A per a nemzetközi viszonyok függvénye volt, leginkább a Szovjetunió és Jugoszlávia kapcsolata miatt, hiszen az ügynek volt jugoszláv szála is. A per akkor haladt előre, ha a két állam között nézeteltérés támadt, amikor pedig enyhülés következett be, akkor elakadtak a kihallgatások. Mink András szerint a tárgyalás forgatókönyvében meghatározó szerepe nem lehetett Kádár Jánosnak, igaz 1958 derekán igyekezett kihasználni a két ország közötti "mosolyszünetet", így kaphatott felhatalmazást a per befejezésére.
Hogy egyáltalán lesz per, az 1957 márciusában dőlt el, amikor Moszkvában szovjet-magyar csúcstalálkozóra került sor. Ennek következtében 1957. április 9-én hoztak párthatározatot Nagy Imréék letartóztatásáról, amelyre április 14-én került sor a romániai Snagovban, ahol addig házi őrizetben voltak - mondta a történész.
Mink András beszélt arról, hogy a börtönben a vádlottakat szigorúan elkülönítették egymástól. Fűtetlen magánzárkákban laktak, még a napi egyszeri sétát is megtagadták tőlük, betegségükre pedig nem kaptak orvosi ellátást, ami miatt kiújultak Nagy Imre szívpanaszai. Fizikai fenyítést azonban nem alkalmaztak velük szemben.
A per koncepciója volt, hogy a Nagy Imre-csoport már 1955-től készült megdönteni a szocializmust Magyarországon. Ennek érdekében tárgyaltak nyugati országok diplomatáival, valamint fegyveres szervezkedést és zendülést készítettek elő a pártállammal szemben. A pert előkészítendő, a fenti vádak bevallatása érdekében folyamatosan kihallgatták őket Rajnai Sándor vezetésével. Végül összeállt a lista, hogy kiket miért vonnak vád alá, és milyen ítéletet szabnak ki rájuk. Ezt a listát a moszkvai pártvezetéssel 1957 őszén Biszku Béla, a Kádár-kormány belügyminisztere hagyatta jóvá. Ebben a névsorban még Donáth Ferenc is a halálra ítélendők között szerepelt, a változásra egyelőre nincs magyarázat - folytatta a történész.
Megemlítette, hogy Maléter Pál volt honvédelmi minisztert külön katonai perben szándékoztak elítélni, végül úgy döntöttek, hogy ő is a Nagy Imre-perben lesz halálra ítélve, annak ellenére, hogy nem volt különösen szoros kapcsolata a miniszterelnökkel. Maléter Pál azonban ugyanakkor a per során is mindvégig bízott abban, hogy méltányos ítéletet hoznak ellene.
A per 1958 február 5-én megkezdődött, akkor Radó Zoltán volt a népbírósági tanács elnöke; ő némileg megengedte az érdemi védekezést is. Ezt a belügyi alkalmazottak fel is rótták neki, majd a pert - pótnyomozásra (ami soha nem történt meg) hivatkozva - szovjet nyomásra félbeszakították. Hruscsov átmeneti enyhülési politikáját ugyanis megkérdőjelezte volna egy halálos ítéletekkel terhelt koncepciós per. A júniusi folytatást éppen az indokolta Kádárék szemszögéből, hogy megint megromlott a jugoszláv-szovjet viszony - magyarázta Mink András.
Az 1958. június 9-15. között lezajlott zárt és gyorsított bírósági eljárás során Nagy Imrét és társait a népi demokratikus államrend elleni szervezkedésben való részvétellel, illetve szervezkedés vezetésével, a volt miniszterelnököt ezenkívül hazaárulással, Malétert pedig zendüléssel is vádolták. A vádak alapján lehetett tudni, hogy Nagy Imrére halálos ítélet várt, de Maléter Pál és Gimes Miklós újságíró ugyancsak erre számíthatott. A per koncepciós jellegét az is alátámasztja, hogy a volt kormányfő kettejük közül egyikkel sem volt közelebbi kapcsolatban - mutatott rá a történész.
A per alatti törvénytelenségek közül Mink András kiemelte azt, hogy a vádlottak a vizsgálati szakaszban nem konzultálhattak ügyvédjeikkel, akiknek pár nap alatt kellett elolvasniuk a több ezer oldalas peranyagot. Törvénytelenség volt ezen kívül az, hogy nem elölről kezdték a tárgyalást, hanem a februári mintegy folytatásaként, valamint a zárt tárgyalás is sértette a vádlottak jogait. Az sem volt jogszerű, hogy a vádlottak nem hallhatták egymás vallomásait, egyedül Nagy Imre - akivel a tárgyalás kezdődött - hallhatta összes társa megnyilvánulásait.
Ugyanígy a törvénytelenség kategóriájába tartozott, hogy a pénteki tárgyalási napon elutasította a bíró a vádlottak bizonyítási indítványait, valamint az, hogy tanúkat csak a vád hozhatott a perbe. Különösen figyeltek arra, hogy az MSZMP akkori első titkárának, Kádár Jánosnak a szerepéről ne essék szó, mivel egy ideig ő is a forradalom ügye mellett állt - fejtette ki.
A perben azért hozhattak ilyen szigorú ítéleteket, mert a Kádár-rendszer konszolidációja megindult - folytatta Mink András -, ugyanakkor az már korántsem biztos szerinte, hogy a szovjet pártvezetés is ennyire véres leszámolást akart volna 1958-ban.
