Ekkora baj van most Romániában, hogy politikai alapon kelljen államformát változtatni?

Inkább azt mondanám, hogy az államfő és a kormányfő viszonyában kialakult egy tartós instabilitás. A két pozíciónak a képviselője folyamatosan azt a késztetést érzi, hogy neki a másikkal szemben fel kell lépnie, meg kell védenie a saját pozícióit. Ebben az instabilitásban pedig felmerülnek ilyen ötletek. Azt is lehet tapasztalni ugyanakkor – s ezt láttuk a 2003-as alkotmánymódosítás kapcsán –, hogy az ötletek erőteljesek, de azokat alkotmányba foglalni nagyon nehéz. A román alkotmány elég merev, a minősített többség mellé referendum is kell. Ha abba az irányba halad a román politikai elit, hogy olyan erőteljesen megosztottá válik mint Magyarországon, akkor a jelenlegi alkotmánymódosítási feltételek mellett nem képzelhető el, hogy létrejön egy konszenzus az alapvető reformok tekintetében. Ha a szembenálló politikai táborok erősek, akkor az a tábor, amely adott esetben a minősített többséget igénylő parlamenti szavazáson alulmarad, akkor is lehetséges, hogy megbuktathatja az alkotmányt a népszavazáson. Románia még nem járta be azt az utat, amikor nagyon erős politikai eszközzé válik a népszavazás, mint Magyarországon – ezen sokan meglepődtek, hogy ezzel az eszközzel mennyi mindent el lehet érni. Romániában egy lépés történt már ebbe az irányba, de még nem fedezték fel ezt az eszközt. Ez akkor történt, amikor le akarták váltani Traian Băsescut – sikertelenül.

Az RMDSZ-MPP csörte lecsengeni látszik. Lehet ebben a helyzetben győztest, vagy vesztest hirdetni?

A kérdés szintjei megint különválasztandóak. Ha a közvetlen választási eredményeket vesszük figyelembe, akkor kétségtelenül az RMDSZ a győztes. Stratégiai értelemben azonban nem lehet ezt ilyen egyértelműen kijelenteni. Az már látható, hogy az MPP egy Székelyföld-alapú regionális párt. Kérdés az, hogy ezt milyen mértékben ismerik fel, s vonják le a következtetéseket a pártépítésben. Ebben még nagyon a kezdeteknél jár az MPP, s azt kell tulajdonképpen elhatároznia, hogy a társadalmi begyökereztetésben merre nyúl, milyen eszközökhöz folyamodik, milyen rétegeket kíván megszólítani.

Ezzel kapcsolatban egy eléggé világos retorikát folytatott az MPP, ami arról szólt, hogy az RMDSZ-ből kiábrándult magyar választók szavazataira pályázik.

Igen, de ez a kiábrándulás egy komoly háttér, amely azt sugallta, hogy vissza kell nyúlni a ’90-es évekhez, s így kellene a romániai magyarság egészének, mint politikai közösségnek az alapjait keresni. Ez pedig eddig Tőkés László retorikájában jelent meg. Azt lehet látni, hogy a magyar szavazatok 60%-40%-arányban oszlottak meg az RMDSZ és a Tőkés által képviselt irány között. Erre mondják azt sokan, hogy az a 40% az RMDSZ-től eltávolodott magyarok aránya. Az önkormányzati választások tanulsága azonban az, hogy nem lehet ebből hosszabb távon egy választói bázist megalapozni, annak konkrét és pozitív tartalmat kell adni. Az önkormányzati választásokon kiderült, hogy az MPP nem tudott igazán koherens politikai tartalmat adni. Ez abból is következhet, hogy nagyon későn alakult meg pártként, hiszen a román pártkartell, aminek az RMDSZ is része ezt nagyon erőteljesen akadályozta. Ezt a hátrányát le kell tudni dolgozni, minden tekintetben: a begyökereztetés, a programalkotás, egy új diskurzus kialakításának tekintetében. Itt látom a problémát, hiszen Szász Jenő pártelnökként beírta magát a történelembe azzal, hogy bevitte a köztudatba, hogy létezik az RMDSZ-en kívüli élet, pártépítő elnökként azonban nem tud sikeres lenni.

Ebből különösen a programorientáltság tűnik fontosnak, hiszen az RMDSZ a rendszerváltás óta az erdélyi magyarság képviselőjének definiálja magát, így az MPP részére sok mozgástér nem marad, csak a program különbözősége.

Igaz, de az RMDSZ definíciója erodálódott is, hiszen az egy deklaratív definíció volt, emellé pedig egy erőteljes hegemóniára törekvő magatartásmód társult a politikai gyakorlatban. Az RMDSZ mind Bukarest, mind Budapest irányából érkező erőforrásokat uralja. Azonban a lokalitás kibontakozott – hogy helyben is teremtődnek erőforrások – s az erdélyi magyar társadalom is pluralizálódott. Az erdélyi magyarságnak volt a rendszerváltás után egy természetes egysége, ami azon alapult, hogy kilépve a Ceauşescu-diktatúrából magától értetődő volt egymásra találás alapgondolata. A „mi mindannyian magyarok vagyunk, a Ceauşescu-rendszer pedig elnyomott minket” gondolata erősítette a magyar-magyar együvé tartozást. Az RMDSZ-struktúra nem volt alkalmas arra, hogy ezt a pluralizálódást nyomon kövesse, s ezeket a de facto társadalmi alkukat, egy új társadalmi szerződést magyar és magyar között valamilyen módon kimunkáljon, létrehozzon. Ezért jött létre az alternatíva. Az erdélyi magyarság helyzete azért érdekes, mert az európai példákkal összevetve egy nagyon érdekes határponton van, s ebből rajzolódik ki egy tragikomikus helyzet. Ha a számszerűséget nézzük, akkor túl kicsiny ez a kisebbség ahhoz, hogy etnikai bázison egy olyan politikai alternatívát jelentsen, amely nagyon erőteljes nyomást tud gyakorolni a politikai játszmákra, ugyanakkor területi eloszlását tekintve túl nagy ahhoz, hogy olyan zárt, kicsiny etnikai társadalom legyen, amit a politikában egy párt problémamentesen meg tudjon jeleníteni. Példa Dél-Tirol, amely területileg jóval kisebb, életmódja tekintetében pedig jóval kompaktabb német közösségről van szó, amelyet egyetlen párt jelenített meg, de még ott is problémás volt. Az erdélyi magyarság ennél jóval összetettebb társadalom. Van egy kompakt régió, amely összehasonlítható Dél-Tirollal, ez Székelyföld. A partiumi magyarok azonban történelmi hagyományaikban, kulturális sajátosságaikat tekintve vigyázó szemüket folyamatosan Magyarországra vetették, s sokkal közelebb állnak a debreceni, alföldi térséghez, s ezt a mindennapi tapasztalatok is alátámasztják. Székelyföld számukra, bár egy országon belül vannak, egy jóval távolabbi, ismeretlenebb régió, mint a magyar Alföld. Ezek a kulturális sajátosságok is erőteljesen differenciálják az erdélyi magyarságot, mint társadalmat. Ezért ennek az egységes politikai képviselet nagyon nehéz, majdhogynem lehetetlen. Sokkal inkább – s ez az én koncepcióm volt – arra kellene törekedni, hogy el kell ismerni az erdélyi magyar társadalom pluralitását, s kialakítani egy olyan politikai szerkezetet, amely nem a szavazóbázis egységére, hanem a különböző politikai erők együttműködésére alapoz. Erre volt egy elképzelés a ’90-es években az RMDSZ-en belül, amelyen belül szándékozták intézményesíteni ezt a pluralizmust a platformok versenyeként. Ez azonban megbukott.

Erre hasonlított a belső koalícióra vonatkozó markói ötlet is.

Igen, de a belső koalíció csak a választásokra vonatkozott. Ráadásul a részletek olyanok voltak, hogy nem jelentette ennek a pluralizmusnak a hosszú távú elismerését, hanem csak egy pillanatnyi helyzet kezelésére született úgy, hogy az RMDSZ hegemóniája azért fennmaradjon. Bár a román választási törvény alapján van lehetőség a formális koalíciós működésre is, azonban ezt az RMDSZ nem akarta, s bizonyos mértékig sikeresen bevitte az erdélyi magyar köztudatba a román választási törvény kétértelműségét. Jogilag, technikailag nincs abban semmilyen kétértelműség, világos, hogy a koalíciók is az úgynevezett alternatív küszöbbel (három szenátori és hat képviselői hellyel) bejuthatnak a parlamentbe. Ezt a megoldást a német választási rendszerből importálták a román törvényhozók. Ez egyértelmű a szakemberek számára, azonban az erdélyi magyar diskurzusban ez a kérdés nem tisztázódott. Az RMDSZ ebbe kapaszkodva azt mondta, hogy azért kell belső koalíció, mert egy formális választójogi koalíció veszélyeztetné a parlamenti bejutást. E mögött az áll, hogy az RMDSZ a formális koalícióval elismerte volna az MPP egyenjogú partnerségét. Az MPP részéről az önállóság bizonyos fokú feladása volt, hogy elviekben belement a belső koalícióba, azonban később kiderült, hogy az RMDSZ azt is meg akarta határozni, hogy kik legyenek azok a képviselők, akiket az MPP színeiben a Szövetség is támogatni tudna, a számháborúról nem is szólva.

Nem rúgott az MPP ezzel egy öngólt? A parlamentbe kerülve, akár két képviselővel hangoztathatta volna a saját programját. Így viszont, hogy valószínűleg nem jut be a parlamentbe, küzdenie kell, hogy még négy évig fennmaradjon, ugyanis az MPP csak a választások időszakában tud zsaroló tényező lenni, közben nem.

Amennyiben nem jut be a parlamentbe, önkormányzati szinten kell oly módon láthatóvá válnia, hogy meg tudjon jeleníteni egy világos politikai koncepciót. Ez a román viszonyok között nagyon nehéz. Lehet, hogy volt egy taktikai hiba az MPP részéről, én személy szerint akkor úgy gondoltam, hogy az MPP-nek érdemes akár alullicitálnia az RMDSZ ajánlatát az RMDSZ elismerésének ellenében. Megítélésem szerint lehetett volna olyan tárgyalást folytatni, amelyben a fő szempont az elismerés, amiért cserében érdemes lett volna még egy parlamenti mandátumról is lemondani. Az MPP-nek most csak az a fontos, hogy a hangja hallható legyen, amúgy sem tudna beleszólni a politika alakításába, függetlenül attól, hogy egy, vagy három képviselője van. Egyébként az MPP által kivitelezett elképzelésben is lehet egy stratégia. Az polgári párt egy úgynevezett rendszeren kívüli párt, olyan kérdéseket feszeget, amelyeket a politikai elit elutasít. Emellett az RMDSZ képviselőcsoportja, mely befolyásoló tényező a kormányalakítás szempontjából is, mérsékeltebb politikát folytat, olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyekben lehet eredményt elérni. A két fél között kellene lennie egy stratégiai egyezségnek, mely hosszú távon meg lenne a haszna: az egyik fenntartaná a gondolatot, a másik pedig tenné azt, amit lehet.