Végső búcsú Kolonics Györgytől - képeken a megemlékezés
Több ezer ember érezte úgy, hogy személyesen kell elköszönnie Kolótól, a nemrég váratlanul elhunyt kenustól. Egy hét telt el a tragédia óta, s mégis korai a búcsú. A szemekben még mindig inkább döbbenet, mintsem fájdalom tükröződött.
2008. július 26. szombat 09:03 - Nagy András
Ballag kifelé az ember a Farkasréti temető Olimpiai Parkjából, és azon töpreng, mit írjon a kedves olvasónak. Mi okosat lehet mondani egy 37. életévében egyszer csak elhunyt sportlegenda végső búcsújáról? Kolonics György maratoni pályafutása során többek közt két olimpiai, tizenöt világbajnoki, valamint három Európa-bajnoki címmel ajándékozta meg a magyar embereket. Milliók figyelték, amint 1996-ban hajszállal, de párjával, Horváth Csabával megelőzte a rettenthetetlen német egységet. Szintén milliók dőltek hanyatt örömtől ittasan 2000-ben, mikor már biztos volt, hogy Koló és társa úgyszólván „a semmiből”, métereket ver a teljes ötkarikás mezőnyre. Július huszonötödikén, pénteken, ha nem is milliók, de legalább ezrek tartottak minden idők egyik legnagyobb kenusával utolsó útjára…
„Ilyen temetést még sose láttam” Bizony korán kellett érkeznie annak, aki „látótávolságon belülről” akarta ezt megtenni. A délután fél háromra meghirdetett szertartás helyén már jóval két óra előtt több száz főt számláló tömeg gyűlt össze. Érezhető volt, hogy még egyszer utoljára mindenki közel akar kerülni a kenusport örökös bajnokához, a megannyi különböző arcból pedig félreérthetetlenül kiderült: Kolót nem csak a sporttársadalom, hanem az egész nemzet a szívébe zárta.
A hozzátartozókból, barátokból, sporttársakból, rajongókból, tisztelőkből álló emberáradat csendesen várta, hogy a ezen nehéz, párás péntek délutánon elkezdődjön a római katolikus szertartás. Míg ácsorgunk, a háttérből idős bácsi szólal meg: sok temetésen voltám már életem során, de ilyenen még sose. Nem ismertem, de szerettem, tiszteltem Kolonicsot – vallja meg.
Pontban fél háromkor aztán tíztagú katonai díszmenettel, valamint katolikus istentisztelettel megkezdődött a szertartás. Közelről ezt azonban már csak a hozzátartozók, a kajak-kenu világ képviselői és a megjelent tucatnyi közéleti személyiség – köztük a miniszterelnök láthatta. Az időközben több ezresre duzzadt tömeget azonban nem zavarták a meglehetősen „rossz látási viszonyok”, volt, aki még a főravatal közelében álló kriptákra sem volt rest ráállni…
Legenda született Nem sokkal később már Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke próbált vigaszt nyújtani az ország fájdalmára, ám végül elcsukló hangon búcsúzott: „Kedves Gyuri! Kérlek, mosolyogj! Legalább még egyszer…”
Schmitt Pál, aki Kolóhoz hasonlóan szintén kétszeres ötkarikás bajnok, a Magyar Olimpiai Bizottság nevében többek között azt mondta: a kenulegenda misszió teljesített, akár tudatában volt ennek, akár nem. Majd a mintegy két hét múlva kezdődő Pekingi játékokra utalva felszólította a magyar olimpiai társadalmat, merítsenek erőt halálából, hordozzák magukban emlékét, ki-ki annyit, amennyit kapott tőle.
Bár a gyászszertartáson a miniszterelnök is részt vett, a Magyar Köztársaság kormánya nevében Gyenesei István önkormányzati miniszter fejezte ki együttérzését. Az egyebek mellett a sportügyekért is felelős honatya szerint Kolonics halálával igazi nemzeti hős távozott közülünk, ám ezzel egy időben született egy legenda. A közelgő ötkarikás játékokkal kapcsolatban így szólt: „Feladnunk nem szabad, pótolnunk kötelesség!”
Tóth Mihály, Csepel polgármestere emlékeztetett a fájdalmas tényre: Kolonics György az az ember volt, akinek élete s immár halála is elválaszthatatlanná vált a csepeli Kis-Dunától. Szabolcs Attila, Budafok első embere – talán mintegy fájdalomtapaszként – bejelentette: Kolonics Györgyről sporttagozatos iskolát neveznek el egykori lakhelyén.
Néma csend, döbbenet… Ezután a tömeg lassan megindult Koló végső nyughelye felé, ám előbb még lehajtott fejjel kivárta, míg három (!) szállítókocsira végre felfért az a rengeteg csokor, koszorú, s egy fehér rózsákkal borított kenulapát.
A Farkasréti temető, mely a főváros egyik legnagyobb nyughelye, ezúttal szűknek találtatott. A gyászoló menet az útról sokszor letérve a sírok között haladt, néma csöndben. Nem akkor érti meg az ember, mit jelentett ennek az országnak Kolonics György, mikor ül a TV előtt és hallgatja a róla szóló híreket, hanem akkor, amikor több ezer ember úgy vonul egymás mellett, hogy pisszenés sem hallatszik…
A sírnál a társak aranyérmeiket vetik a gödörbe, felcsendül a Himnusz, imaszó hallik, s az embernek lassan világos lesz: egyszer el kell menni, egyszer el kell indulni…
Kolonics György legnagyobb eredményei: Olimpiákon:
C-1 500 m 1. (2000) C-2 500 m 1. (1996) C-2 1000 m. 3. (1996) C-2 1000 m 3. (2004) Világbajnokságokon: C-2 1000 m 1. (1995, 2006) C-2 200 m 1. (1995) C-4 200 m 1. (1995, 2003) C-4 500 m 1. (1995, 1997, 1998) C-4 1000 m 1. (1993, 1994) C-2 500 m 1. (1993, 1995, 1997, 1998, 2007) C-2 1000 m 2. (2003) C-1 500 m 2. (2001, 2002) C-1 1000 m 3. (2001) C-2 500m 3. (2006) Európa-bajnokságokon: C-1 500m 1. (2001) C-2 1000m 1. (1997) C-2 500m 1. (2004) C-1 1000m 2. (2001) C-2 1000m 2. (2005, 2007) C-2 500m 2. (1997) C-4 200m 2. (2000, 2002) C-1 500m 3. (1997) C-2 500m 3. (2007)