Az utóbbi években orvostudósok és statisztikusok igyekeznek objektív adatok alapján adatokat szerezni az összefüggésről

Sepehr Shakib és munkacsoportja 1997. és 2007. között gyűjtötte össze a szívelégtelenség miatt kezelt betegek sorsának alakulását Ausztrália azon részén, amelynek időjárása az európai mediterrán országokéhoz hasonlít.

A napi középhőmérséklet az ottani nyár közepén, vagyis februárban 15,5 és 29,3 fok között mozgott, télen - júliusban - 7,4 és 16,7 Celsius-fok között mozgott.

A munkacsoport tízéves időszakban csaknem háromezer szívbeteg panaszainak változását vizsgálta és az eseményeket összevetette az adott napok időjárási változásaival.

A szívelégtelenség okozta panaszok erősödése miatt szükséges kórházi felvétel leggyakrabban az ottani tél legszigorúbb időszakában, júliusban következett be. Ilyenkor 40 százalékkal több beteget kellett a kórházban kezelni, mint az egész éves átlag. Több mint kétszer annyi beteg került a gyógyintézetbe júliusban, mint az ausztráliai nyár közepén, a februári napokban.

A kórházi felvételek súlyossága is ezzel párhuzamosan alakult. A szívelégtelenségben elhunyt betegek száma is a duplájára emelkedett télen, mint nyáron. A kutatók hangsúlyozzák, hogy az időjárás ilyen jellegű, kedvezőtlen hatása különösen a 75 évesnél idősebb emberek körében érvényesül.

Az ausztráliai orvosok arra hívják fel a figyelmet, hogy nem az Ausztrália déli területeire jellemző, mediterrán jellegű hőmérséklet értékek jelentenek veszélyt, hanem a gyors változások, a klíma hirtelen átalakulásai okozzák a betegek állapotának romlását.

Úgy tűnik, hogy ez nem földrajzi kérdés: az amerikai földrészen vagy Európa különböző országaiban is hasonló eredményekről számoltak be.