Szerző: Kőrösi Viktor Dávid
E-mail: korosi@hirextra.hu

Otromba államelnök

Akkor, amikor a magyarság érdeklődőbb része arról beszél, hogy Traian Băsescu otromba módon szólta le a székelyföldi autonómia kérdését, érdekesen vette ki magát a szerb államfő nyilatkozata. Szerbiától éppen most egy éve szakadt el Koszovó, mely a szerb öntudat számára legalább olyan fontos terület, mint Erdély a magyarság számára. A demokrata párti Tadić bátor volt, hiszen ebben a helyzetben kétségtelenül nehéz lenyeletni a szerb sovinisztákkal a vajdsági statútumot, mely nem más, mint az autonóm terület alaptörvénye. Az alkotmánnyal lehetőség nyílna arra, hogy Vajdaság mint állam az államban működjön. ezzel szemben Délvidék és Erdély szerb, illetve román szélsőjobboldala nem, vagy csak nehezen tudja megemészteni, hogy a szeparatizmus és autonómia nem járnak feltétlenül kéz a kézben.

Kérdés, hogy Boris Tadić saját maga mennyire hisz önmagának. A legnagyobb különbség Románia és Szerbia között jelenleg ugyanis az, hogy előbbi már az Európai Unió tagja, míg Szerbia egyelőre pályázik rá. Románia (az Unió tagjaként) most úgy néz ki Băsescu miatt, mint egy 18. századi sovinizmusba csavarodott állam, Szerbia pedig próbál jó fiúként feltűnni, s olyan üzeneteket megfogalmazni, amelyekkel uniós szinten nyerő lehet.

Boris Tadić jó úton?

A szerb államfő ezzel célba is érhet. A felzárkóztatásért utalt uniós pénz ugyanis azon az Európai Unión múlik, ahol szemmel láthatólag nincsenek meg azok az intézmények, amelyeken keresztül hatékonyan lehetne figyelni a tagországok és a tagságra pályázó országok jogsértéseit, illetve ami van, az aligha mondható hatékonynak. A szerbeknek persze jobban kell vigyázniuk magukra, a románokat pedig ha egyszer már bevették, nem valószínű, hogy ki fogják tenni.

Ez persze legalább annyira bizonyítvány az Európai Unióról, mint arról a tagjelölt államról, amelyben egy szimpla verekedésért ítéltek öt magyart 61 (!!) év börtönre (többszörös gyilkosokat és háborús bűnösöket szokás olyan időtartamra elmeszelni, mint a temerini magyar fiatalokat).

Románia és Szerbia azt hajlamos elfelejteni – amikor éppen nem kell semmi Brüsszeltől –, hogy a sovinizmus eltüntetése, valamint a szubszidiaritás elvének megfelelő decentralizáció nem ajándék, hanem mindennek az alapja. Egyfelől azért, mert a szubszidiaritás elvét Brüsszel is támogatja, így ennek megfelelően több pénzhez lehet hozzájutni – s ez nem lényegtelen kérdés a tagországokhoz való felzárkózás szempontjából. Másfelől azért, mert a decentralizáció a kisebbségi jogok kiteljesítését is jelenti, ami a 21. század Európájában szintén alapkövetelmény.

Harmadfelől abban igaza van a szerb államfőnek, hogy a kisebbségek önkormányzatai (mint amilyen a székely autonóm tartomány lenne) nem csak a kisebbségeknek jelent lehetőséget a prosperálásra, hanem az egész országnak, amelyben élnek. A soviniszta hangok így az elvileg hőn szeretett haza hosszú távú fejlődését ássák alá.

Lassú víz partot mos

Romániában az autonómia-harc két fő fronton is zajlik. Az egyik a közember számára ismertebb pártpolitikai küzdelem, amely nem csupán a románság, de a magyarság számára is szokatlan terepnek tűnik. A Magyar Polgári Párt létrejöttével az RMDSZ aktívabbank kell, hogy mutatkozzon: fel kellett hagynia a korábbi „lassú víz partot mos” alapelvvel, mivel jobbról riválisa érkezett. A Szövetség politikája ugyanakkor mindvégig megmaradt a „mérsékelt” mederben, míg az MPP, valamint később az EMNT „radikális” irányvonala csupán kiegészítés az erdélyi magyar autonómiatörekvésben.

A kettős („mérsékelt”-„radikális”) felállás okozta taktikai zavar az erdélyi magyar érdekérvényesítésben úgy fest, hogy csak mostanra tisztult ki az RMDSZ-EMNT közös EP-listájának formájában.

Jogi küzdelem

A másik frontvonal az európai statisztikai régiók törvényi szabályozásának megváltoztatására vonatkozik. Az első, konkrétan a regionalizmus irányába mutató törvény 1998-ban lepett hatályba. Ez volt a regionális fejlesztésről szóló 151/1998-as törvény, amely létrehozta a nyolc NUTS II-es szintű makrorégiót. A régiók vezetése, a Regionális Fejlesztési Bizottság (Regional Development Board) nem jogi személy, csupán tanácskozó testület. A regionális fejlesztési politikával kapcsolatos programokat, határidőket figyeli, s a végrehajtást felügyeli. Tagja a régió által magába foglalt megyek megyei tanácsi elnökei, s egy-egy képviselő megyénként a törvényhatóságok, városok és községek tanácsainak részéről.

Ezzel a probléma „csupán” annyi, hogy egymástól eltérő kulturális és földrajzi jellemzőkkel rendelkező területeket foglal magába a jelenlegi nyolcas felosztás, amit az RMDSZ egy saját felosztási javaslattal próbált jobbítani – eddig sajnos mindhiába. A statisztikai régiók RMDSZ-es tervezete számolt a földrajzi-történelmi gyökerekkel, így annak elfogadása esetén a történelmi Székelyföld egyazon régióba kerülne.

Azt szokás mondani, hogy fiatal államoknál (mint például Románia) majd kialakulnak azok a társadalmi minták, amelyek mentén a politikusok vezetik a népet, csak türelemmel kell lenni. Szerbia példája azonban azt is mutatja, hogy a megfelelő nemzetközi nyomásgyakorlás siettetni tudja a változást. Ehhez persze befolyásos intézmények kellenek, nem csak tagállami (például: külügyminisztériumok), de konföderációs szinten is. Amennyiben ez megvan, még Románia is Szerbia útjára kerülhet, s valósággá válhat egy erős székely autonómia.