Szomorú apropó miatt találkoztunk itt a Magyar Sport Házában, hiszen a műszerek átadását egy tragédiának kellett megelőznie. Ön tudja használni ezeket a berendezéseket?

Most meg fog lepődni. Nem akartam a nagy nyilvánosság előtt elmondani, de öt évvel ezelőtt még a Somogy Megyei Közgyűlés elnökeként tíz ilyen készüléket vásárolt a megyei önkormányzat és kihelyeztük többek között színházba, ifjúsági táborba, sportcsarnokba, sőt a Megyeházán is helyeztünk ki egyet, ahol sok ember megfordul. S akkor én is részt vettem egy olyan képzésben, ahol fél óra alatt elmondták, hogy hogyan kell használni. Nem egy bonyolult ügy, csak egy kicsit kell érteni hozzá. De a legfontosabb, hogy tudjam, hol a készülék, hozzáférjek és ha szükség van rá, üzembe tudjam helyezni. Attól kezdve a készülék mindent megmond.



A gépek azonban kevésnek bizonyulhatnak, ha nincs, aki használja. Miként képzelik például a minél szélesebb körű képzést, hogy akár az utca embere is tudjon segíteni, ha baj van?

A közösségi kultúránknak szerves része kell, hogy legyen a szakszerű életmentő tudásnak a megszerzése és továbbadása. Ez pedig az iskolában kezdődhetne el. Úgy érzem, hogy ebben van némi hiányosság jelenleg. Az én gyermekkoromban – ami azért jó néhány évtizede volt – az oktatás része volt az elsősegélynyújtás.

Most viszont nem az…

Az egészségügyben dolgozó szakemberek azt mondják, hogy az a típusú elsősegély-nyújtási alapképzés és tudásátadás, amire szükség lenne, az ma hiányosan van jelen az oktatásban. Azt mondják: valami van, de nem az igazi.

Önt sokszor sportminiszterként szokták aposztrofálni, holott tudjuk, hogy a hivatalos megnevezése: sportért felelős miniszter. Valóban felelni kell a magyar sportért, vagy inkább óvni kell azt?

Nem hiszem, hogy a sportot óvni kellene, nincsenek a magyar sportnak ellenségei. Sőt a mi sportunknak még talán ellenfelei sincsenek. Bár ha ellenfeleket keresünk, a nemzetgazdaságon belül a különböző ágazatok egymással versenyeznek, hogy ki mekkorát tud a közös tortából a mindnyájuk által fontosnak tartott össztársadalmi célok érdekében kihasítani. Nekem négy ilyen terület van a minisztériumon belül, amiért küzdenem kell és képviselem a kormányon belül. Önkormányzatok, sport, turizmus, a negyedik pedig a katasztrófavédelem és minden, ami ide tartozik.

Pont ezért lenne szükség önálló Sportminisztériumra.

Erre mondhatom azt is, valóban szükség lenne önálló Sportminisztériumra, de úgy is válaszolhatok: nem ettől függ a sport helyzete és léte a társadalomban. Hanem attól, hogy egy társadalom akarja-e, hogy a döntéshozó szervezetek tudják-e, és a források elegendőek-e ahhoz, hogy azok az elképzelések, azok a vágyak, amelyek jogosan fogalmazódnak meg a sport jövőjét illetően, azokat tudjuk biztosítani, vagy sem.



Azonban kérdés az is, hogyan próbálják ezeket biztosítani. Hiszen az aktuális sporttámogatási rendszert már sokan bírálták. Az egyik legnagyobb gond, hogy sokszor sportág és sportág között is szakadéknyi különbségek vannak a finanszírozásban. Tervez ezen változtatni?

Tökéletes nincs. Időről időre finomodnak, változnak ezek a támogatások és szerintem ma már közelednek a valós igényekhez. Persze egyszerűbb lenne, ha több pénzt lehetne elosztani. Nehéz pontosan megmondani, de Magyarországon évente 100 és 150 milliárd közötti összeget fordítanak a sportra. Ebbe bele kell érteni az iskolai, a szabadidő és a versenysportot is, de még az olimpiai mozgalom is ide tartozik. Ennek viszont csak a tíz százalékát teszi ki az állami büdzséből rendelkezésre bocsátott összeg. Tehát nem az állam a sporttámogatás legmeghatározóbb szegmense, hanem az azon kívüli területek: önkormányzatok, szponzori háttér, a magántőke, és még sorolhatnám. Azért nehéz hozzányúlni az elosztási szisztémához, mert a bázisszemlélet nagyon erősen működik. A megszerzett jogokat senki nem akarja elveszíteni, bármennyire is változik netalán a döntést motiváló háttér, az eredmények, vagy például minőségi szempontból egy adott sportág eredményessége. Elveszíteni ezeket a jogokat senki nem akarja, de nincs több forrás.

Van azért olyan sportág, amely nem panaszkodhat. A múlt hét végén Bernie Ecclestonnal aláírták a Magyar Nagydíj jövőjét biztosító szerződést 2016-ig. Ráadásul egy újabb versenypálya is épül a Balaton mellett a MotoGP számára. Motorsport nagyhatalom leszünk?

Nem hinném, hogy nagyhatalommá válhatunk, de ha azzal mérik, hogy nagyhatalom-e egy ország, hogy van-e forma-1-es pályája, és hogy MotoGP-re alkalmas pályája van-e, akkor így is fogalmazhatunk. Meggyőződésem azonban, hogy ez csak részben sport, a nagyobb részben inkább turizmus kérdése. Egy olyan turisztikai attrakció, amely odavonzza a figyelmét a világnak egy-egy ilyen eseményre, ennek hasznát aztán az élet más területei is látják majd. Egy ilyen országnak az imázsa, a megbízhatósága is erősödik. Azt mondják rólunk, hogy „ezek erre is képesek, hogy a négy-öt talpon maradó európai forma-1-es futam között tudnak maradni” – ez egy óriási fegyvertény. Az hogy mi időben léptünk és pozicionálni tudtuk Magyarországot, az a saját döntésünk volt, most volt csak esélyünk erre.

Mivel ön az egyetlen párton kívüli a miniszterek között, mennyire nehéz érvényesítenie az akaratát?

Na, ezt nem tudom megmondani. Én ugyanis párttagként még nem próbáltam politizálni. Párton kívüliként és kisebbségi kormányban kaptam lehetőséget a bizonyításra, nincs viszonyítási alapom. Ilyen körülmények között próbálom a legtöbbet kihozni magamból. Ha visszatekintünk az elmúlt két és fél hónapra és összehasonlítjuk a többi tárca vezetőinek a tevékenységével, úgy gondolom, hogy mind a tárca, mind az én személyes döntéseim állják a versenyt, függetlenül attól, hogy nem vagyok tagja a pártnak.

Ön szerint vesztett szavazókat azzal, hogy belépett a kormány kötelékébe?

Biztos van olyan, aki ebben a vonatkozásban negatívan ítéli meg a döntésemet, de ennél jóval többen vannak, akik úgy ítélik meg, hogy azzal a tapasztalattal, amivel rendelkezem fel kellett vállalnom ezt a kihívást. Ha én ezzel hozzá tudok járulni azoknak a folyamatoknak a pozitív irányú megváltoztatásához vagy erősítéséhez, amelyekre az emberek oly nagyon várnak, addig nem is nagyon tehettem mást. Emberi kötelességem volt.



Mint ahogy kötelessége a pekingi szerepvállalás is, ami már-már egy családi vállalkozás a Gyenesei családnak.

Az azért túlzás, hogy családi vállalkozás lenne, hiszen a közel 180 sportoló közül csak egy kerül ki a mi családunkból, a legkisebb lányom, Leila, aki öttusában indul majd. Tehát ez csak egy százhetvenötöd résznyi „vállalkozás” lesz a magyar csapaton belül. Az egy más kérdés, hogy ez egy nagyon sajátos helyzet. Azt mondják azok, akik ehhez jobban értenek, azaz a statisztikusok, eddig ilyen még nem fordult elő, hogy az éppen regnáló sportminiszter családtagja szerepelt volna olimpián.

Pont ezért nem csak miniszterként, de szurkolóként is kérném egy esélylatolgatásra. Hány érmet hoz haza Ön szerint a magyar küldöttség Pekingből?

Nemcsak azért, mert a magyar tudatban mitikus jelentősége van a hetes és a hármas számnak, de én azt mondom: háromszor hét az huszonegy. Azaz hét arany-, hét ezüst-, és hét bronzzal már boldog lennék.