Pedig a felemelt létszám, a bűvös huszonnégyes már azt jelenti, hogy az öreg kontinens majd’ fele kijut a tornára, azaz mindössze a mezőny első ötven százalékában kell végezni a selejtezők során, és máris készülhet a csapat az EURO-2016-ra. A nagy Michelünk, az UEFA vezér ki is nyilatkozta már néhányszor, hogy neki a kis csapatok is fontosak (a Bajnokok Ligája rendszerét is bántani akarta a volt francia aranylabdás, de azt most még nem engedték neki). A döntés hátterében viszont inkább az üzlet áll, az a politika, hogy minél nagyobb piaca legyen egy-egy eseménynek – ezzel pedig könnyű híveket szerezni. A létszámemelés tehát mindenkinek jó, de a legjobb azoknak, akik ki is jutnak majd a seregszemlére.

Mindenkinek jó, de a legjobb nem nekünk

Jó a nagycsapatoknak (mondják, hogy nem is annyira, de hát egy meccsel többet kibírnak a legjobbak is), mert nem kell félniük a kvalifikáció blamájától, a huszonnégy csapatba ugyanis még egy bűn rossz Anglia is be fog férni majd. Meg Dánia, meg Skócia, meg azok a válogatottak, amelyek az elmúlt tornákról éppen csak, hogy lemaradtak.

Persze jó a kis válogatottaknak is, mert az a szemernyi kis esélyük a szereplésre másfél szemernyire növekszik – ezzel mintegy plusz motivációt adva az elfeledett válogatottaknak. Ha ugyanis megnézzük, hogy a nyári svájci-osztrák EURO-összeröffenésre mely csapatok szereztek volna belépőt, abban az az esetben, ha kéttucatnyian kvalifikálhatták volna magukat, érdekes nevekre bukkanunk.

Bizony a szerbek kijutottak volna, igaz, nem annyira simán, de ott lettek volna a huszonnégyes mezőnyben. Meg persze a szinte komplett Brit Birodalom: Anglia, Észak-Írország és Skócia is tagja lett volna a felduzzasztott kompániának. Nem beszélve a minket is csúnyán elkalapáló norvégokról – nem semmi névsor. Az UEFA 53 tagállama közül tehát 24 ott lehetne, ami tényleg azt jelentené: csak azok a csapatok maradnának le, akik egyébként sem odavalók.

Plusz nyolc nyitott piac

Pont ebből kifolyólag mások egyértelműen a mezőny felhígításról beszélnek, ők úgymond a platiniellenesek, ami még önmagában nem baj. Azt vallják: nem biztos, hogy a világfutball alakításának a legjobb módja, ha kiscsapatokkal töltik fel az amúgy is lyukacsos . Persze nekik sem lehet figyelmen kívül hagyni a fontos szempontot, ami persze a pénz. S hogy miként lesz pénz a plusz nyolc csapatból?

Először is a több csoportmeccset lehet rendezni, ami ugye több nézőt is jelent, s nem csak a stadionokban. Az egész médiaipar jól jár majd, nem is beszélve a különféle marketingszempontokról (az más kérdés, hogy mennyire vonzza a nézőket mondjuk egy plusz Litvánia-Fehéroroszország meccs, amellett persze, hogy a két ország szurkolót biztosan). Az sem baj, ha egy kicsivel tovább tart az egész banzáj, főleg a rendezőnek. De a legnagyobb üzlet mégiscsak az, hogy 2016-tól immár huszonnégy nemzet polgárai nézik majd szájtátva a meccseket a televízióban.

Luxusvécépapír

Én azonban azt mondom, ne legyenek illúzióink ezzel az egész feltöltéssel kapcsolatban. Persze lesznek olyanok, akik majd fröcsögnek egy jóízűt arról, hogy nekünk, magyaroknak most aztán mennyire jó ez a döntés (körülbelül ugyanannyi jelentősége van, mint az UEFA Kupa megreformálásának, aminek semmi köze az igazi reformokhoz). Akkor sem venném biztosra, hogy ott leszünk 2016-ban az Európa-bajnokságra, ha harminckettőre emelnék a létszámot. Meg amúgy is, egy ilyen felduzzasztott rendszerű tornán már közel sem akkora presztízs részt venni, mint egy szűk körben megrendezett, bensőséges összegyűlésen. Nyerni persze ezután is nagy fegyvertény lesz, de a szimpla kvalifikáció értéke már nem lesz az igazi. Magyarul tehát önmagában az Európa-bajoki részvétel ezek után annyit sem fog érni, mint a vécépapír. Annyi üzenete azonban lesz, hogy amelyik csapat nem jut ki, rögtön le is kerül Európa futballtérképéről. Tegyük hozzá teljes joggal. S tegyük hozzá: mi amúgy sem vagyunk már rajta.

Mi már a vécépapírt is aranyozott pamutkendőnek éreznénk, csak jusson hozzá a popsink.