Mai médiaetikai fejtegetéseinket szomorú megállapítással kell kezdenünk: az osztályelsőnek nincs kész a leckéje. Nincs még egy olyan történelmi médium, ami objektivitás és korrektség terén, olyan példaadó lenne, mint a sokat citált BBC. Az impozáns vállalat 1927-ben John Reith vezetésével megteremtette a független újságírást, lefektetett alapelvei a mai napig a pártatlan, igényes újságírás bázispontjai. A BBC-t megkerülni nem lehet, bármilyen etikai kérdés vagy újságírói visszaélés kapcsán az ő elvei az irányadóak. A BBC gyarapodása ékes bizonyítéka annak, hogy a fogyasztók megbecsülik a hiteles hírek közzétevőit, és van piac a bulvár kloákaszagú fertőjén kívül is. Csaknem nyolcvanévnyi feltétlen bizalom jellemzi a BBC és a világ közti kapcsolatot, ám hibázni a legnagyobbak is tudnak. Roland Barthes például, a 20. század legnagyobb jel és jelentés szaktudósa, halálát mégis egy észre nem vett közlekedési lámpa okozta. Bennem most, a BBC-t „gázázta” halálra a közel-keleti gyors.

Kiegyensúlyozottság

Az elmúlt négy hétben majdnem kizárólag a BBC-re támaszkodtam, amikor a forrongó gázai krízisről cikkezett kvázi az egész világ. Szükség volt egy olyan nézőpontra, ami talán a legpontosabban fogalmazza meg a problémát, és mutatja be a cselekményt. Minden történetnek legalább két oldala van, e nélkül az egyszerű előfeltételezés nélkül nemhogy újságot írni nem lehet, de a boltba sem szabad lemenni kenyérért. Gáza esetében ez azt jelenti, hogy pusztán statisztikai megfontolásokból, reggel a civil áldozatok megdöbbentő sokaságáról írok, este pedig az izraeli mentősről, aki keresztül hajt a zárótűzön, hogy palesztin sebesülteket szállítson Beershebába.

A kisebbekkel szembeni együttérzés

Talán ennek a számlájára lehetne leginkább írni, hogy a BBC túlnyomórészt „palesztin cikkeket” írt, felvételei zömét a „sebesült csecsemők és tűzokádó izraeli helikopterek” képi világa uralta. Hál’Istennek olyan világban élünk, ahol az elesettekkel és kicsikkel kapcsolatban még mindig több megértést facsarunk ki szívünkből, mint a nagyokkal és erősekkel szemben. Ha tehát az etikai számtan szempontjából nem is „kóser” a BBC, normasértés nem történt, amennyiben valóban a szenvedők ügyéért való, alázatos szolgálatról volt szó.

Technikai kényszer

Egészen más természetű probléma viszont az, hogy a felvételeken látható riporter vagy a valós történések helyszínétől mérföldekre volt, vagy azoknak éppen a közepén, de mint külsős, palesztin munkatárs. Rushdi Abou Alouf három héten keresztül a szabad világ szeme és füle volt Gáza barikádjai mögött. Ő és stábja, közel ötszáz órán keresztül tetszelgett a kizárólagos bennfentes hősies szerepében, ők voltak hivatottak egyedül arra, hogy falánk planétánk híréhségét csillapítsák. Nem is azzal van baj, hogy addig-addig ólálkodtak a szükségkórházak közelében, míg végül az egész világ összes képernyőjét és külpolitikai rovatát sikerült palesztin vérrel bemázolni és nem is azzal, hogy a forrás maga is palesztin. A probléma ez esetben az, hogy ezt mindenki készpénznek is vette, mert úgy lett eladva. Ha ez a cikk szembesítő jellegű lenne, akkor a BBC-nek azzal célszerű védekeznie, hogy egy technikai kényszerből fakadó szükségmegoldásról volt szó. Ezt el is fogadnám, mivel Gázából december vége óta sem kijönni, sem bemenni nem volt szabad, leszámítva azt a néhány menekült családot, akiknek a lehetőség szavatolva volt. Mr. Alouf és kis csapata csak azért lábatlankodhatott az amúgy is széthajszolt gázai mentősök útjában, mert ők már a konfliktus kitörése előtt az övezetben voltak.

Ami viszont szemérmetlen…

A Katasztrófák Áldozatait Segítő Bizottság (DEC) egy független, 13 humanitárius szervezetet magába tömörítő civil kezdeményezés. Megalapításától kezdve soha nem érte a lobbyzás, vagy elfogultság legsandább gyanúja sem. Politikai potenciálja egyszerűen nincs, fennállásának egyedüli oka, hogy segítsen. Tipikusan olyan válságövezetekben dolgozik, ami a könyörtelen újságírói szempontokból már érdektelen. Miután a dögön hízott sajtósok serege elvonul, a DEC jön, hogy a sebeket bekötözze. A teljesen objektív, világszemefénye BBC három hétig ropta a palesztinokkal, majd miután Obama beárnyékolta a rivaldafényt, azt mondja a DEC-nek, hogy nem tud táncolni. Ugyan milyen norma sérülhet azzal, ha közzé teszek egy két és félperces szpotot, amiben egy önfeláldozó nemzetközi szervezet pénzért könyörög azok javára, akiket három hétig oroszlánként védelmeztem? Vajon mit szól ehhez a lelkes Mr. Alouf és kis csapata?

Tragikus sorsa ez a palesztin nemzetnek, pont ugyan így használta ki Libanon és több arab állam is. Addig kellettek, amíg háborús tébolyba lehetett hergelni velük a teljes lakosságot, de ha ugyan ezek a „hontalan kisemmizettek” letelepedési engedélyért folyamodtak a „testvérekhez”, annak elutasítását törvényben szabályozták. Nem az a bajom a BBC-vel, hogy a gázában semmi mást nem tett, mint kiszolgálta a buták és rosszindulatúak vérszomját, akik aztán telekiabálták az étert a „Death to Israel”-lel. Szíve joga, tegye. De hogy mindezek után, ennyire következetlenül képmutató, azt egyenesen gyomorforgatónak gondolom. Szegény John Reith, lehet most letüdőzné a saját golyóstollát.