Olyan ez, mint a börtön – mármint az eltiltás. Ha letölti az ember, újrakezdhet sok-sok dolgot, például a tönkrepumpált sportkarrierjét. Pekingben akár az is előfordulhat, hogy Fazekas Róbert ismét érmet szerez, s most meg is tarthatja. Négy évvel azután, hogy a magyar sport egyik legszégyenteljesebb olimpiáját produkálta barátjával, a kalapácsvető Annus Adriánnal együtt. Gondoljunk bele, a világ szégyene lenne kis országunknak, ha ne adj’ isten újra vétkezne – azaz doppingvétségen érnék. Végül is csak egy világ röhögne rajtunk, de ezt most inkább hagyjuk is, főleg, mert az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Szóval aki akarja, gondolhatja, hogy Fazekas Robi csak a körülmények áldozata lett Athénban és most tisztán, minden tilostól mentesen készül. Nyilván nem akar ő sem újra eltiltott lenni, hiszen ő már tudja, milyen is az. Hiszen a szabályok szerint muszáj volt pihenőt tartania, s még pont elkapta az olimpiát.

Doppinggyár sportágak?

A világ más pontjain azonban nem ússzák meg ennyivel a rossz útra tévedt olimpikonok. Persze az is számít, hogy hol, s milyen sportágban követi el a sportoló a vétséget. Az amerikai baseball ligában szereplő San Francisco Giants venezuelai játékosa, Eliezer Alfonzo például mindössze 50 mérkőzéses eltiltást kapott, pedig bizonyítottan doppingszerekkel élt. De nem kell messze mennünk, saját házunk táján is találunk példát. Benedek Tibort még 1999-ben tiltották el nyolc hónapra – azóta viszont már harmadik olimpiai aranyára készül. De jellemzően persze nálunk is az állóképességi sportok képviselői kerülnek bajba. Emlékezhetünk például sprintereink, Varga Roland és Dobos Gábor eseteire. Előbbi megúszta figyelmeztetéssel, utóbbit azonban két évre meszelték el. Meg persze ott a sokak által csak doppinggyárnak nevezett súlyemelés. Mi ugyan nem jártunk úgy, mint a bolgárok, akiknek nemrég az egész válogatottjukat lebuktatták, de azért a magyar súlyemelők is elfogytak szép lassan - Csengeri Kálmán, Likerecz Attila és Szanyi Andor két évet, Kecskés Zoltán pedig egyet kapott a magyar doppingtörténelem folyamán. A rosszmájúak pedig itt jegyzik meg: meg is látszik, hiszen például Pekingbe egyetlen erős emberünk megy – minden kétséget kizáróan tisztán.

Igen, az olvasók jogosan tehetik fel a kérdést, hogy mi alapján osztogatják az éveket. Utánajártunk ennek is. „…meghatározott doppingvétségek elkövetése esetén versenyrendszerben szervezett versenyen való részvételtől a) első alkalommal két év időtartamú, b) második alkalommal végleges eltiltás (…) szabható ki. Szóval bárki bármennyit használja a kokszot, legfeljebb két évet kaphat. De. Ezek az adatok csak az első esetre vonatkoznak. A visszaesőket ugyanis már keményebben büntetik – mindenhol és minden körülmények között.

"Szégyent hoztak a sportra"

Ugyan csak egyszer bukott le a britek sprintere, Dwain Chambers, de akkor nagyon. 2003-ban bukott le, s kétéves eltiltását követően ugyan versenybe szállt, sőt az olimpiai szintet is megfutotta, de hiába: a briteknél ugyanis él egy nagyon szigorú, de lényegében érthető szabály – aki valaha, bármilyen szerrel lebukott, az bizony már csak nézőként vehet részt az ötkarikás játékokon. A szigetországban tehát már hosszú ideje él a Magyarországon is szorgalmazott zéró tolerancia elve.

„A Nemzetközi Fair Play Bizottság szerint nem kellene engedni, hogy olyan versenyzők indulhassanak az olimpián, akik doppingvétség elkövetésével szégyen hoztak saját magukra, az országukra és a sportra” – mondta még korábban Kamuti Jenő, a MOB főtitkára, de ezúttal az említett testület elnökeként. Persze, persze, mondhatná az egyszeri sportszerető, aki azért kicsit is tisztában van a sport üzleti szegmenseivel is. Magyarul a lebukott, szerencsétlen sportolók nem azért tömik magukba a szereket, mert azt gondolják, az jó megoldás a vitaminhiányára. Hanem mert a sport egy mocskosan nagy business, s bármilyen meglepő, már az volt a múlt század közepén is. Legalábbis annyira mindenképpen, hogy megérje egy kicsit csalni, akár így, akár úgy.

Koksztörténelem

Nem is csoda, hogy először azokban a sportágakban kezdték magukat pumpálni, amelyeket az elsők között emeltek profi szintre. Ilyen például a kerékpársport, amely talán egyidős a doppinggal – legalábbis egyesek szerint. Habár szakemberek szerint az első komolyabb teljesítményfokozókat már a La Manche csatorna első átúszásainál, a századfordulón is használták. Az is igaz, hogy akkor még nem volt Speedo LZR csodadressz – de igazából időket sem mértek. Annál inkább mérik ma, ráadásul a televízió (mondjuk úgy, a média egésze) minden versenyt, minden eredményt megmutat. A tv, s az azzal járó üzleti robbanás az oka a teljesítménykényszernek is. Ahol pedig kényszer van, ott nyögés is – mindez már a század közepétől.

Azt azonban, hogy milyen fejezetekkel bővül a doppingtörténet Peking előtt, közben és után, az még kérdéses. Mint ahogy kérdéses Fazekas hazai megítélése is, a T-Mobile, amely súlyos pénzekkel támogatja a hazai olimpikonokat nemtetszését fejezte ki a már egyszer lebukott atléta szereplésével kapcsolatban. Ez érthető is, hiszen a távközlési óriás nem csípi a kokszot, lám, végül a súlyosan fertőzött kerékpársportból is kiszállt és minden fellelhető fórumon a tiszta versenyzést hirdeti.

Teheti is, mi pedig reménykedjünk, hogy megússzuk botrány nélkül az idei olimpiát. S hogy miért vagyok ilyen szkeptikus? Mert arra nincs garancia, hogy minden sportolónk tisztán versenyez majd. Ez van, ki kell mondani, akármennyire is szörnyen hangzik. Persze feltétlenül és mindenek felett jár mindenkinek, tudják, az ártatlanság vélelme. Vagy inkább fogalmazzunk úgy, a bizalom.