A Bódi családnak – Gusztinak, Margónak és a gyerekeknek – nem úgy alakult a karácsony, ahogyan előre tervezték: meghitt ünneplés helyett mélységes gyász jutott a zenészcsaládnak osztályrészül az idén. Guszti édesanyja ugyanis egyetlen nappal szenteste előtt halt meg. Boriska mama – így hívta mindenki a családban – már régóta betegeskedett, de csak most, a legutóbbi kórházi kezelést követően nem tudott már többet felépülni.

- Mielőtt a mama lehunyt, mindannyiunkba erőt öntött, és felkészített minket a halálára – mondta el könnyeivel küszködve a Borsnak Bódi Guszti, aki mint elmondta rajongásig imádta édesanyját. – Gyönyörű, szép, békés életet élt, s arra kért minket, hogy ne sírjunk miatta. Maga készítette ki a ruháját, és az volt az utolsó kívánsága, hogy a temetésén, akkor, amikor édesapánk mellé helyezik örök nyugalomra, énekeljem el egyik kedvenc dalát. Ennek természetesen eleget is tettem.
A temetésre december 25-én, karácsony első napján került sor. A nagyecsedi temetőben több százan kísérték utolsó útjára Boriska nénit, aki nyolc gyermeket nevelt fel tartalmas élete során. Bódiék azonban tartva magukat a roma babonához nem készítettek fényképet a temetésről, mint a Bors megírta soha nem fényképeznek ilyen alkalmakkor.

Boriska mama halála nem csak saját fiát rendítette meg, mert mint kiderült a család többi tagja is mély, szoros érzelmekkel kötődött az elhunythoz.

- Úgy érzem, hogy most lettünk igazán árvák, hiszen Boriska néni számomra olyan volt, mintha a saját édesanyám volna – szólalt meg Guszti felesége, Margó is. – Mivel a saját szülőanyám sajnos nagyon korán elhunyt, ezért az elmúlt harmincnégy évben úgy tekintettem anyósomra, mint az édesanyámra. Halála számomra is óriási veszteség – tette még hozzá Bódi Margó.
Érdekes mondatokat olvashatunk Bódi Guszti szájából a két évvel ezelőtt megjelent, Sidney Lawrenc által írt Anyák könyve című kötetben édesanyjával kapcsolatban.

„Azt hiszem, Anyám akkor döbbent rá, menniyr eszeretjük őt, amikor decemberben szívinfarktust kapott, és bevitték a mátészalkai kórházba. Egymás után érkeztünk, ott voltunk vagy ötvenen. A főorvos úr is meglepődött, azt mondta, ezt példaként kellene állítani minden beteg hozzátartozói elé, de ha jót akarunk Anyámnak, csak csöndben, kettesével menjünk be hozzá, és ne fárasszuk ki egészen. Mi betartottuk, amit az orvos kért, de de két héten át ötvenen ott voltunk a kórházban, és vártuk, hogy felépüljön, és azt mondtuk, nem hagyhat itt minket! Mondtam neki, Anyám, adok még tizenhárom évet, hát addig még élnie kell. Csak így mondtam, mert azt akartam, hogy ne adja föl most se, ha már annyiszor annyi mindent kibírt.”

Most azonban úgy néz ki, nem bírta tovább. A tizenhárom évből mindössze kettő lett, Boriska mama pontosan tizenhat évvel azután ment el, hogy pont ugyanazon a napon elveszítették Bódiék Guszti idősebb testvérét is. A mindig megbocsátó és segítő mama már „ott fönn” találkozhat a Bódi család már elhunyt többi tagjával.