Milyen évet zár az iszlám közösség?

Ez az év jobb volt, mint a tavaly, mert többet tudtunk adni. Bár többet is kaptunk, mint tavaly., ami nagyon fontos számunkra. Főleg belföldi segélyakcióink voltak, bár külföldre is gyűjtöttünk adományokat – különösen Szudánba, de gondolkodtunk azon, hogy Afganisztánba is küldünk szállítmányt. Sérelmeztük – s le is írtuk –, hogy amikor beindult a bagrami magyar misszió, minket nem kerestek meg. Nem véletlenül kérdezgette az egyik afgán ismerős, hogy hol vagyunk, ugyanis nélkülünk úgy tűntek az egyéb magyarországi vallásos segélycsoportok, mintha téríteni mentek volna. Persze próbálkoztunk, de nem kellettünk. Ez kicsit politika, de a „nagyjainknak” jobban oda kellene figyelni ilyenekre.

Sokat tudtunk segíteni Zala és Veszprém megyében, valamint Budapesten. Szétosztottunk nem régen több tízmillió forintos értékben bébitápszert, s folyamatosan foglalkozunk a hajléktalanok ellátásával – csak mi nem kapunk akkora reklámot.

Milyen viszont ápol a magyarországi iszlám közösség a magyarországi kereszténységgel és zsidósággal?

Most volt egy nagyszerű találkozó. A Magyarországi Iszlám Közösség idén töltötte be a huszadik évét, aminek apropóján rendeztünk egy vacsorát, amin a Mazsihisz és a református egyház, sőt, a kultuszminisztérium is képviseltette magát, valamint több parlament képviselő is jelen volt. Őszintén szólva kifejezetten jó viszonyban vagyunk a Mazsihisszal és a református egyházzal. A katolikusokkal is, de próbáljuk még szorosabbra fűzni a viszonyt.

Különösen 2001 óta lehet sokat hallani az iszlámhoz kötődő szélsőségekről. 2008-ban mennyire hatnak ki ezek a konfliktusok az iszlám megítélésére?

Mindenképpen negatívan. Mi bármit is teszünk, ha pár maroknyi ember bárhol a világon szélsőséges módon viselkedik, akkor abból nekünk is kijut. Hiába ítéljük el keményen az ilyeneket. A mumbay-i terrorcselekményekkel kapcsolatban is kiadtunk egy keményen elítélő kommünikét, ami ugyan le is jött, azonban volt olyan sajtóorgánum – róla eleve tudtuk, hogy iszlamofóbiában szenved – amelyik azt sugallta, hogy mi áldozatnak akarjuk magunkat beállítani. Igen, mi áldozatok is voltunk, az ostor ugyanis rajtunk csattan, hiszen a szélsőségesek miatt tőlünk is félnek. A terroristák alapvető értékeket sértenek, én nem is tekintem őket muszlimoknak. Sokszor érezzük azt, hogy nem csak a társadalom, de az állam sem úgy kezel minket, mint egy egyházat.

Milyen válasza van ezekre magyar iszlámnak?

Igyekszünk megmutatni az iszlám valóságos arcát. Adakozunk, dolgozunk a határon túli magyarság megsegítésére, s igyekszünk mindent megtenni – nem csak szeptember 11-e miatt, hanem mert ez vallási parancs. Jót kell tenni. Vittünk egy kopjafát Rodostóba, Mikes Kelemenre emlékezve, mert mi amellett, hogy az iszlámot képviseljük, magyarok vagyunk.

Ön szerint a Nyugatnak, a zsidó-keresztény kultúrkörnek milyen feladatai vannak abban, hogy normalizálódjon a viszony?

Ki kell tárni a kezüket, s elfogadni a kinyújtott békejobbot, Magyarországon speciel a mienket, s elfogadni a konkrét kezdeményezéseinket. Ilyen lett volna a fent említett afganisztáni misszió, vagy akár az, hogy csinálhatnánk egy konferenciát a Közel-Kelet megbékéléséről. Sok zsidóval és palesztin barátunkkal dolgozunk együtt, s ők is békét akarnak. Többször felvetettük, hogy meg kellene rendezni egy ilyet. Mi vagyunk a híd Magyarország és az iszlám világ között – mert muszlimok vagyunk, és mert magyarok vagyunk, arról nem is beszélve, hogy Európában nagyon sok muszlim él, az európai kultúrának része az iszlám kultúra. A spanyolországi mórok nélkül nem lett volna felvilágosodás és reneszánsz, hiszen az ókori bölcselők műveit rajtuk keresztül ismerhette meg Európa.