Nem először közvetít ideológiát egy mese a gyermekeknek. Jó előre kell nevelni a társadalmat a sikeres berendezkedés érdekében. Most éppen Thomas a gőzmozdony áll példaképként rendelkezésre.

A mese helyszíne Sodor szigete. Ott mindig kék az ég, boldog a turista, ráadásul mosolyognak a járművek akkor is, amikor éppen dolgoznak. A főszereplő egy szorgos kék gőzmozdony, aki főnökétől, a kövér ellenőrtől kap feladatokat. Néha gyermekeket kell vontatni, máskor építőanyagot szállítani, és így tovább egészen a legspeciálisabb logisztikai megoldásokat igénylő rakományokig.

Sodor szigetén az infrastruktúra elképzelhetetlenül fejlett. Ha attól el is tekintünk, hogy gőzös és dízelüzemű vonatok tömkelege kering az ennek ellenére is frissen, tisztán zöldellő erdőkben, akkor is megdöbbenünk azon a járműparkon, amit e kis sziget felvonultat. Erős mozdony, darus mozdony, rövid mozdony (az jobban tud fordulni a hegyes-völgyes terep kacskaringós sínpályáin), és még nem is említettük a helikoptert meg a buszt.

Légy elnyomott!

Talán nem árt egy kicsit ízlelgetni, mit is szimbolizálnak a vonatok. Nem vezérigazgatókat, és nem is középvezetőket. Ők a beosztottak, főnökük alárendeltjei, és bár a teljes működési mechanizmusát nem ismerhetik a szigetnek, a vágott fa mégis tőlük megy arrébb. Ők fogják a munka prózaibb végét. Tehát ez nem a vezetői ambíciókkal rendelkező gyerekek meséje.

Mert mindenki nem lehet vezérigazgató. Kell a portás is, meg a szorgos hangya. Thomas arra próbál minket megtanítani, hogy lehet ám élvezni az „aljamunkát”, csak be kell látnunk magunknak, hogy milyen hasznot is hajtunk ezzel az egész társadalomnak, és akkor boldogan pihenhetünk két munkanap között.

Valószínűleg az lehet ennek a ráhatásnak az eredménye, hogy gyerekeink majd sztoikus nyugodtsággal viselhetik az életet beosztottként. A lázadozás, és a szakszervezeti mozgolódás gátolja a modern gazdaságot. Kapitalista szemmel nem szerencsés, ha a dolgozók folyton a jogaikkal élnek. Elég csak Kínára néznünk, hogy lássuk, milyen szépen is vész el az indviduum 2008 170 cm-es harcművész között. Levegőt sem kapunk, mikor látjuk, milyen hatékonyan forog a tömegből épített gépezet. A demokráciától oly távol évi tíz százalékkal nő a gazdasági teljesítmény.

Légy munkaholista!

Szegény Thomaséknak viszont nincs magánéletük. Álmukban is zakatolnak, valami nagyon fontosat visznek egy iszonyúan fontos helyre. Nem szórakoznak, csak a munkáról beszélgetnek, arról is éppen addig, amíg elrobognak egymás mellett. Igazából én még olyan epizódot nem láttam, mikor valaki szabadságon volt.

Meg nekik szakszervezetük sincsen. És úgy, hogy nincs is rá szükség. Az igény fel sem merül. Ezért olyan jók a gépek. Nyersanyag és kezelő kell nekik, semmi más. Ennek a motívumnak a mélyén talán pont a motorizáció egy utolsó fázisa bújik meg, nevesítve az emberek gépiesítése. Nem véletlen a mozdonyok antropomorf ábrázolása. Most nem állatok kapnak emberi jellemzőket, hanem gépek.

Csapatépítő tréning

A rajzfilm mozgalmasságát biztosító állandó konfliktusforrás a szállítmány célba juttatása közben rendre előforduló balesetek bekövetkezte. A balesetek okozói a munkájukat rendkívül önérzetesen végző buzgó mozdonyok. Így bontakozik ki a rajzfilm és a kapitalizmus egy nehezen eladható ellentmondása. Nevezetesen, hogy mit kezdjünk a lelkesedő önállósággal, amit a megannyi munka megkíván, de oly keserves problémákat okoz a csapatba illeszkedés, illetve az alárendeltség-tudat kialakításakor.

Mert a vonatok önérzetének forrása az a haszon, amit Sodornak hajtanak. Ahányszor valamelyikük új feladatot kap, elhangzik az „én leszek a leghasznosabb” vonat a szigeten. Ez a vágyuk, ez keserves szénégető életük értelme.

Viszont nehéz „leghasznosabbá” válni csapatmunka keretein belül. Mikor az egyik mozdony jobb akar lenni a másiknál, akkor bizony elillan az összhang. Nagyobb rakományt próbálnak elvontatni, mint amire képesek, aztán túlmelegszik a kazán és máris „késést és fennakadást” okoznak a termelő járművek.

Ezek a pillanatok felérnek a bibliai bűnbeesés jelentőségével. A kövér ellenőr megharagszik, és szigorú korholásnak veti alá az ügyetlen „munkaeszközt”, az meg annyira a szívére veszi, hogy még a csoportmunkára is hajlandóvá válik, csak legyen a feladat elvégezve. Persze amíg a „vétkes” nem lel rá az üdvözítő operációs stratégiára, addig olyan lelki gyötrelmeket és szorongásokat él át, amit csak a kiűzetés perceiben tapasztalhatott meg emberi lény. Meghökkenve néz rá a bakter, a kisiskolás, a farmer, gyakorlatilag a teljes sziget. A közösségből való kivetettség lehetősége sarkalja minőségi munkavégzésre a sziget haszonjárműveit, és ez azért lehetséges, mert tudják: a szigeten mindenki függ a másik munkájától, ha valamelyikük hibázik, akkor összeomlik a rendszer, és nem jön több turista.

Én, a vonat

Vonatnak (szorgos beosztottnak, „gőzpöfögészeti tovalöködöncnek”) neveljük gyermekeinket, elsődleges feladatuk a kövér ellenőr (vezérigazgató) által adott feladatok elvégzése, lehetőleg hibátlanul, gépek módjára. A tét Sodor szigetének (bármely ország gazdaságának) működtetése, fellendítése.

Nagy a baj, ha ilyen mesékkel kell nevelni. Egy olyan társadalmi képre következtethetünk ebből, amiben a dolgozók nem veszik figyelembe a munkahelyi hierarchiát, nem becsülik a saját feladataikat. Ez ellen lépünk fel úgy, hogy termelőgépeket teszünk hőssé. Most éppen nem Mézga Aladár a piacilag követendő példa. Érdekes.

De van ám ennek jó oldala is. Az pedig bizonyára a fényes sodori GDP (egy év alatt előállított javak és szolgáltatások összege). Munkaidőben mindenki végzi a dolgát, és elégedettséget talál benne. Mondjuk itt nincs szó fizetésről, de hát a szorgalom önmagát jutalmazza a szigeten. A haszon megtermelése nélkül értelmetlen a vonatok élete.

Mozdony éppen nem szeretnék lenni Sodoron, viszont boldogan fogadnám a szolgálataikat. Milyen szép világ lehet is az, amikor a fagyis arcán minden kimért gombóc után szélesedik a mosoly, mert tudja, hogy kiszolgál, és az milyen hasznos. Biztosan átragadna a pékre, meg mindenkire és én boldogan fogyaszthatnék. Csak ahhoz meg termelni kell, a betyárját!