Ferencváros, a főváros kies kilencedik kerülete izgalmasabb vidéke lett az országnak, mint azt jó eséllyel igazán szeretnék az ott lakók: kedélyes látleletet sikerült összehozni a magyar belpolitika jelenlegi állapotáról.

Nem is a hamisított kopogtatócédulák az érdekesek – aki ezen a sztorin meglepődik, az nézzen mélyen magába, és találja ki, melyik galaxisnál fordult rossz felé, hogy a Föld bolygón sikerült kikötnie: hogy ezen belül is pont Magyarországon, már csak cseresznye a torta habján.

Az igazán érdekes (egyszersmind fölöttébb tanulságos) huzavona nem ezekkel zajlik (illetve ezekkel is, de csak érintőlegesen): a legszórakoztatóbb vonulat a magyar nemzeti radikális jobboldali formációk tusakodása – más szavakkal az, ahogy a hazai jobbszél éppen saját magát szalámizza. Hiába, tényleg radikálisan magyarok, még a széthúzásban is: ha már egymásnak esünk, essünk nagyon, ugye.

Eddig ugye csak úgy nézett ki a helyzet (ha valaki nem követte volna), hogy Polgár Tomcat Tamás, a Magyar Szociális Zöld Párt jelöltjeként elindult a kerületben ürült képviselői helyért. Azért a mókás nevű és bizarr emlékezetű zöldek jelöltjeként, mert a hazai jobbszél, pardon nemzeti radikális gondolkodók fő ereje, a Jobbik nem támogatta. Ennek megfelelően blogjaikon és kuruc.infón alaposan egymásnak is estek, mert a web legaktívabb pólóárusa el találta pöttyenteni, hogy a kurucot kik szerkesztik – a legmeglepőbb ebben az, hogy a máshol korábban is fellelhető lista itt kapott csak figyelmet. (Mit ad Isten, kissé Jobbik-közeli a névsor, de van ez így olykor, meglepődni ezen szintén kár lenne.)

Ellenben kedélyes harc bontakozott ki a derék radikálisok között: ki kit mennyire árult el, ki mire mennyire méltatlan, ki kit akar kifúrni – megvan a maga kellemesen vicces bukéja a történetnek. Nem az, hogy mivel mocskolják egymást (viszonylag szűkös a lehetőségek köre, nagyjából mindenki zsidóbérenc a brancsban), hanem az, hogy ki mindenki belegabalyodik a sztoriba.

A kezdeti Tomcat-Jobbik konfliktusból lassan kinőtte magát egy kimondottan masszív állóháború is: a paletta bővült a Fidesz szereplésével is, amennyiben nyilván arról szól a történet (Tomcat szerint), hogy a Fidesz és a Jobbik titokban lepaktált, hogy a jobboldal vezető ereje parlamentbe segítse Vona Gáborékat. Nyilván az összes többi radikális aspiránssal (inkluzíve ugyebár Tomcat) szemben. És ezért mindenki minden létező eszközt megenged magának: például hamisítják a kopogtatócetliket (ha nem ez történik, az sem komoly történet: hallottunk már polgármesterről, aki a vállalkozóknak nyújtandó segítséget a leadott ajánlásoktól tette függővé).

És egyedüli üdítő kivételt eddig a már-már tökéletesen hamvaiba halónak tűnt MIÉP jelentett: Csurka István pártja mintegy tökéletesen eltűnt, szó sem volt róla. Eddig legalábbis. Novák Előd, az árpádsávos happeningek élenjáró zeneművésze ugyanis felfedezte, hogy a MIÉP számos kvázi hamis ajánlószelvénnyel lett gazdagabb – nem tetszik kitalálni, a Fidesz ténykedése révén. Az orbánisták ugyanis besegítettek a csurkistáknak (akik közé valaha Novák is tartozott) – a cél természetesen a szédítően növekvő támogatású Jobbik gyengítése volt.

Úgyhogy most már a radikálisok minden hangadója benne van a történetben. Egymás ellen persze, amúgy magyarosan.

Úgyhogy egyelőre talán csökken a sokat emlegetett náciveszély is: csak ki kell bekkelni, hogy a szereplők a sámánbotjaikkal agyoncsapják egymást, és a megmaradt szereplő kiiktatására kell figyelni – hacsak addig ki nem derül a nyertesről is ellenoldalról, hogy ő volt a rózsadombi paktum titkos záradéka, és valójában őt is a Moszad irányítja, hogy koncentrálja a mi derék ultranemzetiinket, a könnyebb kinyiffanthatóság érdekében.

Őszintén szólva ezen sem lepődnénk meg – és ha nem lennének a szereplők ennyire lesújtó figurák, tán még röhögni is tudnánk az egészen. Így jobb híján csak drukkolni lehet – egyszerre, mindőjüknek: amit a tőlük idegenkedők nem tudtak elérni, megoldják majd ők maguk.