Durván kilencvenmillió mérföldre tőle kering egy tökéletesen jelentéktelen, kékeszöld bolygócska, melynek majomtól eredő civilizációja oly döbbenetesen primitív, hogy a kvarcórát még mindig pompás dolognak tartja.

Ez a bolygó a következő problémával küzd vagy inkább küzdött: az ott élők többsége ideje nagy részében boldogtalan volt. Számos megoldást javasoltak a probléma gyógyítására, ezek azonban többnyire zöld és piros hasú papírok mozgásához kapcsolódtak, ami meglepő, hiszen végül is nem a színes papírok voltak boldogtalanok. Így hát fennmaradt a probléma: jókora tömegek voltak elkeseredve, és sokan közülük nyomorúságosan érezték magukat, még azok is, akiknek volt kvarcórájuk.

(Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak, előszó)

Egy könyv esetében mindig perdöntő jelentősége van az elejének, ami lehet első fejezet, előszó, bármi, a lényeg úgyis az, hogy megfogja a kedves olvasót, és rávegye arra, hogy az adott alkotást betűről betűre olvassa végig. Douglas Adams Útikalauzának bevezetője ilyen, itt azért idéztünk, mert meglepő bölcsességgel reflektál a gazdasági válságot kísérő érzelmi reakciókra.

Pedig a Beatles megjelenése, és általános tömeghisztéria keltése óta tudhatjuk a dalaikból, hogy a pénzen nem vásárolhatunk szeretetet (sőt a látott példákkal szemben szerelmet se), ráadásul a legjobb dolgok amúgy is ingyen vannak.





A GALAXIS Útikalauz stopposoknak megjegyzi, hogy a Katasztrófa Sújtotta Terület, ez a Gagrakaki Elmezónából származó plutóniumrock-együttes, általánosan elfogadott vélemény szerint nemcsak a Galaxis leghangosabb rockegyüttese, de minden zajforrások leghangosabbika is egyúttal. Tapasztalt koncertlátogatók szerint a hangegyensúly a színpadtól harminchét mérföldnyire elhelyezett betonbunkerek belsejében a legoptimálisabb. A zenészek távirányítással szólaltatják meg hangszereiket vastag hangszigetelésű űrhajójukból, amely ilyenkor a bolygó - sokszor egy egész másik bolygó - körül kering.

Dalaik egészükben véve igen egyszerűek, és többnyire azt a jól bevált sémát követik, amelyben a lánylény és a fiúlény egymásba szeret az ezüstösen csillogó hold alatt, amely a végén tisztázatlan körülmények között felrobban.

Sok világban egyszer s mindenkorra megtiltották fellépésüket; néha esztétikai okokra hivatkozva, de többnyire azért, mert az együttes koncertfelszerelése ellentmondásban állt a stratégiai fegyverekre vonatkozó helyi korlátozó egyezményekkel.

(Douglas Adams: Vendéglő a Világ Végén)

A Galaxis Útikalauz történetében több szempontból fontos szerepet játszik ez a banda. Ami számunkra érdekes, az inkább a csapat, és frontembere, Pörkölt Desiato „eredetije”. Ugyanis Douglas Adams kitalált együttesének ihletforrása több szempontból a Pink Floyd. Egyrészt látványos színpadi show-ik kicsit szarkasztikus továbbgondolása a sci-fi-beli együttes produkciója. Ami a regényben is némi zavart okoz, az az, hogy az együttes frontembere, Pörkölt Desiato éppen halottként tölti az adott évet (mikor a mű hőseivel találkozik), mert adózási okokból ez a kifizetődőbb számára. A Pink Floyd tagjai 1978-ben szintén egy évet töltöttek távol Angliától, hasonló indokból.

Mindenesetre a zenekart nagyra tartjuk, még ha mosolyogtatónak találtuk is néhol ironikus, néhol morbid paródiájukat. Még mielőtt valaki Douglas Adamset vádolná tiszteletlenséggel: az író baráti kapcsolatban állt a zenekar tagjaival (többek közt a Division Bell cím is tőle származik). Sőt: egyszer szülinapjára azt kapta az együttestől ajándékként, hogy felléphetett velük.

Ha már a Galaxis útikalauz előszavával kezdtük cikkünket, akkor stílszerűen a könyv "főhősének" borítójáról idéznénk zárásképpen. Itt ez áll szép nagy betűkkel szedve: "NE ESS PÁNIKBA!"

És ha már pénzről van szó, nem szabad elfelejteni a Pink Floyd „Money” című számát sem.