Tea, mint tananyag

Kína déli tartományaiban található a tea õshazája, ahol mind a mai napig a legjobb minõségû fajait termesztik. Értékes levelei, amelyekbõl az illatos tea készül, sötétzöldek, fogazott szélûek. Jellegzetes alakja, ami a szempillákkal szegélyezett szemhéjakhoz hasonlítható, újabb legendát ihletett. Egy szentéletû buddhista pap, Bodhidharma fogadalmat tett, miszerint éjjelnappal imádkozik alvás nélkül. Mikor már négy éve volt ébren, hirtelen mély álomba zuhant. Felébredve borzalmas bûnnek érezte tettét, és saját magát megbüntetve, hogy soha többé ne tudjon elaludni, levágta mindkét szemhéját, majd a földre vetette. Innen eredeztetik a teát, ami ezekbõl a szemhéjakból sarjadt ki, és jótékony, frissítõ hatásával serkentette a hosszú meditációkat.


Kínai nevelés - tea, a tananyag

A kínaiak régen orvosságként itták, és úgy tartották, hogy elûzi az álmosságot, megszabadít a testességtõl, megszûnteti a fejfájást, tisztává és frissé varázsolja a szellemi képességeket. A teázás szokása eleinte az uralkodók kiváltásága volt, hiszen a jó minõségû tealevelek elõállítása rengeteg idõt és szakértelmet kívánt. A szertartásszerû kora tavaszi szüret idején például amikor a legértékesebb gyenge leveleket szedték a munkásoknak tartózkodniuk kellett a hagymás, fûszeres ételektõl és a haltól, nehogy leheletükkel megrontsák a teát.

A mind nagyobb mennyiségben való termesztés után azonban a tea ára is csökkenni kezdett, így a teaivás egyre jobban elterjedt az országban, és lassan kialakultak azok a mai napig is élõ szertarások, amelyek a tea elkészítését, felszolgálását és fogyasztását kísérték. Szigorú szabályok irányították pl. a vendégfogadást: a leültetett vendéget rögtön teával kell kínálni, és addig nem kezdõdhet el a társalgás, amíg meg nem ivott egy csészével az italból. Az elõkelõ nevelés "tananyagába" beletartozott a teaszertartás ismerete is.

A teát eleinte fõzték, és nem forrázták le, mint manapság. Az úgynevezett teakalácsot (mozsárban megtört gõzölt tealevelek kalács formájúra gyúrva) rizzsel, sóval, gyömbérrel, néha vöröshagymával ízesítve fõzték meg. Tibetben és a mongoloknál a mai napig is így fogyasztják. A kínaiak teája keserû, enyhén fûszerezve sóval és kevés gyömbérrel.


Japán teázás az élõ szertartás

Japánban a mai napig is élõ teaszertartás a kínai zenbuddhizmus megjelenésével együtt fejlõdött ki a XII. század folyamán. Eisai zenbuddhista pap teáról szóló röpiratában kínai tapasztalatain alapuló elveket írt le. A tea az egészség megõrzésének eszköze. Mivel az egészség az öt legfontosabb szerv (szív, tüdõ, máj, lép és vese) összhangjában rejlik, és minden szervnek van egy ízbeli "kedvence", így a szívé amely uralkodó a szervek között a keserû, így ha teát iszunk, akkor a szívünk erõsödik, és egész testünk mentes lesz a betegségektõl.