Egy ország láthatta, amikor 2007 karácsonya előtt egy fiatal biztonsági őr learatta a babérokat a Pókerarc vetélkedő televíziós döntőjében, és elvitte a hazai kvíztörténelem legnagyobb nyereményét, 50 millió forintot. A szerencsés versenyzőt Jézusként eml
2008. június 4. szerda 09:56 - Hírextra
- Fél éve annak, hogy az ország pókerarcaként vált ismertté. Honnan jött az ötlet, hogy jelentkezzen a televíziós kvízműsorba?
- Mindig is vonzott a vetélkedők világa. Az ezredfordulón indult a Legyen Ön is Milliomos! Magyarországon. Nagyon tetszett a játék felépítése, menete. Az első perctől kezdve be akartam kerülni. Hét éven át próbálkoztam, amíg csak le nem vették a műsorról. Rengetegszer jelentkeztem. Kétszer bejutottam a legjobb tíz játékos közé, akik sorkérdés megválaszolásával döntötték el, ki kerül élesbe. Sajnos, elkerült a szerencse, tétért játszani már nem tudtam. Tavaly nyáron híre ment, hogy indul az új kvízműsor. Még júliusban jelentkeztem a szereplőválogatásra. Szeptemberben értesítettek, hogy bekerültem, mehetek játszani. A többit már láthatták a nézők - emlékezik a derecskei Szatmári Béla.
- Mennyire várta tudatosan, ha majd egyszer önre mosolyog a szerencse?
- Az utóbbi négy évet lexikonok, újságok olvasásával töltöttem. Megnéztem a vetélkedőket, végigvettem a kérdéssorokat. Biztonsági őrként dolgoztam Debrecenben, éjszakánként ültem a portán és olvasgattam a könyveket. Próbáltam minél több adatot tárolni a fejemben. A memóriám karbantartása miatt keresztrejtvények tucatját fejtettem. Ha kvízműsorba akarsz kerülni, másképp nem megy.
- A december 18-ai döntőn érezni lehetett azt a magabiztosságot, amivel versenytársait is megbénította. Blöffölés helyett fantasztikus tudásával aratott sikert. Érezte, hogy a többiek tartanak öntől?
- A döntő előtt megkérdezték, hogy ki, kit tart esélyesnek. A többiek mind azt mondták, hogy rajtam annyira látszik az elszántság, a nyerni akarás, hogy szerintem már akkor feladták, amikor még el sem kezdtük. A döntőre olyan túlfeszített idegállapotba kerültem, hogy utána két éjszakán át le sem hunytam a szemem.
- A nyeremény az eddigi vetélkedők legnagyobbika: ötvenmillió forint. Hogyan osztotta be?
- Csak harminckettőt kaptam kézhez a milliókból, a többi elment nyereményadóra. Ennek 80 százalékát befektettem, a kisebbik részével családomat - szüleimet és bátyámat - támogatom. Biztonságiőr-munkámat feladtam. Fő elfoglaltságom a nyelvtanulás. Angol nyelvtanfolyamra járok, és a spanyollal is kacérkodom. Szeretném mindkét nyelvet legalább középfokú szinten beszélni. Hamarosan nekikezdek újból a szélesebb körű ismeretszerzésnek, szeretnék ősszel felbukkanni egy új kvízműsorban. Ha már annyi energiát fektettem bele, hátha lesz még eredménye.
- Honnan jön ez a hatalmas tudásvágy? Diákként is ennyire szomjazott az ismeretekre?
- Á, dehogy! Debrecenben a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolába jártam. Közepes tanuló voltam, az érettségi is döcögött. Akkor jó, amikor az ember magától jut el addig, hogy érdekelni kezdik a dolgok. A családban mindenki szeret olvasni, de ilyen megszállottan csak én foglalkozom adathalmozással. A történelem a kedvenc területem. Ezen belül is a középkori magyar törökellenes harcok. Hunyadi János és kora, a nándorfehérvári diadal. A magyar irodalom is kifejezetten érdekel. Egy időben verseket kezdtem el tanulni. Negyvenhárom Petőfi-verset tudok kívülről - hangzik a kvízkirály vallomása.
- Melyek a távlati céljai?
- Eleinte felmerült az utazás ötlete, de gondolkoztam és elhatároztam, hogy nem fogom a pénzt elszórni. Biztos alapot szeretnék teremteni magamnak az életben. Másrészt szeretem a szabadságot. Nagyjából elértem, hogy most már a magam ura vagyok, és ezt igyekszem megtartani. Addig szeretnék profitálni a tudásomból, ameddig lehet. Régebben játszottam rockzenekarokban, basszusgitáron. Talán egyszer ismét sor kerülhet még erre. Mindenesetre a Metallica koncerteket próbálom nem kihagyni, még ha Bécsbe vagy Prágába is kell elutazni érte.
- Megismerik az utcán? Lubickol a hirtelen jött népszerűségben?
- Az imént egy padon üldögéltem, és fél óra alatt hárman jöttek oda hozzám. Gratulálnak, kérdezgetik, hogy mi van velem, mondják, hogy szurkoltak nekem. A döntő után több száz üzenetet, gratulációt kaptam az interneten. Mindez nagyon jól esik. Bebizonyosodott, hogy van értelme tanulni, évekig kitartani egy dolog mellett, mert ha elég energiát fektetünk bele, akkor ki kell, hogy fizetődjön. Nem volt egyszerű, de kivártam a sorsomat.
