Nézzük miért nem oszlatta fel magát az Országgyűlés? Vannak rá kiválóbbnál kiváló válaszok. Az első és valószínűleg legnépszerűbb az a feltevés, hogy ha most megtörténne a vég, a tényleg a vég lenne maga. Mármint az országé. Merthogy ebben a válsággal terhes időszakban nem szabad kormányzás nélkül hagyni az országot. Nézzünk meg ezen érvek igazságtartalmát.

Először is: a válság végét még nem tudja senki. Soros György nemrégen azt mondta, nemhogy a végét nem látja, de még igazán a mélyét sem a gazdasági összeomlásnak. Ha pedig ő ezt mondja, illik komolyan venni. Vagyis elképzelhető, hogy ez a lejtőn való száguldásnak csupán az eleje. Ilyenformán minél tovább marad egy kisebbségi és rendkívül népszerűtlen kormány, annál rosszabb. Megfordítva: még azelőtt jöjjön egy széles társadalmi támogatottsággal felruházott új hatalom mielőtt még mélyebbre visz a mostani.

Másodszor: Békesi László, a Reformszövetség elnöke szerint jelenleg azért tudjuk elkerülni az államcsődöt, mert komoly hiteleket kaptunk. Elmondása szerint ezekből még 2010. március-májusig tudjuk fizetni az adósságainkat. Azaz éppen addig, amíg el nem jön az új választás. Rossz esetben – vagyis ha nem történik végre valami érdemi döntés – éppen akkor borulhat a szekér, amikor lejár ennek az Országgyűlésnek a mandátuma.

Vagyis megint cáfolva az érv. Logikus ugyanis, hogy addig alakuljon új Parlament, amíg még meg lehet menteni a dolgot. Sokan mondják, akkor lenne káosz, ha most oszlana fel a "Nagy Népi Hurrá". Képzeljük el milyen káosz lenne akkor, ha éppen jövő tavaszra, az interregnum időszakára érne el minket az államcsőd.

Harmadszor: a jelenlegi kisebbségi kormányzás gyakorlatilag politológus, gazdasági és pénzügyi szakértő szerint nem működik. Vegetál, agonizál, de nem irányítja valójában az országot. Gondoljunk az egészségügyben lévő állapotokra, az oktatási-iskolai botrányokra, vagy a rendőrség katasztrofális helyzetére. Persze kisebbségi kormányban nehéz valódi döntéseket hozni.

Marad a kormány

Megdőlt ezzel a következő érv is. Merthogy a hiedelemmel ellentétben egy új választásnál a régi kormány egészen addig hivatalban marad és viszi az ügyeket, míg a következő fel nem esküszik. Vagyis nem marad végrehajtó hatalom nélkül az ország. Pontosan annyit tenne akkor is az akkor már ügyvezetőnek hívott kormány, mint most. Vinné az alapvető ügyeket, de érdemi döntéseket nem hozna. Nem lenne tehát nagyobb káosz, mint most.

A másik érv a feloszlatás ellen a következő: a törvény szerint a honatyák nem visszahívhatóak, így ez akár kiterjeszthető a teljes Parlamentre is. Vagyis a logikusan az Országgyűlés ne oszoljon fel, töltse ki teljes mandátumát. (Ezt az felvetést Kóka János SZDSZ-es frakcióvezető követte el.)

Első hallásra izgalmas az érv, ám a demokrácia teljes sárbatiprását jelenti. Még inkább jogrendszerünk hihetetlen kifacsarását. Olyan ez, mintha azt mondanánk, hogy ha te hülye vagy, akkor logikus, hogy mindenki az, akivel barátkozol. Nincs is mit magyarázni ezen. Inkább szánalmas bizonyítvány arra nézve, aki mondta. Aki így értelmezi a magyar köztársaság törvényeit, annak nincsen helye a törvényhozásban.

Más érv nem is igazán hangzott el a feloszlatás ellen. Az például nem lett kimondva az MSZP részéről, hogy félnek az új választásoktól. De legalább az, hogy a milliókat bezsebelő képviselők számára nyilvánvaló egzisztenciális öngyilkosság lenne egy új választás, hiszen nem tudni ki jutna be újra. A szocik közül egyelőre úgy néz ki, jóval kevesebben.

Az SZDSZ sem merte kimondani, hogy jelenlegi elutasítottságuk a társadalomban teljes: jóval több, mint 90 százalék, így egy választáson csúnyán kimaradnának a buliból.

Nincs program, akkor meg mire fel!?

Azt sem mondták igazán ki, talán csak egészen halkan, hogy Fidesznek nincsen kormányprogramja. Az ellenzéki párt nem mondja meg, mit tenne az országgal, ha hatalomra kerülne. Pedig rendkívül fontos ez is. Ha Navracsics Tibor fideszes frakcióvezető kezdeményezi az Országgyűlés feloszlatását ne csak azt mondja meg, mi ennek az oka, hanem adjon választ arra is, mit kíván tenni a következő Parlamentben, hogy az általa hét éve elfogadhatatlannak vélt irányt megváltoztassa.

Erre ugyan normál helyzetben – vagyis mikor lejár a négyéves mandátum – nem kerül sor. Egyik párt sem jelenti be az utolsó ülésen, hogy mit fog tenni, ha hatalomra kerül. Erre a való választási kampány. Ám az Országgyűlés soron kívüli feloszlatása nem „normál helyzet”, itt égető szükség lenne a jövő felvázolására.

Nyilvánvaló, hogy ezek voltak az igazi okok a leszavazásra. Nem baj ez, hogy így van, a baj, hogy mellébeszéléssel verik át a szavazót. Amikor mindenki tudja, miről szól a fáma, akkor ne beszéljünk virágnyelven. Vállajuk fel, hogy néhányan nem akarnak kiesni a Parlamentből, vagy hogy program nélkül nincs mire váltani. Nem szégyen ez. Az viszont annál inkább, hogy mindenféle mondvacsinált indokokkal nyomkodják a gombokat.