2024. november 25. - Katalin

Újabb csata Budapesten

A jobboldali radikálisok ismét bemutatták, hogy nem elég izgalmas fővárosunk éjszakai élete, így egy kis zavargás csak színesítheti Budapest mindennapjait. Annyiban igazuk volt, hogy három turista itteni látogatását mindenképpen örök emlékké varázsolták:
2008. szeptember 21. vasárnap 10:27 - Pásztor balázs
Társadalmi

Ám a kérdés inkább az, hogy a magyar emberek mennyire élvezték azt a hajcihőt, amit a „magyar emberekért” tettek a „legmagyarabb oldal” képviselői? A lelkesedési faktort remekül szemlélteti az anyuka, kivel a zavargások utáni öt perben futottam össze, a Nyugati előtt. Éppen láthatósági mellényemet vettem le, mikor megszólított a hölgy: „Elnézést, de nem tudja mi folyik itt?” Könnygáztól nedves szemekkel néztem rá, majd röviden vázoltam neki a helyzetet. A nő semmit nem tudott az egészről, ám lakása nem messze helyezkedik el a Szabadság tértől, így több mint kér órája nem bírt hazamenni megetetni a kutyát, és lefektetni a kicsit. Pedig ő csak egy átlagos magyar állampolgár, aki szeretett volna békében hazajutni.

Kezdet

Az egész kettő körül kezdődött, a hősök terén. Persze ez így nem igaz, mert mondhatnánk hogy két évvel ezelőtt, vagy a rendszerváltásnál, esetleg Szent István idejében, de mivel nem az előzményeket akarom boncolgatni, így maradjunk az első megállapításnál. Szóval a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (a Jobbikkal, Magyar Önvédelmi Mozgalommal és társaikkal) egy cigány-charta ellentüntetést hívott össze, melyre minden szélsőjobbost szeretettel vártak.
Háromra már ötszázan is összegyűltek, így fél órával később elkezdődhetett a zenei aláfestéssel kísért öt uszító beszéd (mintha ezt a törvény büntetné, vagy nem?). Ezek tartalma már unalomig ismert volt – mennyen Gyurcsány, éljen Magyarország, a mi országunk, mindannyiunknak össze kell fogni, zsidózás, cigányozás, fegyverbe.

Fegyverbe? Hogy felvettek egy csomó gázálarcot, símaszkot meg szemvédőt, ha VÉLETLENÜL a rendőrség „ok nélkül ránk támadna”? Hogy itt harcosok vannak, nem polgárok? Meg erőt kell mutatni… Értem én, hogy a két évvel ezelőtti létszámhoz képest erősen megcsappant radikális jobboldaliak számát valamilyen eszközökkel vissza szeretnék állítani (igaz, négy évvel ezelőtt viszont tizedennyin sem voltak), de ez talán kissé kezd sok lenni.



A menet

El is indultak, több mint ezren, ötkor. Ez - a szerdai szánalmas létszámhoz képest - már egy valamire képes tömeg volt, akik közt bőrfejű fiataloktól kezdve, IQ barát fradiszurkolókon át, feltüzelt ötvenesekig minden akadt, és a bakancs meglepően népszerű viseletnek számított. Maga vonulás kifejezetten békésnek tetszett, némi fasiszta vagy kormányellenes üvöltözést leszámítva még talán a radikális szülők által elhozott gyerekeknek sem okozott lelki károkat. Az oktogon előtti MSZP-s pártirodát szemelte ki magának néhány tüntető WC gyanánt, míg a szembe ház harmadik emeleti ablakából hetven úr, zászlót lengetve, díszmagyarban integetett. Igazi életkép.

Nincs kontroll

Egy óra gyalogút után, atrocitás nélkül – hittem én, mivel sem szem, sem fültanúja nem voltam a Tomcat által buzdított újságíróverésnek, csak itthon értesültem róla – érkeztünk meg a Szabadság térre. Itt a már jól ismert emelvény állt, melyről újabb beszédek hangoznának el, legalábbis a terv szerint. Ugyanis tervben csak a beszédek után kellett volna áthajigálni az emlékműhöz a „cigánybűnözés áldozatainak lábbelijeit”. De a tömeg kissé türelmetlen lett, valaki hajított, aztán a többi is. A szervezők persze megpróbálták a hangosbeszélőn visszahívni a népeket, csakhogy a tömeg irányíthatatlan lett.

Az alacsony röppályán szálló cipők még annyira nem zavarták volna a rendőrséget, de a hasonló ívet leíró ökölnyi kövek, és az a tábortűz nagyságú láng, amit valahogy a cipők közé varázsoltak, már igen. Gyorsan csoportosultak, és válaszoltak felszólítás nélkül (vagy legalábbis olyan halkan, hogy a harmadik sorban nem lehettet hallani) könnygázzal. Csakhogy a könnygáz nem a zavargó kemény mag közé, hanem jó húsz méterrel beljebb, a sűrűségben csattant. Ettől mindeki, aki csak ott volt – a kemény magot is beleértve – százméteres sprintfutóvá vált, és egymáson áttaposva igyekezett minél távolabb inalni a könny és nyálcsorgató légméreg forrásától, amit a kedves rendőrség bőszen küldött utánunk, nehogy leálljunk ötvennél.



Káosz az utcán

Az tiszta volt, a hogy a beszédeknek fuccsoltak, de az még bizonytalan volt, hogy a rendőrök – és a tüntetők – megelégednek-e ennyivel. A kérdés épp előttem dőlt el: az egyik, vagy harmincéves rendőrségi kisteherautó sofőrét eltávolították a járműből, majd onnan pajzsokat zsákmányoltak és a járművet megrongálták (később állítólag fel is gyújtották) azt. Természetesen ezt a rendőrség nem hagyhatta annyiban, és a tüntetők sem akartak még hazamenni. Kikergették őket az Arany János utcai megállóba, onnan a Deákra, végi az Andrássy-n, le az Izabellába, ki a Szondin.

A forgatókönyv egyszerű volt: könnygáz, majd indulnak a rendőrség közel négyszáz fős osztagai több irányból, hátulról némi vízágyúval támogatva. A tüntetők dobálóznak, szétvernek-kinyitnak pár tűzcsapot, de folyton sebesen hátrálnak. Egy idő után, már hátra sem kellett nézni, hogy tudjuk mi történik: kis futás = jön a rendőrség. Futás ész nélkül = könnygáz. Néhány kemény magbeli visszamegy dobálni = a rendőrség megállt rendezni sorait. Ezt a játékot pár külföldi is élvezetesnek találta, mivel csatlakoztak hozzám, minden egyes könnygáz adagnál nagyokat sikongatva. Végül is ezek változataiból épült fel az egész este, egészen az Izabella utcáig.

Odáig mindig három irányból vette körül a rendőrség a wannabee forradalmárokat, egy lehetséges útirányt hagyva nekik. Ám ott valahogy elfogyott az ember, és az Izabellában két felé válva, valamint kisebb utcákra kitörve elkezdődött valami más. Érdemesnek tartom azt is megjegezni, hogy egészen addig sehol nem volt forgalom, vagy ha volt is, akkor rendőri irányítás alatt. Itt trolikat és autók tucatjait bénította meg a menekülő tömeg, ráadásul a „köznép” sem volt kitiltva az utcából, így ők is félve menekültek a legközelebbi biztonságos helyre.

A rendőrség két utca után korrigálta előző ballépését, és a Szondi utcánál – a kezdetleges szemétbarikádot lesöpörve – négy irányból végleg feloszlatta a tüntetőket, tömeges igazoltatást, és letartóztatást alkalmazva. Akik megúszták, azok jó kedélyűen társalogva, élményeiket mesélve, apró csoportokban indultak haza, vagy egy kellemesnek tűnő romkocsma felé.



Személyes

Ebből a leírásból mindeki annyi következtetést, és úgy von le, ahogy akar. Azt tudom, hogy én a hátam közepére se kívántam az egész estét, sok más emberrel egyetemben. A szemem még mindig csíp néha, a torkom kapar, a lábam meg rogyadozik, pedig én csak dolgozni mentem ki. De azt tudom, hogy nem akartam így véget vetni egy szombat estének.

Ennek okán felpattantam a metróra, és hirtelen ötlettől vezérelve, leszálltam eggyel később, az Arany János utcánál, és elsétáltam a Szabadságtérig. Pontba nyolcat ütött az óra, tehát mindössze majd két órája tört ki az elmebaj. Ennek ellenére a tér, és a hozzá tartozó park látszólag semmi nyomát nem viselte a történteknek: sehol semmi szemét vagy fegyvermaradvány, az emelvény eltüntetve, emberek elvétve, és a levegő is kifejezetten kellemesen cirógatta elhasználódott szaglószervemet. Csupán a megmaradt kordon és a mögötte posztoló néhány rendőr jelezte, hogy pár órája itt még egészen más volt a helyzet.

Elsétáltam az emlékműig, ahol pár megmaradt, lelkes hazafi dobálta beljebb a cipőket, amivel a rendőrség nem foglalkozott. Mikor el-el szállt egy ilyen lábbeli, minduntalan némi könnygáz ömlött ki belőle, köhögő rohamra fakasztva a tüntetőket. Kis ideig, távolból néztem tevékenységüket, majd hazaindultam. Volna. Ugyanis két óra menekülő rohanás után majd kitörtem a nyakam egy méretes lyukban, mely a kirakott kőúton tátongott. Oka egyértelmű volt: innen szereztek muníciót a rohamrendőrök ellen. A szép, harmonikusan elrendezett park egységét megbontva, tályogos sebként tátongott ott az a lyuk, és ez mélyebben hatott rám, mint bármi, amit ma átéltem.

Félretéve Gyurcsányt, a szélsőjobbosokat, a cigányokat, a chartát, és az egész rohadt politikát, ér ez ennyit? Ér annyit az egész, hogy Budapest kevés szép helyei közül egyet megrongáljunk, és gyermekeink ezt így lássák? Hogy elvegyük magunktól azt a kevés békét is, amit egy park szeretteinkkel – vagy csak magányosan – történő meglátogatása jelenthet? Gondolataimat Tomcat és kísérőjének beszélgetése szakította félbe – épp a mai napot elemezték. Elemezték, de észre sem vették a parkot. Gyanítom hogy Gyurcsány, a Fidesz, de még a rendőrség sem fogja elemzéseiben észrevenni a parkot. Senki sem, az átlagos, parkban békét kereső emberen kívül.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

aser
2008. szeptember 21. 17:47
Érdekes,mindenki viccesnek fogja fel néhányszáz bünöző ámokfutását és rombolását.Mi lenne,ha az Általunk fizetett Állami Alkalmazottak:Rendőrség,Ügyészség,Biróság,elolvasná és alkalmazná a Btk.ide vonatkozó TÖRVÉNYÉT!Nem kell uj törvény!Ha megkérdezik tőlem, én kimásoltam és el tudom nekik küldeni.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását