Vallás

Egy nemrégiben közzétett nemzetközi vizsgálat adataira és Tomka Miklós vallásszociológus elmondására támaszkodva a vallás szerepe minden tekintetben, mindenkinél és az országban mindenhol csökkenőben van (az előző 1997-es kutatáshoz képest). A rendszeres templombajárók aránya majdnem nyolc százalékkal (26,.5%-ról 19%-ra), az erősen vallásosoké öt százalékkal (20-%ról 15%-ra) csökkent – ugyanannyival, amennyivel azok száma növekedett, akik még soha nem voltak templomban (30%-ról 35%-ra). A népesség maradék részaránya pedig a következő képpen alakul: 19% egy évben párszor, míg 27,6 % jó ha tíz évben egyszer beesik egy templomba vagy mecsetbe.

A számokat nem lehet korcsoportokkal magyarázni, hisz a kutatás kortól függetlenül mindenkinél visszaesést mutat. A régi tipikus falu-város ellentét is megszűnt, mert míg tíz éve a városban érezhetően nagyobb volt az ateisták aránya, addigra mára már a falu behozta berkeibe e trendet. Viszont erősödött – szintén minden korcsoportban - az a tudat, hogy a vallásossághoz hozzátartozik az aktív egyházközösségi részvétel, s tán e „szabadon felölthető láncok” is hozzájárulnak a csökkenéshez. De sokkal inkább valószínű, hogy az emberek kezdik elveszíteni a hitet az isten(ek)ben ugyanúgy, mint minden másban.

A felméréseket tizennégy a volt szovjet blokkhoz tartozó államban végezték, de Litvánián kívül sehol nem volt tapasztalható ekkora vallásossági visszaesés, sőt Szlovákiában még emelkedett is az arány. Jelenlegi összegzés tekintetében Románia a legvallásosabb, őt követi Lengyelország és Moldva, mi meg a siralmas 11. helyen kullogunk, míg leghátul a volt NDK toporog.

Viszont nem annyira negatív adatok is születtek: a katolikus egyház megítélése mindössze egy százalékpontot romlott, és kiderült az is, hogy a vallásos közösségekben kétszer olyan erős a társadalmi szolidaritás, mint a nem vallásosoknál (igaz ez utóbbiaknál is emelkedett). Egyre több vallásos mondja azt, hogy az egyháznak bele kellene szólnia a társadalmi (és néha a politikai) kérdésekbe, míg a nem vallásosnál épp ennek ellenkezője erősödött, tehát ezen a téren is kezd a hazánkban már máshol is megszokott társadalmi szakadék kialakulni.

Elterjedőben vannak viszont az New Age és az ezotéria előretörésével az elfeledett vagy épp hazánktól merőben távol álló hitek. A krisnások és buddhisták már kifejezetten meghatározó tényezői hazánk vallási életének, ugyanúgy ahogy kisebb keresztény szekták is (Hit Gyülekezete, Mormonok, Jehova Tanúi, sátánisták, stb.). De vannak ennyire nem közismert, ám szép számmal növekvő wiccások, az ó-germán vagy ó-görög panteon tisztelői, az újpogány sámánisták, és persze az egyre növekvő japánmániával érkező sintoizmus követői is.

Családmodell

Hazánk ideális családmodellje két irányból is gyökeresen átalakulóban van. Egyrészt erősödő individualizálódás van kilátásban: vagyis rohamosan csökken a házasságban, vagy élettársi kapcsolatban élők száma. Bár a középkorúak és az idősek jó része még tartja magát a „régi hagyományokhoz”, de a fiatalság körében ijesztő visszaesés mutatható ki: a 20-24 év közöttiek közt a tartós párkapcsolatban élők aránya csaknem harmadolódott. Ehhez kapcsolódik az is, hogy konkrétan a házasság brutális mértékben (kevesebb mint egyötödére) csökkent, és sokan (nem csak a fiatalok közül) inkább az élettársi viszonyt helyezik előtérbe. De a 25-29, és 30-34 éves korosztályban is hasonló a helyzet, csak nem ennyire drasztikus mértékben. Sőt, 2005 óta a felnőtt korúak közül kisebbségben vannak azok aránya, akik házastársi kapcsolatban élnek (2007: 48%), mely még nem fordult elő hazánkban a történelem folyamán (a nagyon korai, nem épp keresztény időszakot leszámítva). A KSH adatai szerint évről évre csökken a házasságkötések száma, és a családban vállalt gyerekarány egyaránt.

A másik átalakulási tényező gyermekvállalás szempontjából meghatározó. Egyre jobban kezd hozzánk is befurakodni a Németországban divatos egygyermekes családmodell, és egyre több szülő veszi át az „egyre legalább jut elég idő és meg lehet neki mindent adni” gondolkodásmódot. Ráadásul az első szülés is egyre későbbre tolódik: míg a hetvenes években átlagosan 22 éves korában szült egy nő, úgy ma ez a szám a 27. életév (ugyanúgy ma már a 30 év feletti nők viszik véghez a szülések 80%-át, addig a hetvenes években ez a szám öttel kevesebb volt). Érdemes még megjegyezni, hogy egy átlagos magyar család több gyermeket akar, mint amennyit vállalni tud, tehát nem mindig az elhatározásban van a hiba. Ha ehhez hozzávesszük a szingli életforma rohamos terjedését és a meleg párok élettársi kapcsolatainak növekedését, akkor unokáink már múzeumba fognak járni megnézni egy hagyományos esküvőt – természetesen DVD-ről.

Népesség

A népesség csupán - a legutóbbi statisztika szerint, mely ez év júliusáig dolgozza fel az adatokat - tízezer fővel csökkent e félévben, amely a folyamatos, drasztikus fogyás híreihez képest egy örömódával is felér. Legalábbis első olvasatban. Ugyanis eme kevésnek is tekinthető számot nem a magyar népnek, hanem az egyre intenzívebb bevándorlásnak köszönhetjük. A születések száma 57 221, míg a halálozásoké 76 007 volt, amiben bár az első esetben növekedésről, míg a másodikban csökkenésről beszélhetünk, mégis jó húszezres mínuszra jövünk ki belőle.

Kamarás Ferenc demográfiai szakértő szerint, ma a népesség reprodukálásához száz nőnek 210 gyermeket kellene szülnie. Ezzel szemben az adatok szerint ez a mutató mindössze 132. Jelenleg 10 millió 35 ezer fő él hazánkban, de egyes elemzések szerint ez 2050-re 20%-al is csökkenhet. Viszont egy kisebb bomba is elég lehet ahhoz – vagy két év ebben az ütemben -, hogy eme jelképes, nyolc számjegyű értéket hét számjegyűvé degenerálja.