Szívbetegségben a rendszeres, orvosilag ellenőrzött mozgás, fizikai terhelés a gyógykezelés fontos eleme. A kórházi és az otthoni rehabilitációs gyakorlatokat azonban több vizsgálat tanúsága szerint a betegek jelentős része hamar abbahagyja, vagy igen rendszertelenül csinálja.

A mexikói "Ignacio Chavez" Országos Kardiológiai Intézet kutatói ezért kerestek alternativ módszert a rehabilitációs kezelésre. A megoldás rendszeres táncprogram volt, amit hetenként két alkalommal tartottak a betegek lelkes részvételével.

Paula V. Quiroga és munkacsoportja kétéves tapasztalatairól számolt be a Világkongresszuson. A két esztendő alatt 560 beteggel foglalkoztak. A zenés-táncos mozgásprogram terhelési fokozatait gondosan megtervezték. A betegek szívének állapotát, alkalmazkodását a terheléshez folyamatos EKG-ellenőrzéssel követték.

Quiroga doktornő nagy érdeklődéssel hallgatott előadásának elején elmondta, hogy az ötlet eredetileg egyik betegüktől származott, aki tánctanár volt és úgy érezte, hogy szívinfarktus után lényegesen kellemesebb elfoglaltság hasonló sorsú partnerekkel tangózni, mint velük egy tornateremben csuklógyakorlatokat végezni.

A mozgáskezelést minden korú szívbetegre kiterjesztették. A legfiatalabb résztvevő négyéves volt és veleszületett szívhiba miatt operálták, a legidősebb pedig elmúlt nyolcvan és szívinfarktus után került utókezelésre.

A program tánctanulással kezdődött: először lassú táncokat jártak, kubai "danzón" után viszont "rock and roll" is következhetett, sőt később akinek kedve volt hozzá és bírta is, viharos "salsa" lépésekkel, ugrásokkal fejezhette be a műsort.

A folyamatos EKG-felvétel lehetővé tette, hogy a kutatók a legkisebb szívritmuszavart is azonnal fölismerjék, vagy érzékeljék, ha a szívizom oxigénhiánya jelentkezett. Tekintve a terhelés fokozatos növelésére, szabálytalan szívütéseken túl veszélyes ritmuszavart nem észleltek. A csoport tagjainak egyötödében figyeltek meg olyan EKG-változást, hogy a páciens mozgását átmenetileg lassítani kellett.

Négy hét után a heti kétszeri táncmozgás a szívbetegek fizikai terhelhetőségét értékelhetően növelte, pulzusszámuk 17 százalékkal emelkedett maximális terhelésre, amit jó tréninghatásnak minősítettek. Ha valami komplikációt észleltek, az általában az újfajta terhelés okozta mozgásszervi panasz volt.

Az előadást követő vita során a szakemberek egyetértettek abban, hogy a táncgyakorlat legnagyobb jelentősége: az utókezelés ilyen formájában résztvevő betegek lelkesen visszajártak a kezelésre és a lemorzsolódás minimális volt.