Nem kizárt, hogy a pofonok valójában az alvó oroszlán (medve) bajszát húzogatják, s baj lesz abból, ha felébred. A Bloombergnek nyilatkozó Igor Jurgens – Medvegyev tanácsadója, az orosz iparosok szövetségének alelnöke – kijelentette, hogy a jelenlegi helyzet rossz a nagyvállalatoknak, s rossz az orosz államnak is, majd hozzátette: van egy határa annak, hogy Oroszország mit tud megtenni a nemzetközi környezetben való elszigetelődés nélkül.

Elijesztett piaci szereplők

A múlt havi katonai beavatkozás megijesztette a piaci szereplőket, akik attól féltek (félnek), hogy az üzleti kapcsolatok tönkremennek – ezért inkább visszavonultak Oroszországból. Az orosz jegybankelnök persze azon van, hogy „mindent megtegyenek” a nemzetközi pénzek visszacsábítása érdekében – ez nem is csoda. Azonban ez csupán a gazdasági logika.

Oroszország – még a Szovjetunió vezető SZSZK-jaként – már megtapasztalhatta milyen az, amikor a piaci logikával szembe megy a politikai elit – pedig jelenleg úgy tűnik, hogy az orosz politikai elitnek jobban kell a világhatalmi státusz, mint a gazdasági stabilitás, s igen, ebből fakadóan a nyugatnak való bizonyos fokú kiszolgáltatottság. Persze a kérdés ennyire nem egyszerű, a fekete-fehér megközelítés félre vezethet.

Más világ van

Jelenleg ugyanis Oroszországban nincs diktatúra – igaz, demokrácia sem – s nincs szocializmus, azonban világos, hogy a politikai szféra továbbra is túlsúlyos a politikai rendszerben. Persze az 1991 előtti időszakot nem érdemes azonosítani a mostanival. Oroszországnak olyan potenciális szövetségesek állnak rendelkezésre mint Venezuela, Irán, illetve a földgáz-nagyhatalom Türkmenisztán. A helyzet az, hogy az olajexportőr államok közül jelentős számú nem szimpatizál az Egyesült Államokkal, ami pont elég alap arra, hogy együttműködés jöjjön létre Oroszországgal. A kialakulóban lévő (kérdés, hogy végül elmondhatjuk-e, hogy kialakult…) kétpólusú világrend alapja tehát ezúttal nem egy politikai kényszer – szocializmus, elnyomó diktatúrák –, hanem erős gazdasági összefüggések.

Nyerő helyzetben – de kik?

A helyzet egyelőre nem úgy néz ki, hogy Oroszország a kieső nyugati összegeket tudja pótolni Iránból vagy éppen Venezuelából, hanem úgy, hogy egy tollvonással meg tudja dönteni a Nyugat energiabiztonságát. Ki a nyerő? Esélyesebb, hogy ebben a helyzetben csak vesztesek lehetnek, hiszen az orosz gazdaság a tőkekivonás miatt, a nyugati pedig egy energiaválság miatt kerülhet bajba. Más kérdés, hogy a nyugati piacok befagyasztása erősítené az orosz gazdasági problémákat. Kérdés, hogy kinek mi drága.

Oroszország azon az infrastrukturális szinten áll, hogy ideiglenesen, de a gazdasági fejlődést lehet a belső fogyasztásra alapozni. Ezen túl az elmúlt években fellendülő indiai-orosz gazdasági kapcsolatok is több milliárd dollár haszonnal kecsegtetik az orosz befektetőket külföldön. Kikerülhető vajon a Nyugat? Ennek ellenére ez erősen kérdéses, azonban ideiglenesen az oroszoknak nem jelent feltétlenül gazdasági katasztrófát, ha nem teszik ki a lábukat Ázsiából.

Azonban

Mi azonban nem Ázsiában élünk, ezért elemi érdekünk, hogy a nyugati világ, benne az Európai Unióval (azon belül pedig Magyarországgal) kiegyensúlyozott kapcsolatokat ápoljon Oroszországgal. A kérdés inkább gazdasági vetületű, mint politikai, ezért a politikai eliteknek fel kellene ismerni azt, hogy a (felesleges) izmozással csak az általuk képviselt társadalmaknak ártanak. Ezért felül kellene vizsgálni az USA, valamint az EU hozzáállását Dél-Oszétia ügyében. Ugyan a gazdasági biztonság Oroszországtól függ, s a Grúzia elleni támadást lehet a Nyugat elleni támadásként felfogni (Grúzia a nyugati világ számára fontos kőolajelosztó központ). Ezért természetesen lehet haragudni, de az eltúlzott reakciók a másik oldalról is eltúlzott reakciókat szülhetnek.