Energia és energiahordozók

A múlt évhez hasonlóan idén is az energia-, és energiahordozók szektor cégei uralják a TOP500 lista felső régióit. A legnagyobb ötből például négyen, a legnagyobb 50 cégből pedig 27-en képviselik ezt a szektort - teljesen mindegy tehát, hogy a rangsor mekkora szeletét vesszük alapul, a dominancia egyértelmű – mondta Gion Gábor, a Deloitte Magyarország Könyvvizsgálati üzletágának vezető partnere, az Energia és energiahordozók szektor vezetője. Ez a meggyőző szereplés egyebek mellett olyan külső okokra is visszavezethető, mint az elmúlt év során időszakosan ugyan, de bőven 100 dollár fölé kúszó, és ezzel a legtöbb elemző várakozását felülmúló hordónkénti olajár. A külső tényezők közül nem szabad kifelejteni a máig állami tulajdonban maradt energia-mammutok lelassult privatizációját sem, amit kétségtelenül hátráltatott a régióban terjedő „gazdasági patriotizmus”. De ott van például a széndioxid kibocsátás-kereskedelem, amely szinte pillanatok alatt rendezi át a vállalati versenyképesség meglévő feltételrendszerét. A hitelpiaci válság terjedése a bankszektorhoz képest kevésbé érintette ugyan az iparágat, de a régió minden energiaipari vállalatának számolnia kell az állami tulajdonú energiaóriások révén jelentős befolyással bíró, egyre magabiztosabb Oroszország közeledésével.

Abban, hogy a régió TOP 500-as listáján a szektor cégei idén is ilyen jól szerepeltek, természetesen néhány belső tényezőnek is volt szerepe. Ezek között meg kell említeni a jól előkészített vállalategyesüléseket és felvásárlásokat, amelyekre több példát is láthattunk a régióban, például a CEZ esetében. Ennek része, hogy a nagyobb hatékonyságra törekvő, vezető vállalatok növekvő érdeklődést mutatnak a termelési, elosztási folyamat több elemének egyetlen cégben való egyesítése iránt - legyen szó villamosenergiai elosztóeszközökről, vagy az olajkitermeléshez szükséges infrastruktúráról. A vállalati növekedésnek az iparágban ugyanakkor számos feltétele van. Ilyen például az intenzív termékfejlesztés, illetve a biztonságos nyersanyagforrások megléte is, amelyek révén csökkenthető a vállalatok kiszolgáltatottsága.

Az effajta stratégiai tervezés hiánya ma még sok, teljes állami tulajdonban maradt energiavállalatot tesz kevéssé hatékony, alig jövedelmező piaci szereplővé a régióban – nyilatkozta a Deloitte szakértője. Ellenpéldaként pedig ott van a magyar MOL, vagy pedig azok a részben állami tulajdonú cégek - mint a cseh energia-óriás CEZ, és a lengyel PKN Orlen - amelyek egyértelműen más utat választottak, és rendre ott is szerepelnek a régiós lista élén. Ezek a vállalatok határon átívelő terjeszkedéssel, stratégiai szövetséggel (CEZ és MOL), külföldi finomítók megszerzésével és kutatással (MOL és PKN) alapozták meg további fejlődésüket. A TOP 500-as lista legnagyobb árbevételét produkáló PKN Orlen számára például épp azért fontos az új olajkitermelő helyek felkutatása, mert ebben a versenytársakkal szemben ma még komoly elmaradása van. Mindezt idén meg is érezte a vállalat, hiszen megfelelő volumenű saját kitermelés híján a magas nyersolajár egyenesen kihatott a cég profitjára is.

Gion Gábor szerint az is egy érdekes tendencia, hogy a régióban egyre komolyabb az új nukleáris erőművek létesítése iránti érdeklődés, ami szembemegy a szomszédos nyugat-európai országokban, Németországban, Ausztriában és Olaszországban tapasztalható trendekkel. Igaz ebben a kérdésben Nyugat-Európán belül sem létezik egységes álláspont: Franciaország például kifejezetten a nukleáris energiát favorizálja, Nagy-Britanniában pedig egyre pozitívabban viszonyulnak hozzá. Mindenesetre Bulgáriában, Romániában, Csehországban, Szlovákiában és Litvániában is elindultak olyan projektek, amelyben a helyi energiavállalatok, vagy épp egy nemzetközi összefogás révén külföldi tulajdonú cégek új nukleáris erőművek létrehozásét tervezik.