A helyzet csak rosszabb lett

Zimbabwe helyzete pár hónappal ezelőtt megoldódni látszott, hisz az ország két nagy embere megkötötte a Hatalom-megosztó Egyezményt, amitől mindenki az ország talpra állását várta (bővebben a helyzetről és az ország hátteréről ebben a cikkünkben olvashatnak). Azonban október 17.-én a tárgyalások hivatalosan is kudarcba fulladtak Robert Mugabe ex(?)diktátor és Morgan Tsvangirai demokratikus ellenzéki vezető között. Emiatt az ország mélyrepülésből átváltott zuhanásba.

Azóta az ország gazdasága nem csak romokban van, de szinte megszűnt létezni. Az infláció minden korábbinál nagyobb méreteket öltött 231 millió százalékkal (hogy a nagyságrendet némileg érzékeltessük a nyers számokon kívül: a papírpénzzel mennyiségileg gazdaságosabban lehet kitörölni az ottaniak fenekét, mint a pénzen vett vécépapíron), ráadásul az árak huszonnégy óránként megduplázzák önmagukat. Az alapvető élelmiszerekből és benzinből is krónikus hiány van, a feketepiac virágzása soha nem látott méreteket öltött és az emberek 80 százaléka munkanélküli - bár a dolgozók sem érnek sokat a fizetésükkel.

A katonaság néha kirabol egy-egy boltot, mivel a bankokból való pénzfelvétel igen korlátozott - a heti százmillió összesen három vekni kenyérre elegendő. Ennek okán néha összecsapnak a rendőrökkel, de Mugabe szempontjából nagyobb probléma, hogy pénz híján az eddig a hatalom kulcsát jelentő erő kezd kihátrálni mögüle. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a kongói mészárszékbe Zimbabwe újra belekeveredhet, akkor nyugodtan mondhatnánk, hogy ennél rosszabb nem lehet. Pedig de.

Kolera- "Minden segítségre szükségünk van"

A hatalmas folyadékvesztéssel, (és ezáltal kiszáradással járó) járvány, a kolera áldozatainak száma lassan átlépi a nyolcszázat,  a fertőzötteké pedig optimista becslések szerint könnyen elérheti a húszezer főt (a számok az egészségügyi világszervezet által vélelmezettek, helyi adatok alapján akár dupla annyival is lehetne kalkulálni). A több hete dúló kór egyre terjedni látszik, az egészségügyisek az elmúlt évtizedek legnagyobb kolerajárványáról beszélnek, ráadásul a járvány kezd átterjedni az országhatárokon, és már a Dél-Afrikai Köztársaságban is felütötte a fejét.

A betegség terjedésének egyik legfőbb oka, hogy az országnak elfogyott a víztisztításra alkalmas vegyszere. Ennek megfelelően már a fővárosban is beszüntették a vízszolgáltatást, és már a csatornázással is gondok vannak. Inni pedig kell, így egyre többen oltják szomjukat fertőzött kutakból, folyókból - a Limpopo folyó is megfertőződött -, így a járvány is egyre terjed. Ráadásul a legtöbb doktor nem veszi fel a munkáját és a Harare-i központi kórház sem tudja ellátni funkcióját.

A lakosság egészséges része pánikba esett: az anyák nem engedik utcára gyerekeiket és a felnőttek is igyekeznek a lehető legkevesebb kontaktust létesíteni családon kívül - ami tovább árt az ország még vergődő életének. Ezt David Parirenyatwa egészségügyi miniszter is erősíti, aki felszólította a lakosságot, hogy hagyjanak fel a kézfogással. Valamint legyek áradata lepte el az országot, akik szintén kiveszik a részüket a kór terjesztésében. „Fel lehetne forralni a vizet, már ha működne az áramszolgáltatás”- véleményezi egy helyi lakos. Az ország (szinte az utolsó pillanatban) nemzetközi segítségért kiáltott, amit a világ - a járványra valló tekintettel - nem engedett el a füle mellett.

Nemzetközi nyomás

Az egész helyzetért a világ Robert Mugabe-t okolja, nem minden ok nélkül. AZ EU és Amerika a fejét - vagyis lemondását - követeli, míg a helyzetet reálisabban látó Afrikai Unió (AU) inkább a már meghirdetett egyezség mielőbbi betartását kéri rajta számon. Ez utóbbinak talán hatása is lesz, ugyanis Mugabe kénytelen-kelletlen, de elkezdte lazítani vasmarkát, így tárgyalások újra feléledtek, és egy-két napon belül akár meg is történhet a változás - azonban az ország számára a tegnap is későn lenne, a pár hónapos várakozási idő pedig megengedhetetlen.

Annyit meg kell jegyezni, hogy a nyugati, valódi embargó-közeli szankciók is nagy szerepet játszottak az ország tönkretételében. Igaz, e szankciókat azért vezették be, hogy a demokratikus váltás és az egyezség létrejöjjön, és fel is oldották volna a tárgyalási eredmények életbe lépése után, de ez mind a mai napig nem történt meg- így a korlátozások is fennmaradtak. Ráadásul a legújabb amerikai agymenés szerint a környező országoknak teljes határzárat kéne bevezetniük zimbabwe ellen, ami elméletileg Mugabe lemondását eredményezné (no meg határvillongást, éhezést és egyéb finomságokat).

Bár felmerült a fegyveres beavatkozás is Mugabe ellen, de az Afrikai Unió kijelentette, hogy a helyzet csak párbeszéd útján rendezhető. „Komoly humanitárius katasztrófa van Zimbabwében. Koleránk van. Komolyan azt hiszitek, hogy kiirthatjuk a kolerát fegyverekkel?” - érvelt Desmond Tutu, Észak Afrika Nobel-békedíjas érseke.

Jelenleg több fronton folynak a tárgyalások - szinte mindenki találkozik mindenkivel -, miközben az ENSZ véleménye szerint a lakosság felének kellene élelmiszersegélyt juttatni az elkövetkező hetekben. Bármi is lesz a nagy beszélgetések eredménye, az ország számára a „minél előbb, annál jobb” elve fokozottan igaz.