A hangok mögött
A hozzá nem értők szerint a szinkron egy láthatatlan szakma, amelynek láthatatlanok a dolgozói, így éppen ezért foglalkozni sem kell velük. A szakma legjobbjai olyan halandóak, akik életük legnagyobb részét azzal töltötték, hogy egy teljesen ismeretlen do
2008. augusztus 2. szombat 07:59 - Góz Tamás
A forgalmazó A filmmel először a forgalmazó találkozik, aki eldönti, hogy melyik szinkronstúdió készítse el a magyarváltozatot. Miután ezt kitalálta, keres egy fordítót, és kiadja számára a munkát. Amikor a magyarszöveg elkészül a nyersanyag a szinkronrendező elé kerül, aki elkezdi az alkotás kivesézését. Kezében a magyarszöveggel végignézi a teljes filmet, és igyekszik kitalálni, hogy melyik figurának ki lehetne a legjobb hangja. Ez nem egyszerű feladat és igen nagy rutint igényel.
A szinkronrendező A profi rendezőknek komplett hangtárral kell a fejükben rendelkezniük ahhoz, hogy jól tudjanak dönteni. Nemcsak azt kell kitalálnia, hogy ki lenne a legalkalmasabb a szerepre, hanem, hogy a jelöltek közül valószínűleg ki vállalja el a felkérést. Mert ugye annak semmi értelme, ha egy főszerepre olyan színészek nevét adja meg, akikről köztudott, hogy nem nagyon vállalnak ilyen típusú feladatot. Aztán az is fontos, hogy egy filmről vagy sorozatról, netalántán dél-amerikai végtelenített hosszúságú feladatról van szó. Ilyenkor arra is figyelni kell, hogy a meghívott színésznek lesz-e annyi ideje, hogy az összes részt leszinkronizálja. Mert ugye elég kellemetlen egy rendezőnek, ha a színész menetközben mondja be az unalmast, és otthagyja a munkát. Szóval egyszerre többféle szempontnak kell megfelelni a kiválasztottnak.
A gyártásvezető
The Flintstones
A Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki (eredeti cím: The Flintstones) egy amerikai rajzfilmsorozat, amelyet Joseph Barbera és William Hanna készített 1960 és 1966 között. A sorozat egy őskori család kalandjait mutatja be.
A rajzfilmek magyar szövegét Romhányi József írta, és szemben az eredetivel, végig rímekbe szedett és nyelvi játékokkal tűzdelt szöveg festi alá a képsorokat. Romhányi magyar szövegei a magyar beszélt kultúra részeivé váltak. Egy városi legenda szerint Romhányi fordítása annyira jól sikerült, hogy az amerikai változatot újraszinkronizálták Romhányi szövegei után. 1994-ben és 2000-ben két élőszereplős film készült a sorozat alapján.
Miután a lista elkészül, odaadja azt a gyártásvezetőnek. Ő általában az a személy, akit a nagy varázslónak is szoktak nevezni. Mert, amíg a rendezőnél a művészi szempontok a fontosak, addig a gyártásvezetőnél csak és kizárólag az anyagiak. Neki kell ugyanis a forgalmazó által meghatározott összegből biztosítania azokat a sztárokat, akiket a rendező megkövetel tőle. Általában ez úgy szokott történni, hogy a rendező mindig a legjobbakat, és a legdrágábbakat kéri, amitől a gyártásvezető már az elején kétségbeesik. Aztán elkezdenek matekozni a rendezővel, és kiderítik, hogy melyek azok az icuri-picuri szerepek, amelyekre nem kell feltétlenül a legnagyobb magyar művészeket meghívni. Amikor ez sikerül még mindig hátra van a neheze. Meg kell egyezni a jelöltekkel. Varázslónk kezébe veszi a telefont és végtelen órákig tartó tárgyalássorozatba kezd. Először az első helyen kiemelt jelölteket hívja fel, akikkel igyekszik elhitetni, hogy az ő művészi nagyságuk mindenképpen kell az adott filmhez. Amikor ez megvan kiböki azt a – színész számára nevetséges – összeget, amelyet a munkáért kínálni tud. Amikor erre megkapja az elutasítást, elkezd alkudozni. Ha sikerrel jár megtörli izzadt homlokát és újabb számolásba kezd. A főszereplő ugyan megvan, a film művészileg nagyszerű lesz, viszont a többiek gázsiját csökkentenie kell, hogy a költségvetésen belül maradjon. Amikor ezzel is kész van, újabb telefonok, és újabb alkudozások. A véglegesnek hihető listával megkeresi a rendezőt, és egyezteti vele a változásokat. Jó esetben a rendező azt elfogadja, de ha köti magát a saját választottjához a gyártás nem tehet mást, megpróbál az illetővel megegyezni. Amennyiben tényleg véglegessé válik a lista, jöhet a színészek időpontra történő beosztása. A filmek rövid, néhány perces jelenetekre – tekercsekre – vannak felosztva, amelyekben meg van szabva, hogy kik szólalnak meg. A rendező tudja, hogy az ő profi színészei, maximum a tekercs idő dupláját használják el a felvételhez, vagyis 1 percet, maximum 2 perc alatt fel tudnak venni. Így kiszámolható, hogy a kezdést követően, melyik színésznek mikor kell a stúdióban lenniük, és összesen hány tekercsben kell megszólalniuk. Ez elég sziszi-fuszi munka, de elkerülhetetlen a pontos előretervezéshez. Miután ezt is leegyeztette a színészekkel, már csak abban reménykedhet, hogy nem jön közbe semmi, amely az egész addigi munkáját felboríthatja.
A felvétel napja Aztán elérkezik a felvétel napja, amikor is a színészek szépen sorban megérkeznek, hogy felmondják a szövegeiket. A szinkronstúdió másik oldalán a szinkronrendező és a hangmérnök figyelik a tevékenykedésüket. A rendező feladata, hogy a színész munkáját figyelje és instruálja. Az elején néhány mondatban elmondja a színésznek, hogy mit érdemes tudnia az általa megszólaltatott figuráról, s ha kell meghatározza, hogy milyen hangon szólaljon meg. Amikor már folyik a munka ügyel arra, hogy a színész a szövegkönyvben leírtakat mondja, és lehetőleg a képernyőn lévő szereplő szájmozgásával szinkronban. Mellette ül az-az ember, aki kiváló műszaki érzékkel, tökéletes látással és hallással van felszerelkezve. Ő az aki ismeri szinkronizáló felszerelés minden csínját-bínját. Arra figyel, hogy a különböző hangerő változások ne sértsék majd a néző fülét, a háttérzajok megfelelő időben, helyen és formában szólaljanak meg. Amikor a szöveg alatt kell valamilyen zörejnek vagy zenének elindulnia, az a megfelelő időben megtörténjék. Szóval, egy csomó olyan dologra, amelyek nem a művészi munka részét képezik. Például, ha egy színész egy e hang helyett é-t ejt, és ezt utólag veszik észre neki kell a cserét végrehajtani. Régen ilyenkor hosszas keresgélés után sikerült a feladatot megoldani, ma már a computereknek köszönhetően ez csak a pillanatok műve. Egy sorozatban nemcsak a filmen látható színész, hanem annak hangja is öregedhet, változhat. Ebben a szereplő legfőbb partnere a hangmérnök.
RTL Klub Miután a rendező a székén hátradőlve elégedetten közli, hogy ő készen van, a hangmérnök is ellenőrzi, hogy minden zajt a megfelelő helyre helyezett. Amikor ő is zöld utat ad a mozinak, belép a képbe a vágó. Az ő feladata az utolsó simítások elvégzése. Végignézi a tekercseket, és ahol a színész vagy a háttérzaj, esetleg a zene nincs pontosan a helyén, ő azt a helyére húzza. Majd a tekercseket a megfelelő sorrendbe rakva összeállítja a filmet. Ezzel persze még mindig nincsenek készen, hiszen a bemutatás előtt a kész változatot is meg kell valakinek néznie. Kereskedelmi tévé-éknél erre külön ember figyel. Az RTL Klub-nak önálló szinkronosztálya meózza a kész munkákat. Külön feladatot jelent a filmek címének meghatározása. Erre a szinkront készítő stúdió ad egy javaslatot, amelyet a programosztály tagjai elbírálnak. Amennyiben nem fogadják el, úgy ők adnak egy önálló cím variációt.
TV2 A TV2 megbízik a Masterfilmben annyira, hogy az ellenőrzést is rájuk bízza. Ami nem jelenthet persze linkséget, mert az adásba kerülő bakikért a szinkronstúdiónak kell felelnie, amely komoly anyagi gondot okozhat. Ilyen esetben egyébként a rendező feladata a kész film egységben történő megnézése. Még itt, a legutolsó utáni pillanatban is van lehetőség egy-egy becsúszó hiba javítására, de ennek már nem nagyon örülnek sem a stúdióban, sem a forgalmazónál. Mert ugye ez is pénz! Szóval, ha az úgynevezett „összmuszter”-en minden megfelelő, akkor mehet csak a film, adásba.
A magyarhangok A filmsorozatok megjelenésével a feladatok egy idő után részben egyszerűsödtek. A jobbaknál a művészi színvonalat könnyebb fenntartani, de az igénytelenebb szappanoperáknál sajnos elkerülhetetlen, hogy a színészek és a stáb gépiesen, szinte futószalagon készítse a magyarváltozatokat. Több évig tartó munkáknál, mint például a Vészhelyzet, vagy a Jóbarátok, a magyarhangok igyekeznek követni az eredeti szereplők igényeinek változását. Így egy-egy évad munkálatainak elején a stúdióknak hasonló anyagias csatát kell vívniuk a magyar színészekkel, mint az eredeti sorozatok tulajdonosainak a saját sztárjaikkal.
Gyors tempó Mára, annyira felgyorsult a tempó, hogy egy komplett mozifilmet, ha nagyon muszáj, fordítástól az összmuszterig el tudnak készíteni 3-4 nap alatt. Ezáltal az adott alkotásra fordítandó személyi költségek jóval kevesebb összeget tesznek ki, mint a kezdetek kezdetén, amikor egy film szinkronjának elkészítése, akár egy álló hónapot is igénybe vehetett. Igaz, akkor a befejezést követően a stáb közösen elment egy vendéglőbe és együtt megünnepelték, hogy megint eggyel több szinkronizált film van az országban. Ma egy színész a hétvégén már arra sem emlékszik, hogy a hét elején melyik stúdióban járt, nemhogy melyik filmben szinkronizált. Talán ezért fordulhat elő, hogy amíg a régi alakításokra ma is sokan és szívesen emlékeznek vissza, addig a mai munkák legtöbbje nem marad meg a nézők emlékezetében. Így a sok igénytelenség között a jó dolgok is elvesznek….