Igazából Fiala Péklapátja után megfogadtam, hogy semmilyen híres ember (celeb, politikus, médiaszemélyiség) által írt könyvet nem fogok megvenni. Főleg akkor nem, ha az illető önmagáról vagy szűkebb családi köréről kíván benne értekezni. Egyrészt maga téma hidegen hagy, másrészt általában olyan, irodalmi szemmel minősíthetetlen módon van megírva, hogy a büntetés-végrehajtásban kéne őket használni esti mesének - magánzárka helyett. De úgy látszik, megint csak én megyek szembe a trenddel.

Ugyanis boldog-boldogtalan tollat (mármint billentyűzetet) ragad, hogy papírra vesse eddig ki nem teregetett titkait (van még ilyen?), szomorú élettörténetét (őket aztán tényleg kell sajnálni), családján keresztül mutassa be a világ egy szeletét (na, ez a legrosszabb) vagy önmagát világítsa meg emberi szemszögből (lehetetlen vállalkozás). Csak azt tudnám minek.

Kik írnak?

Az még rendben is lenne, ha az unatkozó polihisztor, Ernyey egy érdekes témát ürügyül véve megírja hetedik önmegvalósító könyvét. Egyrészt nem a sztorin keresztül akarja eladni önmagát - hanem fordítva -, másrészt meg hobbiból is több irodalmat csempész a papírlapokra, mint Mónika és Gyurcsány főmunkaidőben. De mi a ráknak írnak könyvet olyanok, akik nem tudnak?

Kezdjük a celebek világával. Fekete Pákó önmagát vetette papírra saját felindulásából, Judy a balesetéből próbál milliókat kifacsarni, Flipper Öcsi sajnálatosan posztumusszá hírnevét kihasználva még kiadnák írását, Benkő Dániel (egykori lantművész, ma faszharcos, ahogyan emlegetni szokás) pedig őserdei kalandjairól jelentet meg hangzatos - Botrány - című könyvet. De a fitness világ is megcsinálta saját könyv bizniszét: a Schobert-Rubint házaspárral az élen már jó néhány művet ömlesztettek a piacra.

Majd folytathatnánk a médiában. Balázs "titkai" a bestseller listák élére kúsztak fel, és biztosra vesszük, hogy Erdélyi Mónika memoárkötete is hasonló sorsra számíthat*. Friderikusz Sándor megírta legőszintébb vallomását saját sanyarú életéről, míg Verebes István celeb most rukkolt elő a celebeket fikázó celebkönyvével. De a minden idők legsikeresebb könyvpiacáról a szakácskönyvekből sem tudtak kimaradt, lásd Stahlt és társait (elmondaná valaki miért jobb egy recept, ha a konyhában megbízható nagymama helyett a tévében megbízható híresség írja le?). Fialát meg már említettem - többször nem akarom.

Végül befejezhetnénk odafenn a politikában. Torgyán Nagy Szerszáma után azt hittem, mélyebbre nem lehet süllyedni, de aztán jött Gyurcsány best of blog-ja amitől ismét padlót fogtam. Orbán is megírta saját értekezéseit könyv formájában, valamint nemrég Demszky Keleti Édene is megérkezett a polcokra. Ez utóbbi bőséges melléklete, újságírói-szociológusi hozzáállása, jó témaválasztása (a családi résztől eltekintve) és épkézláb mondatai miatt talán megér egy próbát - bár sokkal szívesebben olvastam volna tőle könyvet Miért nem épül már meg a négyes metró? címmel. Mindebből kiemelném Lévay Katalin képviselőasszonyt, aki épp annyira írónő mint politikus, és aki egy az egyben lekörözi az összes fentebb felsorolt személyt.

De miért??

Sok-sok kérdés merült fel bennem ezzel kapcsolatban. Például, hogy jut idejük ezeknek a roppantmód elfoglalt embereknek több száz oldal szakszerű (?) megírására? Nem lehetne ezen időt szakmailag jobban hasznosítani? (például Mónika utánanézhetne a show mögött rejlő kamugépezetnek, Demszky meg beállhatna a metróépítő munkások közé, hogy gyorsabban haladjanak).

Vagy miként születnek a művek? Hosszú évek naplóbejegyzéseiből és kutatómunkából, vagy egy adott ciklusban történt gyors visszaemlékezésként? Hirtelen vett őszinteségi roham, vagy gondos, hírnevet felverni hivatott menedzseri tervezgetések eredménye? Mennyire őszinte a szerző, és mennyire vezeti a tollát egy írói styllist - nehogy valami olyasmi is belekerüljön a könyvbe, aminek „nem kellene” ott lennie.

A legnagyobb kérdés pedig az, hogy miért? - amire több válasz is lehetséges. A legszörnyűbb az a lehetőség, hogy ők tényleg azt hiszik, hogy tudnak írni, és irodalmi munkásságukkal többé varázsolhatják az olvasók életét. A másik ok a haszon: egyrészt igen szép summát kaszálhat egy bestseller könyv írója (és kiadója), másrészt, ha a mű kiadása veszteséges is, maga a hírverés akkor is annyi „ismertségi tőkét” kovácsol az illetőnek, ami számára bőven megérte. Harmadjára pedig az író azt a szerencsétlen módszert használta az általa fontosnak tartott téma felkarolására, hogy saját, kétes értékű nevét adta a megjelenéshez.

Mi jöhet még???

Elgondolkoztam azon, hogy ha minden így meg tovább, akkor mi jöhet még? Felötlött Dávid Ibolya – Így kell lehallgatni, Sólyom László – Miért utasítják el folyton a drágaszágaimat?, Steiner Kristóf – Én és a plüssnyulam, Anettka – űrrepülés (a médiából) és Kiszel Tünde – Minél hülyébb vagyok, annál többet keresek is. De valójában már semmin sem lepődnék meg.

Ahogy azon sem, hogy mindegy miről szól a könyv, mennyire szarul van megírva, vagy hogy a média mit ír róla, a bulvárhoz szok(p?)tatott magyar közönség megveszi, ha az egy „sztárról” szól, vagy egy sztár írta. Erre nem kell keresni indokokat: itt a cirkusz, a kenyeret pedig még mindig odaföntről várjuk.

Mindennek ellenére tartom azon állításom, miszerint a magyar sztárvilágnak valami más elfoglaltságot kéne találnia, mint a könyvírás. Népszerűsíthetnék kotont, kipihenhetnék magukat, vagy ne adj isten elolvashatnák a magyar értelmező kéziszótárt. Csinálják azt amihez értenek, és akkor az irodalmat kedvelők nem követnének el tömeges öngyilkosságokat, a jónép olvashatna arról hogy a kenyér nem az égből jön, és kiadók is törődhetnének olyan művek megjelentetésével, amiknek némi irodalmi értékük is van. Mindenki jobban járna.