Ki a nagyobb lúzer?

A 2008-as év egyre világosabbá tette, hogy a politikai csatározások hevessége mintha elvette volna a benne résztvevők józan eszét. A kormányoldal messianisztikusan zúz mint elefánt a porcelánboltban, magasról téve arra, hogy a társadalom jelenlegi állapotában mire képes, mire kész és mit akar. Az ellenzék a másik ordító kisegér módjára osztja az észt jelentős eredmény nélkül. A helyzet veszélye azonban nem az, hogy egyik sem képes a jelenleg betöltött pozíciójából fakadó feladatait (ti. a kormányzás, illetve az ellenőrzés) megfelelően ellátni, hanem az, hogy sokak szemében az egyik ugyanolyan lúzer mint a másik, függetlenül attól, hogy milyen pozíciót tölt be. Ez a helyzet amúgy a Fidesznek rosszabb, ugyanis a jobboldali alakulat ácsingózik kormányzati pozícióra, ezért neki el kellene tudnia hitetni azt, hogy érdemes rá szavazni.

A jelenlegi kormánypárt jól kampányolt, teljesítménye azonban a gazdasági válságot leszámítva is pocsék. A legtöbb normális emberben ma már önkéntelenül vetődik fel a kérdés: hogyan is juthatott idáig az ország? A kormányzati politikáról ejtettünk már sok keresetlen szót, a korrupcióról, a hazudozásokról, az eltűnt pénzekről, Európa legdrágább autópályáiról és metrójáról sat-sat.

Szorongva nincs győzelem

Azonban ez a kormányzati tevékenység nem jöhetett volna létre, ha nincs a Fidesz ellenzéki jelentéktelensége. Szemmel látható, hogy a narancsok nem tudnak mit kezdeni a hatalomhoz erőszakosan ragaszkodó, de kormányozni képtelen szegfűkkel.

Orbán úgy fest, megijedt az őt korábban despotának kikiáltó baloldali sajtótól, és félelmében (szorongásában…) elveszítette magabiztosságát, mára csak a fennhangon hirdetett lózungok maradtak, tényleges tevékenység nélkül. Megfelelni akart és szürkévé vált. A nagyobb baj azonban nem a szürkesége, hanem a tehetetlensége. Nem túl acélos támadás hónapok óta azt szajkózni, hogy mennyit költ kommunikációra a kormány. Ha ennél többre nem futja, akkor baj van,

Ezek között a körülmények között vált a Fidesz a baloldalnak nem az ellenzékévé, hanem a komplementerévé. A kormány és ellenzék ma egymást fogják, ma már egymástól olyanok amilyenek, mert Fidesz nélkül ma nincsen Gyurcsány-kormány. A Fidesz mulasztott, mert nem volt bátorsága akkor, amikor bátornak kellett volna lennie, a baloldal pedig nem fél bármit megtenni, hiszen nincs kitől tartania. Ezért aztán eljutott a Fidesz oda, hogy jogosan szeretné az ország egy elég hangos része – ha tehetné – vele együtt a teljes politikai elitet szétzavarni, mert előállt az a helyzet, amikor az egyik tizenkilenc, a másik pedig egy híján húsz.