Monok leghíresebb „szülötte”

A történet egy kis borsodi településen, Monokon kezdődött. A helyi döntéshozók gondoltak egy merészet, és bejelentették, hogy az önkormányzat csak akkor folyósítja tovább a helyi lakosok segélyét, ha azok gyerekeiket rendszeresen járatják iskolába. Ráadásul a szociális támogatást is feltételhez kötötték: aki pénzt akar, az dolgozzon érte, közmunka formájában. Az igazi fricska azonban az, hogy a monoki polgármester, Szepessy Zsolt beismerte: nagyon jól tudják, ez a törvénymódosítás köszönőviszonyban sincs az alkotmányban rögzített jogszabályokkal. Mégis belevágtak, mert úgy ítélték meg, településükön túl sok a segélyleső, az olyanok, akik csak a postást várják — meg kell jegyezni: temérdek településen látni csoportosulásokat segélyosztáskor a helyi posta előtt, de hát ez amolyan magyar kistelepülési sajátosság —, ezután is várhatják, de csak a meló után. A tervek szerint közhasznú munkáról lenne szó, például az utcákon elvégezhető tereprendezésről, szemét szedés, virág ültetés, mindez napi ötezer forinttal számolva, így például egy harmincezres segély összegét hat nap alatt ledolgozná a rászoruló.

Láncreakció

Talán éppen egy, a fentiekről szóló híradás adta az ötletet Ivád, Sárospatak és Kerepes vezetőinek, hogy hasonló módosításokat vezessenek be ezekben a településeken is. Szép sorban bejelentették ugyanis ez irányú terveiket, az illetékes ombudsman és államtitkár pedig nem győzte nyilatkozni, hogy egész egyszerűen ez az eljárás nem lehet törvényes. A polgármesterek viszont időhúzásra játszanak, kijelentették, hogy nem vonják vissza a rendeletüket, megvárják, amíg hosszú és vontatott eljárás végén erre kötelezi őket az alkotmánybíróság. Ez azonban fellebbezésekkel együtt akár egy évig is elhúzódhat, addig tehát marad a helyi szankció a bátor településeken.

Ráadásul az iskolakerülők családjától is megvonnák a támogatást, de ebben sincs semmi új, Monokon találták ki: az ember érzése, hogy hosszú ideje érlelgette már néhány település vezetője ezeket a szigorításokat, de mindenki a másikra várt — Monok azonban lépett is, megadva a kezdőlökést a többieknek.

A „segélylesők” matematikája

Az igazi probléma azonban nem a segélyek elosztásának rendszerében gyökerezik, hanem a munka értékének csökkenésén. A segélyezettek gondolatmenetét követve: a szociális segély összegéért (legyen átlagosan 30 ezer forint) nem kell semmit csinálni, nulla munkaórával elérhető. A minimálbérhez (számoljunk 70 ezer forinttal) azonban már komoly, általában nyolc órás munka szükséges, pont nyolccal több, mint a segélyért. A pénz viszont harmincról csak negyvenezerre emelkedik, azaz plusz nyolc órát kell melózni a plusz negyvenezerért. Ebből a szempontból bizony még valamelyest érthető is a „segélylesők” matematikája, de azért sokuknál egyszerűbb a választás: ha a munka szó szerepel a két választási lehetőség egyikében, akkor a másikat választják…

Nem érnek rá a közmunkára, mert dolgozni kell menni

A kormány alapvetően elveti a monoki kezdeményezést, és leszögezi: szó sem lehet az egész országra való kiterjesztéséről. Még úgy sem, ha törvényekbe foglalják a legitimitását az új szociális törvényben. Daróczi Dávid kormányszóvivő elmondta: „nem az a megoldás erre a valós társadalmi problémára, hogy törvénytelen eszközökkel próbálják megállítani.” A segélyeket nem lehet feltételekhez kötni, és ebben viszonylagos egyetértés alakult ki az ellenzék és a kormányoldal között.

Létezik egy tényező, ami felett azonban a törvényhozók és a szakemberek is könnyedén átsiklanak, mégpedig a szürke, illetve fekete munkavállalás és a segélyek kapcsolata. Sok papíron csak a segélyből élő egyszeri munkanélkülinek azért nehezíti meg a dolgát a segélyek ledolgozása, mert nem ér rá: ugyanis dolgozik, akár reggeltől-estig, és talán a minimálbérnél is többet keres — a be nem jelentett munkahelyén. Ehhez jön még a segély, mert hát ugye munkanélküli lenne, vagy mi a fene. Ne legyenek kétségeink, ez a jelenség tömegesen előfordul az országban, és valószínűleg a szóban forgó településeken is…

„Segélyes” vélemények

A szociális minisztérium államtitkára, Kórózs Lajos „mélységesen elítéli” a Monokon kitalált rendszert, és hivatalos forrásból alig hallani olyan hangokat, melyek a rendeletmódosítás mellé állnának. A magánembereknek azonban megvan a véleményük: egy, az egész ügyet komoly társadalmi, generációs problémaként felfogó vélemény szerint a rendelet csak azokat a társadalom perifériáján tengődő ingyenélőket minősíti, akiket az utódaik még nem is láttak dolgozni. Így ők is úgy nőnek föl, hogy a segélyt várják és költik el — könnyen jött, könnyen megy alapon.

Nem árt tisztázni: ennek az ügynek közvetlenül semmi köze a kisebbségekhez, és főleg nem romakérdés. Az azonban kétségtelen, hogy a szóban forgó társadalmi réteget — szociológiai szakszóval a mélyszegénység — főleg romák alkotják. A közvetett diszkrimináció veszélye miatt azonban Kállai Ernő, kisebbségi ombudsman is megszólalt az ügyben, ő csak tiszta, jogszerű kezdeményezéseket tud elfogadni, ezt az ügyet tehát ő is elítéli. Csak egy adat adalékként: Monokon például a lakosság egytizede él segélyekből, nagyjából 180 ember, legtöbben közöttük pedig valamelyik etnikai kisebbséghez tartoznak.

„Feleslegesen szítják a hangulatot”

Szakemberek szerint nem az a megoldás, ha a segélyek összegét emelik, vagy ha a segélyekért dolgoztatnak, hanem ha a minimálbér összegét emelik — a bérek és a munkahelyek számának drasztikus emelése lehet a megoldás. Béki Gabriella, liberális szakpolitikus szerint az önkormányzatoknak kellene megérteniük az igazi problémát és nem feleslegesen szítani a hangulatot: „A törvény már így is elég szigorú. Így is van elég joguk az önkormányzatoknak a segélyek megkurtítására, vagy visszatartására. Ami a munkához kötött segélyt illeti, nem a feltételhez kötés az igazi probléma, hanem hogy a segéllyel akarják kifizetni a munkát. Az önkormányzatok felborítják a jogszabályokban leírt segélyezési gyakorlatot és a többségük nem tervez rendes közmunka lehetőséget. Ráadásul a törvény előírja feladatként, hogy úgynevezett beilleszkedési programot kell kidolgozni és működtetni. Nagyon szeretném tudni, hogy ezek az önkormányzatok milyen beilleszkedési programot működtetnek…

Hogy mi a megoldás? A munkabéreket, a munkából szerezhető jövedelmeket kellene emelni, és ezt kellene megérteniük az önkormányzatoknak is.”

Persze még közel sem ért véget a monoki rendelet okozta kálvária, sőt gyaníthatóan még csak ezután jön a java. Főleg, ha további települések szállnak be a „munkáért segélyt” bizniszbe…