A ruszkik bekeményítettek
A hidegháborús időkben a Közel-Kelet a két nyagyhatalom egyik kedvenc játszótere volt: az Egyesült Államok Izraelt támogatta, míg a Szovjetunió az arab országokat. A kommunista hatalom szétesése után ez az egyensúly némileg felborult, de úgy tűnik, most O
2008. október 9. csütörtök 18:59 - Ádám Péter
Olmert Moszkvába megyA napokban történt, hogy
Ehud Olmert (még egyelőre) izraeli miniszterelnök, amolyan búcsúkörre Moszkvába látogatott, ahol Vlagyimir Putyin, minden oroszok miniszterelnöke nem talált egy szabad percet sem, hogy fogadja őt. Olmertnek ugyan sikerült tárgyalnia Medvegyev elnökkel, de miután mindenki tudja, hogy ki viseli a nadrágot a Kreml falain belül, ezért enyhén szólva is kínosnak nevezhető az eset.
Hogy Putyin miért nem tudott (akart) időt szakítani az izraeli miniszterelnökre, arra számos magyarázatot lehet találni, elég csak belepillantani az oroszok közel-keleti ügyködéseibe. Az elmúlt időszakban Moszkva nagyon is aktivizálta magát a térségben, miután évekig szinte hanyagolta azt. Világosan látszik, hogy Putyinék növelni szeretnék közel-keleti befolyásukat: ami rögtön feltűnő lehet, az a fegyvereladási ügyletek Iránnal és Szíriával, valamint az Irán elleni ENSZ-szankciók váratlan megvétózása.
Olmert még moszkvai utazása előtt, abban reménykedett, hogy sikerül majd jobb belátásra bírnia az oroszokat. Az éppen távozóban lévő izraeli miniszterelnök szerette volna elérni, hogy Moszkva mondjon le a közel-keleti fegyverbizniszéről, és hogy ne álljon az Irán ellen hozott szankciók útjába. Izrael ezen kívül még azt is sérelmezi, hogy folyamatosan orosz fegyverek jutnak el a szélsőséges Hezbollah szervezethez Libanonban. A látogatás során Olmert még tájékoztatni kívánta Moszkvát a palesztinokkal és Szíriával folytatott tárgyalások eddigi eredményeiről.
Ezzel szemben, mondhatni üres kézzel tért vissza Jeruzsálembe. Olmert elmondása alapján Medvegyev ugyan elítélte Ahmanidezsád iráni elnök az ENSZ közgyűlésén mondott beszédét, de ennél többet nem sikerült kipréselni az orosz elnökből. Moszkva szerint, az általuk eladásra kínált légvédelmi rakétarendszer nem fenyegeti Izraelt, és annak ellenére, hogy maguk sem rajonganak egy esetleges iráni atombombáért, nem hajlandók megváltoztatni a szankciókkal kapcsolatos álláspontjukat.
Merre tart Moszkva?Oroszországnak úgy tűnik komolyabb tervei vannak a Közel-Keleten. Persze a fegyvereladásokból származó több milliárd dolláros összeg sem elhanyagolható, de ez még nem elegendő indok a térség erőegyensúlyának felborításához. Az ilyen jellegű bevételkieséseket Izrael még képes lenne kedvező gazdasági megállapodásokkal kompenzálni.
Az meg pláne komolytalan indoknak látszik, amikor egyes elemzések a grúziai konfliktushoz próbálják kapcsolni az orosz makacsságot. Tudvalevő ugyan, hogy Izrael fegyvereket adott el Grúziának és grúz kommandósok kiképzésében segédkezett, de ez még az idei konfrontáció előtt történt. Ráadásul Jeruzsálem már egy évvel az orosz dél-oszétiai beavatkozás előtt leállította a támadó jellegű fegyverek szállítását Tibiliszinek. Pont Moszkva ez irányú kérését teljesítve. Valószínűleg tehát többről van szó, mint az oroszok kis megtorló akciójáról.
Érdekes lehet viszont egyes szakértők állítása, miszerint Moszkva visszakívánkozik még a szovjet időkben elfoglalt nagyhatalmi pozíciójába. Ha csak a Közel-Keleten tekintünk szét, rögtön szembetűnik, hogy Oroszország kiszorult a térség rendezésében résztvevő tényezők közül. Ebben az Egyesült Államok és az EU viszi a prímet, néha az ENSZ is bele-bele kavar ugyan, de Moszkva már nem igazán rúg labdába ezen a térfélen.
Valószínűleg Putyinék csőrét leginkább az USA közel-keleti dominanciája böki. A “régi szép időkben”, amikor még a Kreml urai szigorú tekintettel integettek a Vörös Téren vonuló tömegeknek, a Szovjetunió aktívan kivehette a maga részét a közel-keleti szarkeverésben. Azóta Oroszország bőven elvesztette szuperhatalmi pozícióját, és most nagyon úgy tűnik, vissza akarja szerezni azt.
A régebbi hidegháborús területeken, Európában és Délkelet-Ázsiában az oroszok már nem tudják visszaszerezni a régi befolyást, bár az európai energiapiacban betöltött szerepük nem elhanyagolható. Azonban ez kevés. Kellenek tehát új (vagy a régi) szövetségesek: ott van rögtön
Hugo Chávez venezuelai elnök, és az olyan közel-keleti országokkal való barátkozás, mint Irán és Szíria. A közös bennük, hogy mindegyik rosszban van az Egyesült Államokkal.
Tehát haladunk visszafelé. Jöhet az újabb hidegháború, amit a világ különböző pontjain lehet majd megvívni. A Közel-Kelet pedig mindig jó terepet biztosított erre. Az ottani konfliktusban már adott az Izrael-USA leosztás, tehát, ha mindenképpen az amerikaiakkal szeretnénk dacolni, ahhoz elég felkarolni Izrael ellenségeit. Így Moszkva tovább játszhatja az USA-val vívott stratégiajátékot, a kérdés csak az, hogy meddig.