Nagyon szeretnék bízni a kormányunkban. Szeretném azt gondolni, hogy ért ahhoz, amit csinál. Hogy felelős miniszterek, és egy még felelősebb miniszterelnök vezet minket alagútból a fényre. Olyan jó lenne, ha bízhatnék, de nem megy. Nem megy, mert ha megnézem az utóbbi napok eseményeit azt látom, akár egy alom pincsikutya is ülhetne a bársonyszékekben, az eredmény alig lenne más. (Talán kicsit büdösebb.)

A költségvetési ciki

Itt van rögtön a 2009-es költségvetés. Erről a törvényről annyit érdemes tudni, hogy ez mindennek az alapja. Leegyszerűsítve: ebben dől el, ki kap kevés pénzt, ki kap még kevesebbet, és ki nem kap egyáltalán. Ha ez nem megfelelő, akkor nem működik az ország. Éppen ezért ez nem más, mint a kormány programja: mi az, amire hangsúlyt kíván helyezni (értsd: pénzt ad), és mi az, amit pihenőpályára csúsztat; melyik társadalmi csoportot támogatja, és melyik alól húzza ki a talajt.



E törvény megalkotása elméletben komoly szakértői munka eredménye kell legyen. Pátosz nélkül mondhatjuk, életekről és sorsokról dönt. Mivel így van, nem csúszhat bele baki. Ezért kell a legjobb szakértőkkel megterveztetni, a kormánypárt legjobb agyait ráállítani.

R.I.P.

Nos, ezt a törvényt, eddig háromszor írták át. Nagy nehezen megszületett, majd élt 14 napot, (január 14-én töltötte be eme éltes kort) mikor kiderült, a harmadik változat sem jó. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette, január 29-re rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez, minden jel szerint a büdzsé változtatása miatt. Vagyis megint elszúrták.

Mi ennek a jelentése az átlagember szemében? Rém egyszerű: hogy nem értenek hozzá. Azt, ami a legfontosabb feladatuk lenne, nem tudják elvégezni. Persze lehet próbálkozni, meg is teszik, de ez akkor sincs rendjén. Az egész olyan mintha azt mondanánk egy asztalosnak, kárpitozza be a díványunkat, ám az még harmadszorra sem tudná megcsinálni. Mit mondanánk vajon neki, már a második után? Milyen szavakkal küldenénk mennyire messzire?

Ezért kapják a fizetést

De máshogy is nézhetjük. Ha egy irodai dolgozó nem végzi el a rá bízott feladatot, vagy elvégzi, de komplett trágyahalmazt ad ki a keze közül, mi történik? Két dolog: vagy kirúgják vagy nem adnak neki fizetést. Úgy tűnik, ebben az országban minden ember felelős azért, amit csinál, kivéve a politikusokat. Pedig pont ők azok, akik a legdrágábbért felelnek: a népért, az országért. Hogyan lehetséges ez?

Ilyenkor persze jön a demokratikus duma, hogy négyévente választás van, tessék akkor ikszelgetni, aztán megint négy év szájzár. Ez tény. Ám attól, hogy az ember demokrata, és elfogadja ezt a rendszert, még gondolhatja, hogy a hatalom kézbentartói alkalmatlanok a feladatukra. Mint ahogy néhány demokratikus(abb) országban gondolják is.

Alkalmasság vagy presztízs?

Mintha nálunk presztízskérdés lenne, ki van hatalmon, nem pedig alkalmassági kérdés. Mintha nem lehetne ciklus közben is kormányt váltani – ahogy jó néhány országban megteszik – mert az már szentségtöréssel, sőt hazaárulással ér fel.

Nyilván hosszan lehetne sorolni a kormányzati dilettantizmust, a 13. havi nyugdíjtól elkezdve az egészségügyi széftörvényen keresztül a vizitdíjig. De említhetjük a fővárosi szmogrendeletet is, ami a kormány hibájából (a KRESZ-t a Parlamentnek kellene módosítania) nem működik. Mégis álljon itt a legújabb, ami szintén remekül példázza a hozzá nem értés magasiskoláját. A standolási jogszabályról van szó.

Csiki-csuki

Az Országgyűlés elfogadta azt az MSZP-s törvénymódosítást, melynek részét képzi, hogy február 1-től napi standolásra kellene átállnia a vendéglátóhelyeknek. Az égetett szesz készletet kellene minden nap lestandolni. Még egy angyalföldi talponálló elivott agyú vendége is belátná, hogy ez lehetetlen. Sőt, talán ő látná be legelőször. Tiltakoznak is a vendéglátósok. Napi plusz másfél órás munkát nem tudnak bevállalni. Se ember nincs rá, se pénz, se energia.

Ezért az egyik MSZP-es képviselő (konkrétan  Ujhelyi István, de ez most nem lényeg) benyújtott egy indítványt, hogy visszavonja a jogszabályt. Helyes, mondhatjuk rá. A gond azonban pontosan ugyanaz, mint a költségvetésnél. Nem lehet úgy törvénykezni, hogy mindenfélét kitalálok, aztán meg jól visszavonom, mert rájövök, hogy baromság. Hogyan ülhet úgy miniszteri székben – de magában a Parlamentben is – bárki, aki ezt teszi?

A jószándék kevés

Nyilván meg lehet magyarázni. Mert már hallom is a politikusokat, hogy azt mondják: jobb kijavítani egy rossz jogszabályt, mint meghagyni rosszként. Ez igaz is. De még akkor sem lehet felmenteni őket, ha amúgy jóhiszeműen végzik a dolgukat, ha őszintén jót akarnak az országnak. Mert ezt hajlandó vagyok elhinni, ahogy az asztalosnak is, aki elrontja a méregdrága kárpitomat a kanapén. Háromszor. De akár elhiszem, akár nem, akár kedves volt, akár nem, nem vele fogok dolgoztatni innentől.

Magyarul szólva nem bízom azokban a politikusokban, akik így dolgoznak. Nem bízom azokban, akik összevissza kapkodnak, és láthatóan nem értenek máshoz, csak a szövegeléshez, akik szakmailag teljesen dilettánsok.

Hiába akarok megbízni a kormányban, így nem megy.