Presztízs

A Fidesz szerint egy „liberális fészekben” kiváló eredmény a 60,4 százalék – természetesen még akkor is, ha a választásra jogosultak csupán 28,5 százaléka járult az urnák elé. Egy választási győzelemnél nincs jobb ajánlólevél egy párt számára, még ha az érdektelenség foka magas is volt. A parlamentbe delegált képviselő mindig presztízskérdés, akármennyire is igyekszik egy politikai oldal – nyilván az esélytelenebb, illetve a vesztes – kisebbíteni a jelentőségét.

Az persze, hogy – mint a Fideszhez húzó Magyar Hírlap állítja – történelmi győzelem lenne a jobboldal jelöltjének, Bácskai Jánosnak a bejutása, enyhe túlzás. Érdemes emlékezni 2004-re, amikor az európai parlamenti választások nyomán két országgyűlési képviselőnek (Szájer József és Surján László) meg kellett válnia magyar parlamenti mandátumától. Az előrehozott választások elsöprő Fidesz-sikert hoztak (Firtl Mátyás nem sok híján 90 százalékos eredménnyel zárt). Két évvel később volt egy országgyűlési képviselő-választás, amelyen mint tudjuk az MSZP jól elverte a Fideszt.

Nem történelmi

A „ferencvárosi választás” ezért nem történelmi győzelem, viszont nem is bagatell, ahogy baloldalról véljük hallani. Mesterházy Attila nem vonna le messzemenő következtetést az eredményből, mivel az MSZP évek óta nem nyert időközi választást, miközben az országgyűlési választásokon kétszer is sikerrel szerepelt – tudósított az MTI. Tehát mintha mi sem történt volna – üzeni Mesterházy. Pedig történt.

Ha nem lehetne messzemenő következtetést levonni egy időközi választásról, akkor az MSZP valószínűleg nem is indított volna jelöltet a tuti bukásba, hiszen az csak pénzkidobás, nyilván valamiben azért bízni kellett. Ha a cél csak annyi volt, hogy jelezzék: léteznek, akkor a célt teljesítették, ami akár optimizmusra is adhatna okot, amit még tetézhetne az is, hogy az első fordulóhoz képest a szocialista jelölt, Bánsághi Tamás közel 4,5 százalékot javított az első fordulóban elért eredményén. Ez még akkor is jónak mondható – az adott körülmények között persze –, ha a liberális jelölt visszalépésével „hátrahagyott” 5,23 százalékot. Az, hogy az a valamivel több mint öt százalék végül is Bánsághira szavazott-e, majd a post-election felmérések eldöntik.

Más a szitu

Addig, amíg a Fidesz szempontjából a helyzet hasonló, mint 2004-ben volt (népszerűtlen kormány, bizonyos részsikerek – majd a 2006-os újabb választási vereség), a szocialisták helyzete rosszabb. A magyarországi demokrácia egyik sajátossága a kancellári típus, ami a végrehajtó hatalom hierarchiájában a miniszterelnök túlsúlyát jelenti. A kormányfő túlsúlya pedig viszi magával a kormánypártot, ami népszerű kormányfő esetében pozitív a párt számára, népszerűtlenség esetén viszont probléma.

Az MSZP háza táján az őszödi beszéd óta tart a legitimációs válság, amiből sem Gyurcsány Ferenc, sem a párt nem tudott eddig kimászni – s már látjuk, hogy még az amerikai hitelválság okozta magyar reálgazdasági sokk sem hozta helyzetbe a szocialistákat.

Mesterházy Attila ráadásul arra példa a szocialisták háza táján, hogy nem tudnak a baloldalon okulni, s ragaszkodnak ahhoz, ami szemmel láthatóan nem működik. Természetes elvárás Gyurcsány Ferenc részéről, hogy olyan vezetőket keres maga mellé, akik egy válságszituációban képesek felsorakozni egy közös út mellett – mondta Mesterházy, újfent az MTI szerint. Magyarra lefordítva: pártkatona kerestetik. (Nem mintha máshol nem így menne...)

Kétségtelen azonban, hogy a választásokig van még hátra, majd´ másfél év. Addig még sok minden átalakulhat, sok minden kiderülhet sok mindenkiről. A ferencvárosi tanulság tehát egyelőre az, hogy a két nagy párt (illetve az elmúlt időszakban: a nagy és a középpárt) közötti verseny 2010-ben fog eldőlni, s kár lenne előre inni a medve bőrére.

Addig pedig felesleges túlzásokba esni, inkább a realitások talaján mozogva kellene meggyőzni a polgárokat arról, hogy a politika a saját sorsukról szól, s abban részt kell venni.