„Unom a rádiót, unom a tévét,
Unom az elejét, unom a végét”

Vízitúrázni sok minden miatt jó. Magyarország bővelkedik a gyönyörű folyókban, ráadásul egy időre élvezet kikapcsolni magunkat médiabefogadó szerepünkből, elfelejteni a munkahelyi gondokat, és az út alatt egy csavarnak lenni a csapat szerkezetében. A vízen fúj a szél, vagy kalandozhatsz a mellékágban fák árnyékában (rossz esetben fennakadva a fatörzseken), nem kell légkondival sem küszködni. Délután legalább annyira öröm kiszállni a kenuból, mint amennyire lelkesen beszálltunk oda reggel. A napközbeni hajóösszekapaszkodós, csorgós mókák, az önerőből hajtó jármű okozta elégedettség után jöhet az esti felvonás, ami szintén kis hétköznapi örömöket rejt magában. Sátorállítás, közös vacsorakészítés, beszélgetés és iszogatás, ökörködés és dalolás. Ugye, hogy nem is hiányzik az a fránya tévé?

"Amikor azt csinálok végre, amit akarok,
És nem érdekel már többé csak a buli, meg a pia, meg a haverok!!!"

Másik szép része a történetnek, hogy a civilizációtól távol megalkothatjuk a magunk törvényei közt működő kis nomád közösségét. Vannak itt is persze szabályok, a másikra és a másokra figyelni kell, de mindenki kicsit elengedheti magát, kibújhat a bőréből. Kialakítjátok a saját kis nyelvezeteteket, az újonnan érkezetteket is megtanítjátok újra beszélni. Evezel, pakolsz, teszed a dolgod, és eljön a megérdemelt pihenés órája. Ilyenkor az se baj, ha alaposan a pohár fenekére nézel.

"Hagyjátok, hogy végre éljek,
Nem érdekel semmilyen kényszer,
Hadd rúgjak be végre elégszer már"

Egy ilyen pásztori idillekre emlékeztető helyzetben a zeneszerető ember feje újra teli lesz dalokkal és szövegeikkel, olyanokkal is, amiket a hétköznapi mókuskerék kipörget. A Mosoni-Duna idei sztárja a Tankcsapda volt. A kicsit rosszemlékű tábortüzes éneklős történettel szemben kifejezetten üdítő hatása volt Lukács László (és társainak) szerzeményeit dúdolgatni, halkan merengősen énekelni, és együtt üvölteni másokkal. A lassan 20. születésnapja felé tartó csapat méltán az ország egyik legnépszerűbb rockegyüttese, egyike azon keveseknek, akiknek sikerült a rockzenétől kissé távolabb hallgatók füleit is meghódítani. A halkabb, egyszál gitározós móka után küldeném - „mindenkinek, aki szereti” - ezt a dalt. Sírjon az a gitár!