Végre kezdünk tisztán látni: az ellenzéki pártok nem hajlandóak a kormány terveiről tárgyalni: csakis az új kormány létrehozásáról. A sokat emlegetett szakértőiéről. Mert Gyurcsány elvesztette a hitelét, és más megoldás már nincs. Akármit javasol, helyből elutasítandó. Mert az ellenzék feladata az elutasítás, mint tudjuk.

Tehát Gyurcsány – ígéretéhez híven – távozik, az SZDSZ pedig majd jól támogatja az utána jövőket. Legrosszabb esetben előrehozott választások lesznek, zágsón. Láttunk már ennél sokkal cifrábbat is, valahogy csak túléljük.

Hogy az SZDSZ-ről ugyanez elmondható-e, már más kérdés. Szerintük nyilván, máskülönben nem csinálnák mindezt. Kívülről nézve viszont már nem ennyire egyértelmű a helyzet: hogy mégis mi a cafrangos kutyafülét tudhatnak egyáltalán csinálni, kérdéses.

Hogy mit akarnak, még most sem tudjuk biztosan. Ha a saját programot kérik rajtuk számon, előkapják a 2006-os programjukat: hát ezt. Amivel mindössze annyi gondunk van (úgy össznemzetileg, véreim), hogy két évig virgoncan kormányon voltak (előtte meg négyig), és bőszen dolgoztak világmegváltó terveik valóra váltásán. Ennek megfelelően az ötletek képviselői el lettek küldve a picsába, ahogy azt a párt egyik prominense is szinte tökéletesen felismerte (az sajna nem merült fel benne, hogy az ő pártja is küldve vagyon, nem csak a szocik, de hát istenkém, stresszes helyzet volt, nem esett le nekik azonnal a tantusz. Az az összefüggés, hogy a legjobban elutasított terület a liberálisok kedvence volt, ráadásul szabaddemokrata miniszterekkel, szerintük csúsztatás, minden rosszat a szocik akartak). De az ő programjuk ismert: még sokkal kevesebb adó, még sokkal kevesebb szociális juttatás, az aki szegény, dögöljön meg elvének kísérleti bevezetése. Van benne rendszer, de a nagy többségnek valahogy nem jött be (a szavazó polgárok nagyjából kilencvenöt százaléka nem kívánta támogatni a pártot) – de sebaj, a liberálisok elsősorban annak az öt százaléknak akartak megfelelni, amelyik rájuk szavazott. Ebből négy eltűnt, de sebaj. Egy párt sem végezhet tökéletes munkát.

Inkább az lehet az érdekes kérdés, mennyit tudnak még összeszedni. Ezt már vizsgálták mások is, túl sok esélyt ők sem látnak. Jobbról maximum egy csendesen elismerő biccentést – csak azért, mert elűzi az Ellenséget, és visszasegíti Viktort rég megérdemelt helyére, szavazatot még nem érdemel, mégiscsak liberális párt, ez pedig majdnem olyan súlyos szitokszó bizonyos jobboldali körökben, mint a zsidó (tartalmilag pedig ugyanazt jelenti, de a libik állandóan zsidózást emlegetnek, ha zsidózást hallanak, figyelni kell az ilyen nüanszokra). Szavazatokat jobbról ne tessenek sokat remélni.

Ja, balról se: az MSZP-szimpatizánsok (akik eddig második szavazataikkal támogatták a madaras pártot) valószínűleg nem repesnek majd az örömtől, hogy a legnépszerűtlenebb minisztereket adó formáció keresztbe tett a kormánynak. Oké, rendben, megtettétek, mi is megtesszük, amit tudunk: nem szavazunk rátok. Ha nem kellünk, oldjátok meg önerőből, juttok, amire juttok. Őszintén: saccperkábé nem túl sokra.

Középen ebben az országban egész egyszerűen nincs akkora tömeg, amekkorára akár egy lakógyűlés biztos többségét is fel lehetne építeni: aki meg mégis, az valószínűleg már pont annyira unja az SZDSZ-t, mint az összes többi pártot. Ha akart volna, már szavaz oda.

A kitartó liberális törzsközönség pedig jelenleg uszkve egy százalék: még ha mozgósítják is köreiket, akkor is necces, megnégyszerezik-e számukat.

Arról nem is beszélve, hogy a szakértői kormányról vajmi keveset tudunk: csak annyit, hogy minden párt szerint az ő embereinek kellene benne ülnie – sokban tehát nem különbözik a nemszakértői kormánytól (tetszőleges téma igazi szakértőjét amúgy is arról lehet felismerni, hogy herótja van a politikusoktól, és nem tud elég messze lenni tőlük).

Az pedig nem elég komoly alap, hogy ne Gyurcsány vezesse – rendben van, ez sokak vágyaival összecseng, de önmagában kissé kevéske. A programja sokban nem térhet el a jelenlegi kormányprogramtól, legfeljebb a szociális kiadásokkal: ez nagyjából az orbáni nyugdíjbefagyasztás helyett a nyugdíjasok és kismamák befagyasztását jelenthetné – a fene sem érti, miért nem követelik ezeket hangosabban.

Vagy mást legalább. Ha már előrehozott választásokon akarják visszahozni a régi jó bibós csapatot, akkor is kellene majd valamivel kampányolni. A szocik az elkúrtuk, de nekifogtunk, és az adócsökkentést nem szavazták meg a többiek – szöveggel valamire még mehetnek, a nem is olyan fiatal demokraták a kevesebb adó, több juttatás csodás paradoxonjánál jobbat úgy sem találnak ki (amíg bejön, minek is kéne más), az MDF-nél jelenleg bizonytalan, hogy Fidesz-tagozat lesz-e belőle, vagy marad a dávidi nagyon lassú előretotyogás – valami se hús, se hal izére bizton lehet számítani tőlük is, ad abszurdum néhány valóban jogos felvetéssel.

Az SZDSZ viszont ha kiáll egy volt miniszterrel szidni a kormányt, majd közli, hogy még keményebben akarja folytatni az eddigieket, egyszerűbb, ha nem is indul a választásokon – rengeteg pénzt lehet ezzel megtakarítani. Ha pedig van jobb ötletük, felmerülhet a kérdés, miért is tartogatták ennyit magukban – szóljon, aki nem lát sehol kommunikációs csapdát (is).

Szóval, így állunk nagyjából: a kormányfőt már nem sokáig hívják Gyurcsány Ferencnek, de az utód nevéről, pártállásáról, terveiről semmit sem tudunk.

Csak az biztos, hogy megint az SZDSZ-ről szólnak majd a hírek: ha kell ez nekünk, ha nem. De egy szempontból érdemes lesz rájuk figyelni: a legmerészebb jós sem tudhatja biztosan megjósolni, hallunk-e még valaha a pártól.