Szélsőjobboldal és a média

A vitaindítónak szánt programot rendkívüli rendőri biztosítás mellett tartották meg; Dessewffy Tibor alapítványi elnök közlése szerint azért, mert fenyegetéseket kaptak.

Schellenberg Britta, a németországi Alkalmazott Politikakutatás Központ kutatója arra figyelmeztetett: a média felelőssége abban áll, hogy ne tulajdonítson se túl nagy, se túl kicsi jelentőséget a szélsőjobb tevékenységének, utcai megmozdulásainak. Az erőszak bemutatásától óvta kollégáit, ugyanakkor azt javasolta, hogy az áldozatok szempontjából is láttassák a történteket.

Michel Samson, a Le Monde tudósítója szerint az újságírónak mindig tudnia kell távolságot tartani, így például nem szállhat be egy "diskurzusba". Álláspontja szerint az újságíróknak nem szabad politikai szereplőkké válniuk, ezért, mint mondta, ő soha nem írt alá petíciót, akkor sem, ha egyébként egyetértett annak tartalmával. "Újságíróként se a bal-, se pedig a jobboldalon nem állok, azt kell leírnom, amit a szereplők mondanak" - fűzte hozzá.

Rens Vliegenthart, az Amszterdami Egyetem docense is azt hangoztatta: mindig meg kell gondolni, mikor és milyen részletességgel tudósítsanak egy eseményről, és ekkor is nagyon fontos a tények ellenőrzése és a távolságtartás.

Toralf Staud, berlini és hamburgi "szabadúszó" újságíró arról beszélt, hogy sokan eltérő fogalmakat használnak egy jelenségre, míg mások eltérő jelentést tulajdonítanak egy kifejezésnek, ezért mindig pontosságra kell törekedni. Példaként említette, hogy amikor szélsőjobbról beszélnek, meg kellene határozni, mit értenek ez alatt: rasszizmust, antiszemitizmust, cigányellenességet vagy homofóbiát.

Arra is rámutatott: eljárt az idő a bal- és a jobboldal iránya alapján meghatározott szélsőségfogalmak felett. Ennek alátámasztására kiemelte, hogy létezik baloldali antiszemitizmus is, továbbá a szekták és az iszlámista szélsőségek egyik oldalon sem helyezhetők el. Annak veszélyéről is szólt, hogy a televíziók képsorai az újnácikat ostoba rongálóként mutatják be, holott vannak köztük egyetemi végzettségűek is.

A külföldi szakemberek előadásai után magyar újságírók részvételével kerekasztal-beszélgetést tartottak a témában.

Kert Attila, az MTV hírigazgatója azt hangoztatta, hogy még akkor sem szabad egy eseményt a valóságos jelentőségénél jobban felnagyítani, ha az televíziós szempontból látványos, előnyös. Égő kukákat, verekedő embereket könnyebb bemutatni, mint az illetéktörvényt - jegyezte meg. Közölte, úgy látja, hogy az utcai randalírozók egy része nem ideológiai megfontolásból jelenik meg az utcán, hanem "hobbi-tüntetőként", akár egy focimeccs után is hasonló módon törne-zúzna.

Czene Gábor, a Népszabadság újságírója a Magyar Újságírók Országos Szövetségének etikai kódexéből idézett, amely szerint az újságíró nem maradhat semleges, ha demokratikus érdekek védelméről van szó, és kötelessége fellépni a gyűlöletkeltés ellen. Arra is rámutatott: a szélsőségesek is pontosan tudják, szükségük van a sajtóra ahhoz, hogy megmutassák magukat.

Bodóky Tamás, az Index.hu újságírója szerint is mindig azt kell mérlegelni, van-e súlya egy eseménynek, és hogy a tudósítás ne legyen szélsőséges szervezet vagy személy reklámja. Megjegyezte, több esetben éppen a baloldali média csinált reklámot szélsőséges, addig alig ismert portáloknak.

Bojtár B. Endre a Magyar Narancs képviseletében azt mondta, sokszor nem lehet előre tudni, hogy egy adott történésnek lesz-e később komolyabb hírértéke, ezért nehéz az adott pillanatban eldönteni, tudósítsanak-e arról.
A rendezvényt szervező Demos azzal a céllal alakult, hogy hídszerepet töltsön be a tudományos élet és a politikai döntéshozók között, és az utóbbiak számára új módszereket, közpolitikai megoldásokat dolgozzon ki. Az alapítvány tanulmányokat ad ki és konferenciákat szervez annak érdekében, hogy a "modern baloldali gondolatok Magyarországon is ismertté váljanak" - olvasható a szervezet internetes oldalán.