Kanosszajárás a Rocksuliért

Vincze Béla azt állítja: a közösségi lét és a tér jelenti a kihívást.
- Hajdani rockerként alakult ki Önben ez az életérzés?
- Sohasem voltam rocker, de mindig is a fiatalok, a "lókötők és léhűtők" között éreztem jól magam. Népművelőként végeztem, és 1985-ben Franciaországban jártam, ahol az animátorok képzését tanulmányozhattunk. Őszintén szólva, azt sem tudtuk, miről van szó. Közösségi terekben fiatalok dolgoztak, akiket arra késztettek, hogy a társaikkal együttműködjenek. Ott találkoztam először az "association", vagyis az egyesületi formával - emlékezik a Rocksuli vezetője. - A közösségi művelődés és az ifjúsági információs iroda fontosságát hoztam haza a batyumban. Ebből indult el 1987-ben a Mezon ifjúsági iroda és egy lakótelepi egyesület Debrecenben. Ott találkoztunk a rockzenekarokkal, majd egy tanulmányútra hívtak bennünket Ausztriába, Dorbirn városába, a jazz-rock szemináriumnak nevezett intézménybe. Láttunk egy mintát, ami szíven ütött minket és próbáltuk honosítani. Elhívtam az ottani tanárokat, tartsanak egy kurzust Debrecenben. Zenész ismerőseim is eljöttek. Izgalmas hét volt, "napi 48 óra" zenével.

- Idén 18 éves a Rocksuli. Milyen változásokat élt át a kezdet óta?
- Két tanárral indultunk, egy gitárossal és egy basszusgitárossal. Ma 400 növendékkel 20 tanár foglalkozik. Az első vizsgakoncertünkön 10 növendék és 20 néző volt. Gyorsan népszerűek lettünk, noha folyamatosan helykereséssel küszködtünk. A létszám bővülésével elkezdődött a kanosszajárás. 18 év alatt 9 helyen voltunk. Míg az ausztriai szemináriumon azt láttuk, hogy amint megvolt az ötlet és a rockzenekar, azonnal épületet, technikát, fizetést kaptak, itthon magunknak kell azóta is megteremteni mindezt, kitermelni a bérleti díjat, a rezsit, a tanárok minimális tiszteletdíját. Volt olyan időszak, hogy nem tudtunk egy helyen próbálni, a dobosok egy iskolai tanteremben, a gitárosok egy ifjúsági ház néptáncosainak öltözőjében "laktak", zoknik és alsóneműk között. Most éppen egy volt bölcsődében vagyunk - már 3 éve -, ám hamarosan eladják az épületet. Viszont végre van fény az alagút végén: egy városi ifjúsági ház épül és ígéretet kaptunk arra, hogy egy egész emelet a miénk lesz. Attól kezdve nem a bérleti díj "kicsekkolása" lesz a cél, hanem hogy bevételeinket milyen szakmai célokra tudjuk majd fordítani. Mire fennállásunk huszadik évét ünnepeljük, talán meglesz a tizedik, remélhetőleg végleges telephelyünk.

- Ez év nyarán a város is elismerte áldozatos munkájukat: Csokonai-díjban részesült a Rocksuli vezetősége és tanári kara. Kiket nevelt ki a Rocksuli?

- A diákokra vagyok a legbüszkébb, és persze az alapító tanárokra. Koroknai Árpád (Kori, akit az István, a király televíziós szereposztó műsorból ismerhetett meg a közönség) volt az első, akit az akkori zenekarával, a Szfinxszel kísérletként kivittünk Ausztriába 19 évvel ezelőtt. Ma éneket oktat nálunk. Ő a rockosabb, míg a Debreceni Kodály Kórus tagjai a klasszikus zenei vonalat képviselik nálunk. A Tankcsapda tagjai ugyan nem voltak rocksulisok, de napjainkban is fellép nálunk az együttes, nem felejtve, hogy egykor szinte párhuzamosan indultunk és segítettünk nekik próbatermet keresni. Sok volt növendékünk zenél ma is ismert rockzenekarokban, másokból zenetanárok lettek, akik nálunk is oktatnak. Tiba Sándor egykori rocksulis dobos rendszeresen turnézik Koncz Zsuzsával és a Ghymes együttesben is játszik.

- Egy időben sajtópolémia folyt a szakemberek között arról: az iskolákban a klasszikus zeneoktatás helyett rockzenét kellene tanítani, hiszen az a fiatalok zenéje. Ön mit tart erről?
- Tény, hogy a zeneoktatásból teljesen hiányzik a rockzene, noha a legnagyobb rockzenészek mögött ott a komolyzenei múlt. Ha csak rockzenét oktatnának, akkor átesnénk a ló túlsó oldalára, hiszen sok fiatal egyáltalán nem ezt szereti, hanem a hip-hopot, a diszkót vagy a popzenét. Azzal ártanánk a legtöbbet az ügynek, ha kötelezővé tennénk. Alternatívaként viszont működhetne a dolog: akinek nyűg a komolyzene, választhatná, mondjuk fakultációként a rockzenét.
- A Rocksuliban fogyatékkal élő fiatalokat is tanítottak zenére...

- Az ének- és a hangszeres oktatás mellett további mozaikszemcséket alkot a fogyatékkal élők és a szenvedélybetegek klubja. Az előbbieknek 10-12 éven át tartottunk zenei foglalkozásokat. Ők mostanra már nagykorúak lettek és "kirepültek". Kézműves-műhelyek, fazekasok, fafaragók, nemezelők, kosárfonók is otthonra leltek nálunk. Befogadó közegként működünk, fiatal néprajzosok dolgoznak a műhelyekben, tanfolyamokat, játszóházakat tartanak. A nyári táborok, a félévi koncertekre felkészítés mind önkéntes munka. Egy februári vizsgakoncerten a 400 gyerekből 100 zenekar lesz. Ezekre a cédulákra - mutat az ajtót beborító papírlapokra Vincze Béla - felírják az énekesek, hogy milyen számokat akarnak énekelni, mondjuk Greenday vagy Cserháti nótát, aztán jön a gitáros, a dobos. Ilyenkor 80-100 szám is elhangzik, két napig tart egy vizsgakoncert. Az alkalomra mindig hívunk egy profi zenészt is, aki a gyerekekkel zenél a színpadon. Hobo, D. Nagy Lajos, Tátrai Tibor, Lukács László, Cipő is volt már itt. Ez a mesterkurzus része. Év közben egyéni tanítás folyik, s van néhány zenekarunk is.