A kétségbeesett és nyughatatlan helyzet Izrael történetének legnagyobb morális megmérettetése, ahogy azt a Ha’aretz haditudósítója, Bradley Burston nevezi. A Hamasz 2001 óta töretlenül burjánzó, hidraszerű szervezkedése 2008 végére olyan kezelhetetlenné tette a problémát, hogy a Burstonhoz hasonló újságírók úgy gondolják, a Gázai övezet egy 360 négyzetkilométer összterületű erkölcsi csapdává változott. Cikkében a sokak által olyannyira óhajtott gázai béke megvalósításának létező alternatíváit taglalja. Pontjait a Hírextra átdolgozta, tovább gondolta.

1. Masszív földi offenzíva

Egy elsöprő katonai manőver az övezeten belül könnyűszerrel kigyomlálhatná a rakétával felfegyverzett terrorcsoportok zömét. A Hamasz utánpótlási vonalainak felszámolása után, már csak idő kérdése lenne a radikális vezetés megdöntése egyszer és mindenkorra. Ellenérvként az az egyszerű tény hozható fel, hogy Gáza nagyszámú civil lakossággal is rendelkezik, a térség sűrűn települt és ezt a gerilla hadviselés prímán ki is használja. A bevonuló osztagok csak aránytalanul nagy veszteségekkel tudnák ellenőrzés alá vonni a kusza betondzsungeleket, a háztól-házig való kínlódás remek táptalajul szolgálna az ártatlan vérre kiéhezett arab propaganda számára. Egy elitélő jellegű nemzetközi vízhang roppant politikai, gazdasági és stratégiai terhet jelentene a Kneszet hátán.

2. A térség visszafoglalása

Izrael állama nem hunyhat szemet egy parányi terrorista állam felett, alig egy órányi autóútra Tel-Avivtól. Ha a Hamasz egy pillanatnyi lélegzethez is jutna, egyből bekebelezné Kelet-Jeruzsálemet az egész ciszjordán térséggel egyetemben. Még egy nagyarányú katonai akció sem tudná megakadályozni, hogy a kivonulás után a militáns elemek ne fegyverkezzenek újból. A megoldás egy kiépített félkatonai adminisztráció lehetne, amit egészen addig tartanak fenn amíg Gáza teljesen stabilizálódik. Ami ez ellen szól, az a majdnem negyvenévnyi izraeli fennhatóság, ami még ennyi idő elteltével sem tudta felszámolni az eldugott rakétaműhelyeket. A megszállás utolsó három évében folyamatos volt a Kasszam zápor, majd 2005-ben a területet végleg lekapcsolták az izraeli közigazgatásról.

3. Nagy hatótávú tüzérség

A nagy hatótávolságú célzott löveg sok katona életét menthetné meg, akik terepismeret nélkül bevonulva teljesen elvesznének a sokirányú ellenséges tűzben. Ha az izraeli hatóságok előzetesen figyelmeztetnék a gázai lakosságot a kérlelhetetlenül és következetesen kivitelezett tüzérségi akcióra, azok talán kiebrudalnák lakásaikból és kertjeikből a gerillákat, vagy ideiglenesen maguk is elhagynák otthonukat. Ezzel az opcióval viszont az a probléma, hogy a technika meglehetősen pontatlanul üzemel, ha egy kis csoportnyi felfegyverzett és folytonos mozgásban lévő organikus célpontról van szó. A legapróbb meghibásodás vagy mérési hiba is katasztrófális következményekkel járna, az ártatlan civil áldozatok mellett a hadsereg végleg elvághatná magát a katonai célpontok további üldözésétől.

4. A Hamas vezetés levadászása

Az ideológiai vezetők és fegyveres parancsnokok merénylettel való eltávolítása teljesen megbéníthatná a gázai ellenállást szervező csoportot. A fontos politikai szereplők háttérbe kényszerítésével, a kommunikációs csatornák elvágásával és a vezetői hierarchia megbontásával mind a civil lakosságot, mind a katonák életét meg lehetne kímélni. Amikor Izrael 2004-ben, az itt tárgyalt módon távolította el a Hamaszt megalapító Sheikh Ahmed Yassint és Abed Aziz Rantisit, az álltaluk beígért monumentális erőszak hullám soha nem következett be, és a stabilitásából ideiglenesen kibillenő szervezet, egyezkedésekbe kezdett a kormánnyal. Bár ez az egyik legkézenfekvőbb megoldás, itt is az ártatlan áldozatok (családtag, személyzet) fel nem vállalható kockázata az egyik ellenérv. A merénylet egyébként is veszélyes politika, 2001-ben Rehavam Ze'evi kabinet főnökkel is a bosszú végzett Jeruzsálem kellős közepén. A fő gond valóban a megtorlás esélye, 1996-ban egyetlen Hamasz bombaszakértő meggyilkolása 60 izraeli életébe került az országot azonnal elözönlő öngyilkosmerénylők miatt.

5. A kiegyezés

A Hamas nem csak, hogy a Gáza övezet demokratikusan megválasztott vezetése, még mindig széleskörű támogatottságot élvez. Mivel egy olyan ideológiát kínál, melyben a mártíromság és a töretlen szembenállás a központi érték, sem a gazdasági szankciók sem a katonai fellépés nem vezethet célra. A béketárgyalások fojtatásának nincs további alternatívája azon kívül, amit a Hamasz már évek óta kínál Izraelnek, ez egyben a több éve raboskodó Givat Shalit izraeli katona szabadon bocsátását is jelentené. Ellenérv, hogy egy esetleges kiegyezés a Hamas számára totális győzelmet jelentene és Izraelnek hallgatólagosan el kellene ismernie a szervezet törvényes voltát. Ez egyben a mérsékelt, Mahmoud Abbas vezette Fatah tömb hatalmának teljes aláaknázása is lenne a palesztin autoritású területek zöme fölött, ezzel nyitva meg az utat a Hamasnak Ciszjordánia felé. Egy kelet-jeruzsálemi székhellyel rendelkező Hamas hegemónia a teljes izraeli lakosságot érintő katyusás rémálommá válhatna.

6. Gáza gazdasági ostroma

Hogyan engedheti meg magának egy harcban álló nemzet, az ellenség üzemanyaggal, árammal és vízzel való szüntelen ellátásának biztosítását, arról nem is beszélve, hogy néha a segélycsomagok, tudván-tudva a házilag összeeszkábált rakéták alapanyagait is tartalmazzák? A gazdasági szankciók szigorítása viszont azt jelentené, hogy a teljes lakosságnak éhezést és lehetetlen egészségügyi körülményeket kellene elszenvednie néhány tucat szélsőséges makacssága miatt. A kollektív büntetés csak szítaná az „elnyomó” Izraellel szembeni gyűlöletet, hovatovább még több palesztin fiatalt győzne meg a terrorizmus kínálta megoldások kizárólagosságáról.

7. A hadsereg ciszjordániai jelenlétének növelése

Izraelnek minden rendelkezésre álló erejével Gáza külvilágtól való elzárásán kell iparkodnia, megakadályozva ezzel a Hamasz kitörését, mely könnyűszerrel lángra lobbanthatná az egész Közel-Keletet. Aktívabban kell keresni a Hamasszal való konfrontálódás lehetőségeit a Jordántól nyugatra eső palesztin területeken és módszeresen lecsapdosni a már kinyújtózkodott csápokat. A probléma ezzel lényegében az, hogy az említett területek biztonságát jelenleg a Fatah szervezi. Az Izraelhez lojális Abbas már így is erősen korlátozott szuverenitásának semmibe vétele lenne bármilyen Hamasszal szembeni fegyveres fellépés. A hadműveletek mellesleg könnyen az Izraellel kollaboráló fényében tűntethetnék fel Abbast a palesztin közvélemény szemében. Ha az ő támogatottsága visszaesik, abba az egész izraeli kormány is menthetetlenül belebukik.

8. Nem tenni semmit

Jelenleg talán ez a megoldás jellemzi a legjobban a helyzetet, még is ennek a támogatottsága a legalacsonyabb mind Jeruzsálemben, mind Washingtonban. Ez az egyetlen olyan opció, amihez Izraelnek egyszerűen nincs joga. Nem tenni semmit az közvetlenül annyit jelenti, mint szemet hunyni a sderoti és egy tucatnyi más dél-negevi lakos emberi és állampolgári joga felett, akik a Hamasz háborús bűneinek mindennapos célpontjai és áldozatai.

Eltérő szempontok

A gázai dilemmát az teszi klasszikusan közel-keletivé, hogy mint az összes hasonló jellegű kérdésben, itt sincs olyan megoldás, ami ne járna a világ közvéleményének erőteljes és azonnali elmarasztalásával. Addig, amíg a kritikus hangok nem kóstolnak bele, milyen is a Hamasztól lőtávolságon belül szervezni a hétköznapok folyását, soha nem fogják megérteni miért előbbre valóak a biztonsági kérdések a morálisaknál. Gáza biztonsági kérdés, amíg ez nem felfogott, a hidra győzhetetlen marad…