Én már tudom, milyen – exkluzív interjú az első iPhone-tulajjal
Lapunk közkedvelt munkatársa, mindannyiunk intézményes Norbija, képszerkesztőnk az első hivatalos és legális magyarországi iPhone 3G tulajdonosa. A kevéssé szószátyár hős exkluzív interjút adott nekünk – próbálta volna megtagadni...
2008. augusztus 22. péntek 14:48 - Szalay Gergely
Mennyit aludtál az éjjel?Három körül lefeküdtem. Ma dolgozom, ráadásul az allergia is elkapott. Valamennyit azért kellett pihenni.
Megérte?
A telefon miatt mindenképp. Jó buli volt, jókat haverkodtam a többiekkel. A felhajtásból nem kértem volna ennyit. De erre idővel a sajtó is rájött...
Nem voltál nyilatkozós kedvedben...Fáradt is voltam a végére, plusz eleve nem vagyok bőbeszédű alkat: ilyen szempontból nem feltétlen szerencsés az élboly. A második ember, Gábor már hálásabb riportalany volt. Szerencsére ezt más is felfedezte, és engem kevesebbet maceráltak.
Mennyi időt töltöttél végülis ott?Fél ötkor érkeztem, háromnegyed egykor jöttünk el. Nem számoltam ki. De kellemes volt. Szerencsére a szervezők kitettek magukért.
A VIP-partyn mégsem maradtál.Jobban érdekelt a telefon, elnézést mindenkitől. Ráadásul a fejem is zsongott. Tudod: allergia...
Felfedezted már a készüléket?Teljesen nyilván nem, de lelkesen ismerkedünk. Eddig – ki gondolná – tetszik.
Meg tudod mondani, miért vágytál rá annyira, hogy te legyél az első tulaj?
Nem akartam első lenni, így alakult. Azt pedig még mindig nem tudom szépen elmondani, miért is kell a telefon. Tizenegy éve használok Apple termékeket, igazából csak idő kérdése volt, mikor veszem meg. Az fontos szempont volt, hogy legális magyarországi készülék legyen, a garancia miatt. Ennél szebb magyarázatot nem tudok adni. Nem gondolkoztam az okokon.
Ez az elsőség mintha feszélyezne is kicsit...Nem vágyom ekkora szereplésre. Idővel csak elmúlik a dolog, de egyelőre mindenki ezzel piszkál. Jólesik, persze. De enélkül is kibírnám. Nem vagyok sztáralkat. Pláne pózolni a fotósoknak és válaszolgatni ugyanazokra a kérdésekre fárasztó. És a telefonnal sem tudtam eleget foglalkozni. De ezt majd behozom...
Mindent összevetve: megérte a tegnap este?Igen. Volt ugyan, aki lehülyézett kicsit, de egy átlagos este is véget érhet ilyenkor. Itt viszont kaptam egy iPhonet, és jó ismeretségeket is kötöttem. Egyszer pedig az ilyet is ki kell próbálni.
Tehát ha jön a harmadik generáció, nem mész ki?Ezt nem mondtam. De lehet, hogy nem nyolc órával kezdés előtt. Legközelebb legyen más az első, én már tudom, milyen.
És ami tegnap már kimaradt
Témínusznegyedóra körül méltóságteljes kocsi gördül be, amibl négy marconának látszó illető bazi dobozt cűgöl be a céghez: ebben vannak elvileg a készülékek. A nagy eseményt alacsonyköltségű ütősegyüttes vezeti fel: műanyaghordókon verik a ritmust. Ez sem nélkülözi a humort – a fejhangon bevisított Evribadidensznáv! csúcs.
Tilla pörög, mint a motolla, az utolsó percekben már-már hiperaktív. Közben mindenki Norbertet faggatja, kevés sikerrel. A feladat az idegeire megy, nem akar nyilatkozni. Részéről ennyire nem akart első lenni. Ráadásul sokadszorra sem tudja színesen megfogalmazni, miért akar iPhone-t. Mert. Ennyi, jelentem. Vágyik rá már mióta, pont. Macian, 11 éve ezeket a gépeket használja. Ne akarjuk ennél is többet kiszedni belőle. Úgysem fog menni. Az érdekesebb, miért maradt itt. Mikor befutott, még senki nem volt, a marketinges tolt alá egy széket – szó szerint. Nem bánta meg (a sajtóérdeklődést talán igen, de ez van: valamit valamiért.
Visszaszámlálás indul, fények (magentaszínben persze, mert azt úgy kell) és füst. Az fehér, persze.
A nép megindul befelé, az első tízet tapssal fogadják az eladók. Pedig miattuk kell éjfélkor dolgozni. Jólneveltek. Megindul a tranzakció, előksézülnek a plakettek (emléklap az első tíznek), aztán beüt Murphy. Az első SIM nem passzol Norbert készülékéhez, így az első tulaj nagyjából negyediknek kapja meg a tElefont. De mégis őt és az amúgy kedves és segítőkész János nevű T-s embert fotózza mindenki. Aki szintén kimondottan kedves és barátságos lányokat hív segítségül – neki is van érzéke a marketinghez.
Nagy nehezen csak összejön a dolog, sokszorosan dokumentáltan Norbinál van a készülék. Még pózol egy sort a fotósoknak (a fogát nagyobb örömmel és szélesebb mosollyal húzatná ki), aztán még cseveg egy sort Handrással, a hazai közösség egyik elismert képviselőjével (a macesek köreiben kedvenc képszerkesztőnk valóságos hős), még vált pár szót az ezüstérmessel, aztán lelép(ünk).
A sor hosszan kígyózik még, a végén a témához igazán nem nagyon értő lányok állnak: trendi, cuki, úgyhogy vesznek jól – meséli Handrás. Inkább nem nézzük meg őket, maradunk az eufóriánál. Amúgy bent én is megfogdosok egyet, szöveget gépelni nem egyszerű vele. De vannak trükkök.
Reggel cseppet kialvatlannak tűnik, de annál lelkesebb. Mintha csak ifjúkora legáhítottabb játékának megkapását idézné az esemény.
Tudják mit? Erről is van szó. Gratulálunk, és hamarosan mi is elkezdjük taperolni a készüléket.
