Fogyatékos?

Iványi Gábor metodista lelkész, keményvonalas SZDSZ-es. Azt, hogy liberális, egy kicsit félve írja le az ember az SZDSZ-szel kapcsolatban, azonban Iványi a chartás nekibuzduláson tanúbizonyságát tette annak, hogy ő nem liberális, csak valami nagypofájú médiaszereplő, valamifajta szellemi fogyatékkal. Normális-e az az ember, aki elmegy egy kirekesztés-ellenes, toleranciapárti tüntetésre, ott felszólal, s a legintoleránsabb, legkirekesztőbb módon mocskolja a turult?

A kérdés persze nem csupán a „turul pro és kontra” sémájában ragadható meg. A jobboldali sajtónak ugyanis esze ágában nem volt a teljes beszédet leközölni, csak az inkriminált részt (ld. keretes írásunkat), a baloldali sajtó pedig a rosszabb időkre emlékeztető cenzúrával lapít Iványival kapcsolatban. Gyárthatnánk akár némi összeesküvés-elméletet is azzal, hogy feltételezzük: ha a balsajtó számára nem lett volna vérgáz a turul mocskolása, akkor azért nem lenne akkora a hallgatás. Márpedig be kell látnunk, Iványi beszólása az elhangzás pillanatában lenullázta az osztogatott nemzeti zászlókat, meg a (balos terminológiával élve:) „magyarkodást”. (Kinézetre egyébként egy jobbos rendezvényi s lehetett volna a charta-tüntetés, annyi volt a nemzeti szín. Ami persze nagyon helyes, bár a külsőség mellé érezni sem árt annak a lényegét és jelentését. Ugye, Iványi?)

Racionális?

Arról nagyon régóta folyik a vita a politikatudomány berkein belül, hogy az ember alapvetően racionális-e. Magyarországon a kérdés hatványozott, hiszen már ’80-as években is az egyik legziláltabb, legatomizáltabb társadalom voltunk a világon, amely helyzet egyébként nem valószínű, hogy máig sokat javult volna. Úgy fest, lelkészünkbe annyi önmérséklet nem szorult, hogy tudja: ha a turult nekiáll piszkálni, akkor abból botrány lesz. Függetlenül annak szövegkörnyezetétől. Márpedig egy olyan mondatot, miszerint a turul dülledt szemű tojómadár, nem nagyon lehet ősi jelképünkre vonatkozóan pozitívan értelmezni.

Iványi buta vagy uszító?

Iványinak úgy fest annyi esze sincs, hogy tudja: azok szájából, akik számára a turul jelent valamit, ezek után mindenféle jelzővel lesz illetve, de pozitívval biztosan nem. Mint volt SZDSZ-es képviselő azért tudhatná, hogy ha ő mond baromságot, akkor abból az SZDSZ-re is fröccsen. És bizony, mint tóra- és egyéb zsidókérdésekben általában felszólaló „szakértő” azzal is számolhatott volna, hogy az irányában tanúsított ellenszenvből a zsidóságnak is kijut. Ha Iványi ezzel nincs tisztában, akkor szimplán buta. Ha pedig tisztában van a vonzatokkal és direkt provokálja a nemzeti érzelmű magyarokat, akkor uszító és megosztó.

Kevesebb Iványi, több nyugalom!

Lényegtelen: az iványik miatt tart ott ez a társadalom, ahol. Az iványik miatt nem lehet komolyan venni egy darab baloldali toleranciatüntetést sem, mert az iványik járatják le a tolerancia, liberalizmus, szabadság, megértés stb. jelszavakat, s tolnak embereket abba az irányba, ami ellen küzdenek. Igaz, a „barna eső”, meg a szélsőjobboldal elleni fellépés eltúlzott, mert egyik sem össztársadalmi probléma (ellentétben például a mélyszegénységgel, ugyebár). A randalírozókat el kell kapni, s el kell zárni, ami nem társadalmi, hanem inkább rendőrségi kérdés. De ha már feltétlenül rettegünk attól, hogy egyre több utcakődobáló vadállat van az utcán, akkor a baloldalnak előbb magába kell néznie, s a szélsőséges elemeket legelőször magából kell kivetnie.

A baloldal hangadói sokszor űztek sportot abból, hogy az ősi magyar, nemzeti szimbólumokat járatják le. (Ennek a következménye persze nem az, hogy nem viszik utcára az árpád-sávos zászlót, hanem az, hogy még többen viszik az utcára.) Ez pedig a másik indok arra, hogy a józanul gondolkodó szociáldemokraták és liberálisok kivessék magukból az iványigáborokat.

Szimbólum és közösség

Lehet, hogy ez sokaknak nem teszik, de attól még így van: szimbólumok nélkül nincs közösség. Aki számára tehát Magyarország a dülledt tojómadár, meg az x millió fasiszta országa, az hallgasson. Ha pedig nem tud, akkor – a miniszterelnök szavaival élve – menjen el innen. Ezt a közösséget viszont semmilyen formában ne frusztrálja tovább.

A szimbólumok nem csupán egy konzervatív, keresztény magyarságot jelenetek. A magyarságot a maga egészében, sokszínűségében fejezik ki: konzervatívokkal, liberálisokkal és szociáldemokratákkal, radikálisokkal és mérsékeltekkel, keresztényekkel és zsidókkal. Aki tényleg e nemzet fejlődésében érdekelt, az egy darab iványigábort sem engedhet meg magának. Az álbaloldaliság, áltolerancia, álliberalizmus elrettentő példájaként sem.