Amint Magyarország területét 1944 őszétől fokozatosan elhagyta a front, hozzá kellett látni a közigazgatás és a népképviselet újjászervezésének. A korszakot még csak negyedszázadnyi idő választotta el a Tanácsköztársaságtól, így nem meglepő, hogy az első helyi közigazgatási szervek annak a direktóriumai mintájára szerveződtek.

A hatalmat átvenni készülő moszkvai emigráns körök viszont a látszatra akkor még ügyeltek, s rossz színben tüntette volna fel az új Magyarországot, ha demokratikus berendezkedés helyett a proletárdiktatúra szervei alakultak volna újjá. Ezért találták ki a felülről építkező demokráciát, azt, hogy akárhogyan is, de egy össznépi nemzetgyűlésből eredeztessék a népképviseletet.

Létre kellett tehát hozni egy olyan nemzetgyűlést, amelyben a demokratikus átalakulást óhajtó pártok vesznek részt. Az ország viszont nem volt abban a helyzetben, hogy általános választásokat írhasson ki. Erre sem idő, sem mód nem adatott, hiszen amikor elkezdték a szervezést, még a Dunántúl és Budapest is a németek megszállása alatt állt. A hatalmat megragadni készülő Magyar Kommunista Párt (MKP) azonban nem akart késlekedni. Ezért a frontvonal mögötti, Dunán inneni területeken 1944 őszén azonnal elkezdték szervezni a nemzeti bizottságokat, hogy a küldötteik által alkotott Ideiglenes Nemzetgyűlés mihamarabb kormányt alakíthasson.

"A Nemzetgyűlésnek népképviseleti alapon kellett összeülnie. Ez volt az új hatalom szándéka, ennek megvalósítására az Előkészítő Bizottság küldöttei járták végig a településeket, nemzeti bizottság megalakítását szorgalmazva. A létrehozott szervek közreműködésével választották meg a települések követeiket, és az új önkormányzat helyi testületeit. Radikális változásokat a külpolitikai elvárások miatt sem tehettek, az új testületeket a régiek mellett kellett megszervezni. A nemzeti bizottságok létrejötte nem spontán népakarat megnyilvánulásának, hanem a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front államszervező munkájának eredménye volt" - olvashatjuk a téma kutatójának, Kisfaludy Katalinnak a nemzeti bizottságokról szóló könyvében, amely összefoglalónk alapjául is szolgált.

A nemzeti bizottságok a közigazgatási egységeken belül szerveződtek. Így városi és megyei bizottságok jöttek létre. Tagjai között egyenlő létszámban voltak találhatók a magukat a múltban nem kompromittált pártok és a szakszervezetek képviselői. Az előkészítő bizottságok arra törekedtek, hogy a nemzeti bizottságok tisztségviselői a Magyar Kommunista Párt soraiból kerüljenek ki. Ez nem minden esetben sikerült, de 1948-ban például az akkori Jász-Nagykun kerületben már minden helyi nemzeti bizottsági tisztségviselő az MKP tagja volt.

A Magyar Kommunista Párt különösen fontosnak tartotta e testületek életre hívását. Kezdetben csak politikai ütőkártya szerepet szántak nekik, később az osztályharcot is szerették volna befolyásolni segítségükkel. Mivel a testületeknek - megfelelő törvény híján - nem volt hatáskörük, nem tölthették be a nekik szánt szerepet. Formális működésükre azért volt szükség, mert elvileg ők voltak az új hatalom jogforrásai.

A tagok nem kaptak fizetést, sőt sokszor a működésükhöz szükséges minimális anyagi fedezethez sem jutottak hozzá. Így nem csoda, hogy - mivel legtöbbjük amúgy is csak formálisnak tekintette testületük működését - nem jelentek meg rendszeresen a bizottsági üléseken. A nemzeti bizottság melletti ellenőrző bizottságok feladata többnyire a helyi pénzgazdálkodás ellenőrzése volt.

A nemzeti bizottságok legsürgősebb dolga a helyi közigazgatási szervek megválasztásán, ezek tagjainak kiválasztásán kívül az Ideiglenes Nemzetgyűlés küldötteinek megválasztása volt. Az általuk megfelelőnek ítélt követeket aztán - vasúti és közúti közlekedés híján - általában szovjet katonai teherautókon vitték Debrecenbe, ahol 1944. december 21-én megalakult az Ideiglenes Nemzetgyűlés. Ez a rendkívüli körülmények között létrejött törvényhozó testület megalakította az ideiglenes nemzeti kormányt, amely hadat üzent Németországnak.

A későbbiekben Budapesten és a Dunántúlon is megalakultak ezek a bizottságok. Többek között részt vettek egyes személyek politikai magatartásának megítélésében (politikai megbízhatóság igazolása), vagy a hadifogságban lévőkről nyilvánítottak véleményt.

A nemzeti bizottságoknak később az 1945-ös és 1947-es országgyűlési választásoknál is volt szerepük, a választók összeírásában. A választások eredményét a központi elvárások ellenére sem tudták befolyásolni. Az Országos Nemzeti Bizottság 1949. január 29-i ülésén mondta ki megszűnésüket.