Hogy zajlik le egy ellés? Mit érdemes tudni?

A vajúdás eltart órákig, de maga az ellés, a világrajövetel gyakorlatilag pillanatok alatt lezajlik. Amint a lábvégek megjelentek, nagyon rövid időn belül kibujjkik a kis orrszarvú, aki máris emeli föl a fejét.

A vadállatok általában könnyen ellenek. Nem nagyon beszélhetünk olyan nehézségekről, mint amilyen például a szarvasmarhánál, vagy lónál elő szokott fordulni. Az olyan vadon élő állatok, amelyek hajlamosak lennének bizonyos ellési nehézségre, azok előbb-utóbb kihalnának, ezért ezt a tulajdonságot nem örökítik át. A háziállatok esetében az emberi segítség életben tart olyan állatokat is, amelyek a természetben nem maradnának életben, s ezt a tulajdonságot is örökítik tovább. Gyakorlatilag a háziasítás folyamatának egy természetes velejárója, hogy több nehezen ellő állat lesz. Ezért a háziállatoknál elég sokat kell segíteni az ellésnél, például húzatni kell a marhát. Ez a vadállatokra igazán nem jellemző.

Azt is érdemes tudni, hogy az újszülöttek – emberi mértékkel mérve – igen nagyok, negyven-hatvan kiló közötti súllyal jönnek világra. Az anya viszont 2500 kilós. Tehát az anyaállat és az újszülött testmérete közti arányt nézve a nőstény sokkal nagyobb a kicsihez képest, mint az embereknél. Így teljesen természetes, hogy amint az ellés megindult, akkor nagyon hamar lezajlik és semmi különösre nem kell számítani.

Mégis milyen veszélyekkel lehet számolni?

Attól kell inkább félni, hogy kritikus időpontban nem történik-e valamiféle olyan komplikáció, amely az újszülött pusztulását okozná. A világrajövetel után az a kérdés, hogy az anya fogja-e rendesen táplálni a kicsit, vagy sem. Olyan drámai balesetekre nem számítunk, mint ami már egy másik európai állatkertben kétszer is előfordult. Ott az ellést követően az anya egyből ráfordult a kicsinyére, felöklelte és az elpusztult.

Lulunak már most is van teje, csakúgy, mint a legutóbb. Sajnos anno még szopni nem engedte a kicsit, de úgy gondoljuk, hogy ez akkor a tapasztalatlanságból adódott. Nem tudjuk, hogy most sikerül-e, de nagyon reméljük. Volt már hasonlóra példa az Állatkertben, úgyhogy alapvetően bizakodóak vagyunk. Egyszer egy zsiráfunk ellett, aki nem tudta szoptatni az első borját. Elképzelhető, hogy a gyakorlat hiánya miatt, vagy mert csiklandós volt. Azt a kicsit cumisüvegből fölneveltük. Ugyanez a zsiráf a második borját már képes volt szoptatni, tehát akkor nem kellett mesterséges tápláláshoz folyamodnunk.

Amennyiben nem tudja nevelni a kicsit, érdekes kérdés lesz, hogy mikor választhatjuk el az anyától. Ha már egyszer elvettük, akkor nem nagyon lehet visszaadni. Olyat nem csinálhatunk, hogy kivesszük az anya mellől, megetetjük, és aztán visszatesszük. Elvégre a természetben sincs olyan, hogy egy darabig alatta van a kölyök, egy darabig nincs, aztán megint ott van. A valós életben, ha egyszer eltűnt mellőle a kölyök, akkor az azt jelenti, hogy elpusztult. Emiatt nem siettetjük az elvételt.

Mégis mikor jöhet a fordulópont?

A másik része a dolognak viszont az, hogy ha minél tovább várunk, akkor a kicsi életbemaradási esélye egyre csökken. Nem is csak azért, mert egy idő után ennie kell, különben éhen hal, hanem azért is, mert az immunrendszer kialakulása egy bonyolult folyamat a patás állatoknál. A védelem kialakulásához elengedhetetlenek bizonyos fehérjék, amelyek – az emberekkel ellentétben – nem jutnak a kicsi testébe a méhlepényen keresztül. Ezek az anyagok úgynevezett föccstejjel jutnak be a szervezetbe. Ez a különleges anyatej a szoptatás első, másfeledik napjáig áll rendelkezésre. Ebben az időben a kicsi szervezete még képes befogadni a szükséges fehérjéket anélkül, hogy azok az emésztés során szétroncsolódnának.