Grúzia, 1956

Nem biztos, hogy bárkinek is feszengenie kell az orosz-grúz konfliktus kapcsán, azért, mert Magyarországot 1956-ban lerohanta a Szovjetunió. Sokszor történt már ilyen azóta, s a világ ugyanolyan rezignáltan – esetleg némi ökölrázással – veszi tudomásul, hogy egy kis országnak befellegzett. Az USA iraki „demokráciaexportja” a grúzia kapcsán elégedetlenkedők közül elég keveseknek csípte a szemét.

Az érdekek fegyverrel való érvényesítésén kívül van még egy párhuzam Irak 2003-as amerikai inváziója és Grúzia 2008-as helyzete között: a magyar társadalom egy (további) része elszakadt a politikai elittől.

Politikai elit: ellenez vs. támogat

Már Irak megtámadásakor is közhelyszerű volt, hogy nincs ott semmiféle tömegpusztító fegyver, az USA, személyesen pedig Colin Powell a bolondját járatta az ENSZ-szel és a világgal. A nagyobb probléma sokak szemében persze az volt, hogy „kötelességünknek megfelelően” katonákat küldtünk Irakban – egy olyan háborúba, amelyhez a világon semmi közünk nincs. Az amerikaiak által nekünk is beígért újjáépítéseket azóta Dick Cheney, az USA alelnökének érdekeltségébe tartozó cégek már rég elvitték, nekünk meg maradt a piszkos munka.

Hogy ezt sokan nem emésztették meg, érthető. Az, hogy a politikai elit rá sem bagózott sokak akaratára, már kevésbé.

Fidesz: nem érdeklődik vs. támogat

Grúzia esetében talán a különbség annyi, hogy a Fidesz, élén a radikális atlantista Németh Zsolttal az, aki harcosan képviseli Magyarország érdekeit – melyek feltűnő hasonlóságot mutatnak az Európai Unió retorikájában megjelenő célokhoz. Az EU elég nagy területű ahhoz, hogy a brüsszeli döntések fontossága másodlagos legyen. Attól, mert az EU, mint közösség támogatja a Nabucco olajvezetéket, Magyarországnak önmagában nem biztos, hogy jó ötlet keménykedni – már csak azért is, mert az uniós országok általában finoman fogalmaznak, amikor a Nabucco-Déli Áramlat kérdése felszínre kerül.

A Fidesz azért hibázik, mert a magyar érdekeket azonosítja az uniós érdekekkel, holott ezt nem kellene. Az orosz gáz attól még kell nekünk, másképp megfogalmazva: függünk tőle. Ezt sokan tudják Magyarországon a Fideszen kívül is, ezért ha a mondanivalón nem is, de a retorikán lehetne egy keveset finomítani.

Globalizáció

Másik ok kevésbé Magyarország nemzetközi helyzetével függ össze, inkább társadalompolitikai vetülete van. Ami miatt még a Fidesz eltávolodhat a társadalomtól az, hogy a piacgazdaság, a piac liberalizációja eddig még nem sok pozitívat hozott. A pénzügyi nehézségek (jó esetben) nem csökkennek, a financiális problémák nőnek, a globalizáció, s annak „ikonja”, az Egyesült Államok egyre több kritikát kap az emberek egy – egyre növekvő – részétől. Oroszország az alternatívát testesíti meg, amely vezetése ráadásul igen határozottan védi az ország érdekeit – duplán is vonzó lehet. Ebben 1956-nak semmilyen szerepe nincs, talán azért, mert a magyar emberek egy részének nincs ideje azzal foglalkozni, hogy Grúzia földjén most ugyanúgy orosz tankok járnak, mint 50 évvel ezelőtt Magyarországon.

MSZP: randalírozók

Gyurcsány Ferenc arca sokatmondóan a „van egy program” szlogenje mellett került 2006-ban a plakátokra, aminek az üzenete, hogy szavazz rám, majd megkapod, amit akarsz. Mindezt úgy, hogy tudta, hogy az az egy program sem teljesíthető/nem akarja teljesíteni. Azért ilyet Nyugat-Európában nem nagyon pipáltak még társadalmak, legfeljebb az ’50-es évek kezdő demokráciáiban. Mondani se kell, hogy bárhol máshol azonnali bukást vont volna maga után egy, az „őszödi beszédhez” hasonló lebuktatás.

Gyurcsány hatalomhoz való görcsös ragaszkodása pedig az utcára vitte a radikális elemeket, amely helyzet kezelése csak további olaj volt a tűzre. Nem egy nyugati országban randalíroztak már magukat sértve érzők, azonban – például Franciaországban – a kérdés a továbbiakban már nem a szélsőségekről, fasisztákról és egyéb rossz emlékű eszmékről szólt, hanem a szociális problémákról. Példát lehetne venni.

Eltávolodás

A társadalom és politika eltávolodását persze nem úgy kell szemlélni, hogy jön az MSZP vagy a Fidesz, amelyik szépen előrukkol egy ötlettel, aminek kérdéses a társadalmi támogatottsága. A pártok döntései mögött emberek állnak, akiknek elég nagy a befolyásuk ahhoz, hogy keresztülvigyék az akaratukat. A dolog azért furcsa, mert a köznyelvben azokra a pártokra, amelyek nem szimpatikusak, könnyen mond az ember negatívat, holott nem magáról a pártról kellene, hanem az aktuális befolyásosokról, akik keze benne van egy nem túl népszerű kérdésben.

Persze, különbséget tenni nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Amikor egy országban nagy az elégedetlenség, idővel elfogy a türelem, akkor pedig már kevesebben válogatnak célszemélyeket, akit hibáztatni lehet. Sőt, egyre kevesebbszer van szó bűnös pártról, inkább magáról a politikai elitről.

Mi a teendő?

A lenini kérdés megválaszolása azért is fontos, mert ha továbbra is megmarad a gyurcsányi politika, miszerint minden évben egy új program, akkor sok jó a továbbiakban sem lehetséges. Egy társadalmi támogatottság nélküli program halott, azonban egy társadalom politikai program nélkül szintén az.

Amikor egy futball-csapat rosszul teljesít, akkor sem a csapatot cserélik le, hanem az edzőt, akinek az a dolga, hogy motiváljon, s kihozza a maximumot a játékosaiból. A jelenlegi politikai kurzusra inkább egy öncélú „megmondom, mi kell nektek” mentalitás a jellemző, ami sehová sem vezet. Vagyis de: tovább, lefelé a lejtőn.