Az újság szerint a magyar konyha azért különleges és egyedi, mert a magyarok "hűek maradtak állattenyésző nomád őseik ízvilágához". Nem is tekinthető magyarnak az, lett légyen akár budapesti, akár vidéki lakosról szó, aki nem tud gulyást, pörköltet főzni vagy hurkát tölteni - fogalmazott a szerző. Ha pedig a magyar bízik saját szakácstehetségében és nem fél azt a világ elé tárni, akkor - a cikk szavaival - egyenes út vezet számára az országban szinte egész évben szervezett számos gasztronómiai fesztivál bármelyikére.
Különösen érdekesnek nevezte a lap a szolnoki gulyásfesztivált, amelynek tavaly annyi látogatója volt, mint amennyi a város lakossága. Ennél cseppet sem érdektelenebb - így a lap - a 70 éves múltra visszatekintő szegedi tiszai halászléfesztivál, már csak azért sem, mert - aligha látható másutt az ottanihoz hasonló óriási literes bogrács.
Túrkevére kell ellátogatnia annak, aki hamisítatlan pásztorpörköltet szeretne enni, amelyből az ottani fesztiválon hatalmas a választék az élénkpirostól a világossárgáig, a hozzáadott paprika fajtájától függően - írta a hetilap, amely a kolbász és szalámi kedvelőinek Békéscsaba felkeresését ajánlotta. Az ottani kolbászfesztiválon a vendég olyan csípős kolbászt kóstolhat, amelyhez képest "limonádénak tűnik az utána legördített pohár pálinka".
A magyar gasztronómiai fesztiválok valóságos népünnepélyek cigány- és fúvószenével, kirakodóvásárokkal, ügyességi versenyekkel tarkítva, s mindehhez járul a magyarok hagyományos vendégszeretete.
Végezetül a hetilap sajnálkozással jegyezte meg, hogy Ukrajnában nincs hagyománya a magyarországihoz hasonló gasztronómiai fesztiváloknak, pedig - mint írta - a kondér és a lábos politikai nézetekre való tekintet nélkül összehozhatná Ukrajna keleti, déli és nyugati országrészeinek lakóit.
