Nincs új a talp alatt: negyvenezer éves a cipő

Azt már a 20. század elején több kutató leírta, hogy a cipő viselése hatással van a láb formájára, és jó néhány különbséget felsoroltak a cipőt hordó és a természetes láb alakja között. Ezek közül az egyik a nagylábujj csontjának vagy szövetének megnövekedése a cipő viselésének hatására, ami fájdalmakat okozhat. Azok esetében, akik nem viseltek rendszeresen lábbelit, a nagyujj és a többi között nagyobb volt a távolság, míg a magas sarkú cipőt hordó nőknek kisebb lett a vádlijuk.

Erik Trinkaus, a St. Louis-i Washinhton Egyetem antropológusa volt az első, aki ezeket a megfigyeléseket arra használta fel, hogy megpróbálja meghatározni, mikor kezdett el az ősember lábbelit viselni.

Az első feltárt cipők tízezer évesek, de a kutató megállapításai szerint az ősemberek negyvenezer évvel ezelőtt kezdtek el lábbelit hordani. Erik Trinkaus egy 2005-ös tanulmányában még harmincezer évről írt, de egy új kutatásában felülbírálta korábbi vélekedését.

Az ősembereknek nagy és vastag lábujjcsontjaik voltak, ugyanis többet jártak, másztak és cipekedtek, mint a jelen embere. A kutató szerint negyvenezer évvel ezelőtt kezdődött el egy változás, és az ebből a korból származó csontokat vizsgálva arra jutott, hogy ez a cipő viselésével függ össze. Trinkaus ugyanis azt figyelte meg, hogy a láb csontjai továbbra is nagyok és vastagok voltak, de a lábujjcsontok hirtelen egyre kisebbek lettek. Csak a cipő lehetett az, ami olyan hatással volt csontozatra, hogy csak a lábujjakban okozott változást.

Susan Cachel, a New Jersey-ben lévő Rutgers Egyetem kutató ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a Trinkaus által leírtak csak azt bizonyítják, hogy az ősember kevesebb járt és kevesebb fizikai tevékenységet végzett, de a csontok méretének változása nem a lábbelivel függ össze.