Miért lett kevés érmünk az olimpián – már sokan firtatják a kérdést, azonban a forintoknál kicsit mélyebben eddig kevesen foglalkoztak a kérdéssel. Hétfőn az egyik napilapban megjelent egy cikk egy pszichológussal, Münnich Iván agressziókutatóval. A cikk a maga nemében azért érdekes, mert olyan témát feszeget, amitől a baloldal menetrendszerűen sikítófrászt kap: melyek a nemzeti identitás és a sportteljesítmény összefüggései.

Csak materiálisan?

Egyszerűbb persze sportpolitikai vonulatokat keresni. Könnyebb a felelősséget elkenni, vagy éppen a számokkal bűvészkedni, mint azt mondani, hogy elrontottuk, bocsánat. Meg egyébként is Schmitt Pál a hibás, mondjon le. Márpedig a helyzet ennyire azért nem „egyszerű”, érdemes is kilépni a számok világából.

Ahogy a pszichológus mondta (a Magyar Nemzetet idézve): „…a közvélemény-formálók és politikusok egy része képtelen mértékben eltiltaná a magyarságot ősi szimbólumai használatától, legyen az a Szent Korona, a turul, vagy az árpád-házi királyok sávos zászlaja.” A sportoló nem egy különleges állatfajta, hanem ember, aki az ügyességét, kreativitását, fizikai erejét használja nemes célokra.

Közösségi energia

Nem árulunk el nagy titkot, már mások felfedezték, hogy az ember, társas lény. Ebből a mivoltából fakadóan, muszáj szembenézni azzal, hogy létezik egy közösségi energia, amit talán leginkább az együvé tartozás pozitív élményével lehetne definiálni. Az együvé tartozásnak pedig vannak bizonyos szimbólumai. Nemzeti szinten: a történelmünkben ilyen volt a vérszerződés, ilyen volt a Szent Korona, az összes történelmi zászlónk, s múltunknak bizonyos pontjai (például 1956. októberének győztes szabadságharca).

A szimbólum, - amennyiben annak hagyománya szervesül egy társadalomban - kifejezi magát a közösséget. A szimbólumok tekintélyének aláásása tehát aláássa magát a társadalmat is, csökkenti a közösség erejét, így csökkenti a közösségi energiát is, azaz az együvé tartozás élményét, így növeli a Münnich által is említett társadalmi frusztrációt. Ez nem politikai, hanem lélektani kérdés.

„Koló velünk volt!”

A kisebb közösségekben a helyzet ugyanez. Vannak csoportok, vannak közösségi szokások, vannak mércék, amelyeknek meg kell felelni, s van közösségi energia, ami erőt ad. Jól mutatja az alábbi idézet.

„(…) nem is párosban, hanem hármasban nyertünk érmet. Igen, Koló [Kolonics György – K. V. D.] végig velünk volt. Tisztán tudtam rá gondolni a verseny alatt, és nagyon tudatosan versenyeztem. Van Isten. Van Koló. Neki küldjük, mert neki köszönhetjük, hogy harmadikok lettünk" – mondta Kozmann György, Kolonics volt kenus társa, miután Kiss Tamással megnyerték az aranynak számító bronzérmet.

Ezek után már tényleg nem lehet bagatellizálni a közösség állapotának sportteljesítményre való hatását.

Politikai kérdés

Münnich szavaival és véleményével – például a média környezetszennyezéséről – lehet vitázni, azt azonban nem lehet elvitatni, hogy egy frusztrált társadalomban a polgárok (és bennük a sportolók) is frusztrálttá válnak, így nagyobb eséllyel teljesítenek elvárás alatt, illetve kiélezett helyzetben előbb inganak meg. Ez pedig már politikai kérdés, amiben a közéletnek, a politikaformálóknak van a legnagyobb szerepük.

Politikai támadás helyett érdemi vitát!

Már többször írtunk róla: a fontos kérdésekről érdemi vitát kellene tartani. A Népszava a Magyar Nemzet cikke után egy nappal azon gúnyolódott, hogy minden bizonnyal a sportolók balliberális lapokat olvastak ezért estek le a lóról, ezért nem sikerült Olteán Gergelynek a gerelyhajítás, s Gyurta Dániel (A Népszavának csak Dani) is azért maradt el a tőle elvárt teljesítménytől, mert előző este Népszavát olvasott.

Akármilyen harcos pártérdek-védő is valaki, vagy valamelyik sajtótermék, tudomásul kellene venni: nem a szakemberen kellene gúnyolódni, s főleg nem úgy, hogy Münnich szájába olyan szavakat adnak, amiket nem mondott (tessék már nekem megtalálni a Magyar Nemzet cikkében a „balliberális fertály” szókapcsolatot). Nem kellene tovább szítani az indulatokat, mint ahogy a Népszava teszi. Vajon mennyiből tartott volna egy józan válaszcikket írni?

Kár, hogy a megbékélés, tolerancia, a megértés és a megegyezés szavakkal olyanok játszanak, akik számára e szavak jelentése csak addig ér valamit, amíg a saját politikai oldal hasznáról van szó. Így továbbra sem fogunk előre jutni.