékot, amelyeket mintha kitöröltek volna a pályámról, ma már sehol sem láthatók. A tévé napjainkban olyan alacsony igényeket szolgál ki, ami elrettentő! Holott nem igaz, hogy az emberek nem szeretik az értéket és a színvonalat. Sarkadi Imre Elveszett paradicsomát rendeztem pár éve, és vidéki kulturházakban tájoltunk vele, óriási sikerrel. Az emberek felállva tapsoltak húsz percig, nem akartak leengedni minket a színpadról. Nekünk, értelmiségieknek azokat is képviselnünk kell, akikről ma nem tudnak, ez a mi felelősségünk. Latinovits Zoltán hitvallása volt ez, amellyel mélységesen egyetértek.
