Összegyűltek

George W. Bush amerikai elnök (és béna kacsa, ennek még lehet jelentősége) hívására összejött a világ húsz vezető gazdasági hatalmának vezetője Washingtonban, hogy a világgazdaság egészét sújtó válság kezeléséről és a jövőben szükséges óvintézkedésekről egyeztessenek – ezidáig csupán ez biztos a sokak által a hét legfontosabb eseményeként, egyszersmind a világ jövőjét meghatározó egyeztetésként várt rendezvénnyel kapcsolatban.

Hogy lesz-e mindebből második Bretton Woods, nem tudjuk (különösen, mert ezt afféle mantraként szokás emlegetni, miközben az elsővel kapcsolatban sem biztos, hogy mindenki tudja, mi is az, arról végképp nem beszélve, hogy a rendszer 1971-ben beborult – kétségkívül jól hangzó lózung).

Egyelőre ebéd volt, és Bush elnök – aki a jelek szerint nem csak Irak és néhány rossz vicc miatt akar a történelemkönyvekben szerepelni: a 2008-as nagy válság megoldásának előkészítőjeként is szeretne néhány sort. Félő, erről jobb lesz letennie: egyelőre mindenki ott tart, hogy Barack Obama távolmaradásával foglalkozik – a világ szemében már ő az Amerikai Egyesült Államok új elnöke, meghatározza minimum a következő négy évet, ő az érdekes. Nem a de facto hatalommal már nem bíró Bush. Ennek megfelelően a hírek leginkább azzal foglalkoztak, hogy Obama helyett Madeleine Albright, a Clinton-éra egykori külügyminisztere, és egy volt republikánus(!) kongresszusi tag, Jim Leach voltak jelen az egyeztetésen – Obama úgy nyert az ügyön, hogy el sem ment.

Elvárták

A megjelentek helyzete persze koránt sem egyszerű: olyan elvárásoknak kellene megfelelniük, amiknek jószerivel lehetetlen – mintha mi a legutóbbi csúcstól (a gazdaságitól, ha még jól követjük ezeket) érdemi eredményeket, és nem a szokásos lózungokat akartuk volna.

A húsz ország vezetőjének nem csupán a jelenlegi válság kezelését kellene villámgyorsan megoldania, és lehetőleg a legkevesebb áldozattal lezárnia, hanem a jövőre nézve is megnyugtató körülményeket, egyúttal mindenki által követett gazdasági rendszereket kéne felépíteniük. Egyúttal valamilyen módon elverni a port a jelenlegi helyzetért befektetési alapokon és hitelintézeteken. Két nap alatt, egy protokolleseményen, amit egy érdemi hatáskör nélküli politikus hívott össze.



Ráadásul a résztvevők érdekei sem vágnak egybe: a többség támogatná a befektetési alapok már említett megregulázását, épp csak Amerika nem – ahol ezek (aktuálisan a válságért leginkább felelős) intézetek működnek.

És ez még csak a felszín.

Érdekes kérdések

Nem szabad ugyanis figyelmen kívül hagynunk, hogy az itt megjelent húsz állam összesen vagy harminc érdekkört és álláspontot képviselhet. Első körben persze a sajátot, aztán esetlegesen stratégiailag fontos közös álláspontokat, és másokkal szembehelyezkedő elképzeléseket is.

Eklatáns példája ennek a már sokat emlegetett befektetési alap-ügy, de a különböző országok is mást és mást akarnak. Elemzők szerint jelenleg a legfontosabb szereplők Gordon Brown, az európai megoldások egyik éllovasa, Dmitrij Medvegyev, az egyre nagyobb befolyást nyerő orosz gazdaság irányítója, és Hu Csin Tao, az anyagilag jelenleg legjobban álló Kína vezetője. Az ő országa jelentős készpénzkészletekkel is rendelkezik – nyilván nem hagyja ki a lehetőséget, hogy erősítse állama pozícióit. Ami a többieknek nyilván kevésbé rokonszenves alternatíva.

És ez csak a nagyok közti érdekellentétek egy szeletkéje: legalább ennyire súlyos különbségek vannak a „fejlett” és a fejlődő államok között. Utóbbiak képviselői (így Brazília vagy Mexikó) jellemzően nagyobb befolyást akarnak a világgazdaság ügyeibe – például nagyobb befolyást a Nemzetközi Valutaalapban (amitől akkora szégyen segítséget kérni, hogy egyelőre csak az izlandiak hat százaléka tüntet azért, mert ezt elmulasztotta a kormány). A jelenlegi status quot azonban valószínűleg sem Amerika, sem az EU, sem Japán nem akarná megbolygatni.

Ezért is lehet, hogy a legtöbb tárgyaló fél kifejezetten figyelmeztette a hazai közvéleményt: legfeljebb hatásos kezdete jöhet most egy hosszas folyamatnak, fölösleges lenne már most érdemi fejleményekre számítani.

A legtöbben emellett minden bizonnyal szeretnék Amerika jelentőségét kicsit visszanyesegetni: anélkül is lehetett erről álmodni, hogy egy belső hitelpiaci válság az egész világot érintő krízisbe torkollott volna, most pedig különösen fontos lenne. Amerikának pedig az, hogy továbbra is ő diktálhasson az egész világnak – az biztos, hogy ilyen súlyú érdekkülönbségek között nem lesz egyszerű két nap alatt kompromisszumot találni.

Visszhang

Ennek megfelelően kezeli az ügyet a média is: a CNN egész napos adásában csak rövid bevágások szerpeltek a szokásos hírblokkokban, az egyik legjelentősebb gazdasági profilú német oldalon, az n-tv.de-n a címlapon alig lehetett a konferenciával foglalkozó anyagot találni – az egész világ (és médiája) várakozó állásponton van

Ahogy mi is: ha lesz érdemi fejleménye az eseményeknek, visszatérünk rá – egyelőre azonban globális megoldást érdemesebb a februári, már Barack Obama elnökölte csúcstól várni – a legtöbben úgy vélik, akkor valóban történhet valami új és érdekes.