Gyermekarcú bűnözés

A bűnözés mind kevésbé ismer korhatárokat. Aggastyánok és gyermekkorúak egyaránt elkövetői lehetnek egyszerűbb bűncselekményeknek, de akár rémtetteknek is. A közvéleményben erősödik azoknak a hangja, akik csak a büntethetőségi korhatár leszállításában látják a megoldást. Akár már tízéves kortól büntetnének, és erről népszavazást szeretnének. Mit tartanak minderről a szakemberek, és milyen lehetőségekről tárgyalnak?

Gönczöl Katalin, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium büntetőpolitikai szakállamtitkára szerint érzelmi alapon nem lehet ezt a problémát megoldani. Nem helyes ezt a kérdést népszavazásra bocsátani, ám ebben nem az övé, hanem a Választási Bizottságé a döntés joga.

Az igazságügyi tárcánál 2007-re elkészítettek egy szakmai anyagot. Ebben rögzítették, hogy végig kell gondolni a fiatalkorúak büntető-törvénykönyvének létrehozását, és célszerű lenne felállítani a fiatalkorúak önálló büntető-igazságszolgáltatási rendszerét. A szakállamtitkár úgy látja, nagy az egyetértés büntetőjogi és gyermekvédelmi szakemberek között abban, hogy a büntetőjogot akkor kell alkalmazni, amikor már más lehetőség nincs, tehát legvégső eszközként.

A büntetőpolitikai reformon pedig csak akkor érdemes tovább munkálkodni, ha a gyermekvédelmi rendszerben számba vették a meglévő szervezeti és szakmai lehetőségeket. Hangsúlyozta, hogy a megelőzésben, a gyermekvédelemben a legfontosabb a korai beavatkozás, amikor a gyermek személyisége, magatartása még formálható, visszafordítható.

Egyébként Európa-szerte egyre erőteljesebben követelik, hogy amikor egy gyerek súlyosabb típusú bűncselekményt követ el, akkor megvizsgálják a szülők felelősségét is. A vizsgálódás eredményeként a szülők adott esetben kiskorú veszélyeztetése miatt felelősségre vonhatók. Szomorúan jegyezte meg a szakállamtitkár, hogy kevés esetet tudna felsorolni, amikor az említett eljárást nálunk lefolytatták. Befejezésül hangsúlyozta azt a meggyőződését, hogy önmagában a büntetőjog eszközeivel ezek a problémák nem oldhatóak meg.

Ranschburg Jenő gyermekpszichológust először arról kérdeztük: mi történt a gyerekekkel? Már a kicsiket is felnőttként kell kezelnünk?- Drámaian beszűkítették a gyerekkort, nem csak maguk a gyerekek, hanem felnőtt környezetük is. Mintha tendenciózus cél lenne, hogy a gyerekkor minél rövidebb ideig tartson. Ennek a nagyon széles problémakör részének tartom, hogy a büntethetőség korhatárát szeretnék lecsökkenteni. A büntethetőség viszont a felelősségvállalásnak egy olyan szintjét tételezi fel, amelyre gyerek nem képes. Személy szerint nagyon rossz néven venném, ha ezt a korhatárt leszállítanák - jelenti ki nyomatékkal a neves gyermekpszichológus.

- Tehát nem a gyerek hibája, ha bűnt követ el? A társadalom, A család és az oktatás is felelős érte?- A társadalom sokféle korosztály bűncselekményeiért felelőssé tehető. Nem véletlen, hogy minél rosszabbak az anyagi körülmények egy adott társadalomban, minél több a szegény, annál riasztóbb a bűnözési statisztika. A társadalom felelősége viszont hatványozottan jelentkezik gyermekkorúak esetében. Magánvéleményem szerint még a tizennegyedik életév betöltésével sem ér véget a gyerekkor, tehát mindenféleképpen maradnunk kell ennél a korhatárnál a büntethetőség tekintetében.

Ranschburg Jenő szerint a fiatalkorú bűnözőkkel való bánásmódban nem csak az a választás: szép szó vagy börtön. Akárcsak Gonczöl Katalin, ő is szükségesnek tartja létrehozni a gyermekkorúak bíróságát, ügyészségét. Ugyanis az a bíróság, amely nem ismeri a gyermeki lelket, nem képes reálisan megítélni a bűncselekményt sem. Véleménye szerint a büntetés célja nem lehet a megtorlás, hanem a személyiséget javító lehetőségét kell hangsúlyozni.

Azokat az intézményeket - nevelőotthonok, nevelőintézetek - kell erősíteni, amelyek hagyományosan gyerekekre specializálódtak. Másrészt persze komoly szakmai apparátussal kellene törekedni arra, hogy ezeket a bűncselekményeket megelőzzük. A gyerek nem azért követ el bűncselekményt, mert támadt egy ötlete, az esetek kilencven százalékában drámai családi körülmények és késztetések húzódnak meg az ügy hátterében.

- Kezdődjön el egy erőteljes elleninvázió, ellentámadás a gyerekkori agresszióval szemben. Vonják be mediátorként a bűnelkövetők kortársait, legyenek olyan közösségek, ahol népszerűtlenek az agresszív fellépések, és legyen egy vezéregyéniség, akinek van tekintélye. Aki "elsimító", akinek a szavára ad a többség. Ugyancsak elengedhetetlen feladat ismét becsalogatni a szülőket az iskolába. Ne csupán a jegyek miatt érdeklődjenek - ha egyáltalán kíváncsiak rá.

Új alapokra kell helyezni a pedagógus-szülő kapcsolatot. Működjenek együtt a gyerekek nevelése terén, hiszen a gyerek egészen másként viselkedik az iskolában, mint otthon - fogalmazza meg a tennivalókat a szakember, hozzátéve: - Külön foglalkoznék az áldozatokkal! Döbbenetes, hogy az áldozatok egyre csak tűrnek, hogy soha, senkinek nem panaszkodnak!

Bizonyára azért nem, mert fogalmuk sincs, hogyan viselkedjenek a provokátorral szemben. Tapasztalatból mondom, hogy meg lehet tanítani ezeket a gyerekáldozatokat úgy viselkedni, hogy nagy valószínűséggel elkerüljék a támadást. Csak el kellene végre kezdeni.