Az emberiség útja
Igen régi vita az emberiség származásának kérdése, ahogy a gének információtartalmának felhasználása is megért már egy-két konferenciatémát. Most e két kérdést összevonva, együtt felhasználva kapunk bizonyos választ arról, hogy honnan is származunk mi, em
2008. november 10. hétfő 12:56 - Pásztor Balázs
„A biológiai evolúció genetikai jelenség, így ha nem e mentén közelítjük meg, úgy nem fogjuk megismerni fajunk történetét és nem fogjuk tudni miért jártuk be azt az utat, amin végigmentünk” - Luigi Luca Cavalli-Sforza, a genetikai származáskutatás atyja.
Kezdetek Spencer Wells genetikus a National Geographic Channellel karöltve elindult feltérképezni a génállományunk segítségével, hogy honnan is ered az ember, valamint miként terjedtünk szét a világon. Hosszú útja során bejárta a világot (a vándorlások útját), beszélt számos kontinens agytrösztjével, és némileg átírta a történelmet.
A génkutatások alapján minden ember - vagyis europid, mongoloid, negrid és veddo-ausztralid egyaránt - Afrikából, a kalahári-sivataghoz közeli területéről származik, méghozzá egyenesen a busmanokhoz tartozó Szán törzstől. Afrikában, körülbelül ötvenezer évvel ezelőtt mindössze tízezer homo sapiens sapiens tengette életét, amikor egyszer csak valakik elindultak.
A génkutatások alapján a Szánoktól váltak ki az első Afrikát elhagyó embercsoportok, akiktől később minden más rassz is származik. Ezt az a kutatás támasztja alá, amely megállapítja, hogy a Szánok markerei* nem hasonlítanak az Afrikán kívül talált markerekre, a világ családfáján ők alkotják az első elágazást a többiektől - innen tudható, hogy ők képviselik a föld legrégebbi népcsoportját. Ezt összetett arcfelépítésük csak tovább erősíti: szemük formája kelet ázsiai, magas arccsontjuk akár a mongoloké, bőrük közepesen barna, ami mindkét irányba változhat.
*Markerek - Hogy is van ez?
A kutatások alapját az úgynevezett markerek - vagyis a génekben jelenlévő, DNS-láncban öröklődő mutációk - szolgáltatják. A keresett markerek az Y-kromoszómán találhatóak (ezáltal kizárólag férfiakban), mert az Y- kromoszóma változatlanul öröklődik apáról fiúra, így tökéletes genetikai ösvényt alkotva. Ezen markerek kialakulásának idejét osztályozva és azonosítva képesek felállítani egy géntérképet, amely biztosan mutatja az emberiség vándorlásának idejét és irányát.
Ám az úthoz emberfeletti erő, kitartás és alkalmazkodó készség kellett, ezért egy átfogó vizsgálat kezdődött az akkori Szánokról, ami igen meglepő eredményeket hozott. A törzs intelligenciájában kiemelkedett az akkoriak közül, ugyanis az akkor legbonyolultabb, mostanában tökéletesen egyedivé vált „csettintő” nyelv kifejezetten bonyolult információk átadására és ezáltal szervezett vadászatok és vándorlások megszervezésére volt alkalmas. Ráadásul ők használtak először apró csontnyilakat, amik az akkori csúcstechnikát, és így a legeredményesebb vadászatot jelentették. Nyomolvasási képességeik - amelyek műszerek nélkül mai napig az egyik legbiztosabbak - pedig biztosították, hogy megtalálni is tuják azt, amit az élelem megszerzésének okán el kell ejteni. Mivel ők voltak a legfejlettebbek, ezért ők és génjeik maradtak életben.
Ausztrália A beköszöntő jégkorszak rengeteg faj, és majdnem az egész emberiség kihalását jelentette. Valószínűleg ennek hatására vándoroltak egyre távolabb, táplálékot keresve a Szánoktól kivált csoportok. Ám mégis furcsa, hogy leszármazottaikat pont Ausztráliban találjuk meg, ráadásul az odakerülésük mikéntje igencsak kérdéses. Ugyanis a legnépszerűbb elméletet, miszerint Dél-Ázsia partvonalán keresztül jutattak át, semmilyen régészeti bizonyíték vagy talált lelet nem támasztja alá (bár a korból amúgy sem sok értékelhető anyag maradt fenn). A tízezer kilométernyi nyílt óceán pedig teljességgel kizárja a vízi közlekedés lehetőségét.
Mégis, Ausztrália az emlős-törzsfejlődés kezdetén, 100 millió évvel ezelőtt elszakadt a többi kontinenstől, ennek folytán főleg erszényesek jelentek meg, de - az emberen kívül - semmilyen főemlős nem található területén. A helyi embereknek, vagyis a Mangoknak legkorábbi nyomai 40-45 ezer évvel ezelőttire tehető, így az időpont a vándorlással egybekapcsolva még stimmelne is az elmélethez.
Végül felmerül, hogy az akkori tengerszint kissé alacsonyabban állt, mint mostanában, és az őseink a száraz tengerfenéken haladtak, ahol az újabb szintemelkedés minden bizonyítékot elmosott. Minden esetre a Mandokban megtalálták a Szán markereket (míg a Szánokban nem volt ausztrál nyom), így a bebizonyosodás után visszafordultak Dél-Indiába, hogy a tengervonulásos elméletet is hasonló módon támasszák alá. Fáradozásaikat csak nagy nehezen, egy ősidők óta elszigetelt falu egyik lakójának génjeivel sikerült alátámasztani (bár kérdéses, hogy ez az egy ember mennyi mindent igazol). Mindazonáltal ez a csoport csak a mostani emberiség 10%-át teszi ki. Kell tehát lennie legalább még egy csoportnak, akik a maradék 90%-ot létrehozták
A világ többi része Egy másik vándorcsoport is elhagyta Afrikát, igaz ők kicsivel később: 35 ezer évvel ezelőtt, a pusztító szárazság elől menekülve. Ők az emberiség bölcsőjében, a Közel-Keleten kötöttek ki, ahonnan több részre szakadva hódították meg Ázsiát. Az első csoport Indiában telepedett meg, ahol az eluralkodó jólétet az is mutatja, hogy igen rövid idő alatt sokszorozódott meg populációjuk, elsöpörve a parti vándorlás minden nyomát - mondhatni gomba módra terjedtek. A másik csoport két különböző, északi és déli irányból érkezett. Az északiak oroszföldet tették magukévá, míg a déliek beették magukat a menedéket és elzártságot jelentő kínai hegyek közé, hogy kialakuljon egyéni külsejük, és hogy mára ők legyenek a föld legnagyobb számú népe.
Európa meghódítása még többet váratott magára. Az eddigi elmélet szerint közel-keleti irányú vándorlás folytán robogtak be az öreg kontinensre, de a génvizsgálatok teljesen mást mutatnak: egy sokkal keservesebb kerülőutat tettek meg, amely a selyemút vonalán át, közép Ázsiából indult és jutott el Európába (ezért telhetett az út nagyjából tízezer évbe). Itt, az egyre erősödő jégkorszak miatt, minden más rokontól elzárva - főleg a Franciaország alatti barlangrendszerben - alakult ki a világ első barlangfestményeit létrehozó, Európát eluraló Cro-Magnon-i ember.
Amerika meghódítása már sokkal bajosabb ügy volt. Az ember valahogy eljutott végtelen szibériai jégmezőkre, ahol kizárólag rénszarvasból tartották el magukat. Hírmondójuk a mai napig ugyanezt az életmódot fojtató, szó szerint a jég hátán is megélő Chukchi törzs. Az itteni emberek a genetikai alkalmazkodás - vagyis az evolúció - csodájának mintapéldányai, ugyanis testük oly módon alakult, hogy testhőjüket tökéletesen megtartsa - amire szükség is van az olykori mínusz 70 fokban.
Tőlük, mindössze 13 ezer évvel ezelőtt, a rénszarvasokat követve indultak útnak az újvilág felé, méghozzá gyalog. Akkortájt ugyanis annyira erős volt a jégkorszak, hogy a Bering-tenger helyén ideiglenes szárazföld alakult, a Beringián. Alaszkába való érkezésüket mostoha körülmények súlyosbították, és csupán egy maroknyi csoport volt képes átjutni egy jégnélküli folyosón Észak-Amerikába, hogy később a Nahavo törzsnevet felvéve 800 év alatt benépesítsék az egész kontinenst.
A géntérkép rendbe rakta az egyik legvitatottabb származási kérdést, és csak találgathatunk, hogy mi másra lesz még képes. De a vándorlásból is érdekes következtetések vonhatóak le: az ember élethez való hihetetlen makacssága - vagyis az értelem szülte alkalmazkodóképesség -, és az a tény, hogy pár ezer évnyi kitartó túlélés után a genetika képes úgy változtatnia a testet, hogy az tényleg alkalmas legyen az adott körülmények közti életre.