Történelem

A karácsony nem most kezdődött: Perzsa időkben Mithras nap és hadisten újjászületésének napja esett december 25-ére, ami természetesen széleskörű ünnepnek számított. Ezt a római Aurelius császár is átvette, mint a „legyőzhetetlen nap” ünnepét. De a téli napforduló (december 21.) és a világfa mítosza is számtalan kultúrában jelent meg jelentős vallási és kulturális eseményként. A kereszténység csak összelopkodta különböző populárisabb szokásokat, és saját ünnepként állította azt be.

Történt ugyanis a reformáció idején - a legenda szerint 1536-ban Wittenbergben – hogy maga Luther Márton felállította az első, Szent Máriát jelképező, díszekkel feldíszített fenyőfát (azért a fenyőt, mert a „Luc” szláv szó a „lux” latin közvetítésével „fényt” jelentett, így ez volt a fény fája). Ez 1605-re terjedt el odáig, hogy Jézus születésével kössék össze - legalábbis strassburgi körökben.

Magyarországra 1820-ban vándorolt be Brunvszvik Teréz és Podmaniczky Frigyes édesanyja által. Húsz év elteltével azonban polgári körökben szinte általánossá vált a személyre szóló karácsonyfa állítása és azok gazdagon való feldíszítése. Maga az édességgyártás egyébként a 19. század közepéig manufaktúraszerűen, elismert művészeti ágként zajlott - és mint minden ilyen, meglehetősen drága volt.

A szaloncukor bár kifejezetten hungarikum, az alapötlet mégse tőlünk származik. Egyrészt a XIV.-i francia Fondant-cukor, másrészt a díszesen csomagolt, török hódoltság alatt nálunk is elterjedt közel-keleti édességek mind a szaloncukor ősének tekinthetők. Maga a szaloncukor a nagyobb házak szalonjaiba - fogadó helyiségeibe – kihelyezett, díszesen csomagolt cukorka volt, amit 1870-ben már általánosan használtak karácsonyfadíszként is.

Gazdaság és a mikulás

A szaloncukor és más ünnepi édességgyártásra igen komoly iparág épült. Annyira, hogy az összesen évi 5.500 tonnát előállító, hatmilliárdos bevételt felhalmozó szaloncukorgyárak vígan megélnek - legalábbis a vezetők fája alá biztosan befér az összegből egy-egy merci vagy porsche. Azt is érdeme megemlíteni, hogy export alig van - csak a magyarok lakta környékbeli országokba és az újvilágba kivándoroltakhoz - így mindez nagyrészt hazai piacon vásárol gyomrában tűnik el.

De a csoki mikulások, és egyéb figurás barátaik helyzetét sem kell félteni, ugyanis 2,2 milliárdos bevételt termelnek 821 tonna előállított összsúllyal. Az összeg tavaly nagyobb a mennyiség meg kevesebb volt mint 2006-ban, még az inflációhoz képest is. Ennek az oka, az hogy fogyasztók egyre jobban szoknak át a valódi kakaóvajat tartalmazó, ám jóval drágább készítményekre a tejbevonósakról.

Egy magyar átlagosan 3,9 kg csokit eszik meg évente, aminek majdnem a fele december hónapjában történik. Ízek tekintetében a zselés viszi a pálmát, de jó helyen áll a kókuszos, marcipános, és újabban a magvas (diós, mandulás, mogyorós) is. Csomagolás tekintetében a zacskós termékek vezetnek, de egyharmad részben már a sajátmárkás, minőségi áru is elfogy. Eredeti, kézzel készített szaloncukrot egyedül a Gerbeaud (zserbó) cukrászda készít.

A magyarok a két világháború közt sem tudtak lemondani ezen élvezetükről - akkor újságpapírba csomagolták otthon készített nyalánkságaikat - így nem várható, hogy holmi világválság miatt most ezt a legkisebb mértékben is megtegyék. Jöhet tájfun, Slota vagy iráni atom: a szaloncukor örök!