Magyar intifáda
1987-ben egy egyszerű közúti baleset, 2000-ben pedig egy könnyelmű politikai látogatás okozta több százezer palesztin éveken át tartó véres felkelését Izrael államával szemben. Most a magyar romáknak ezeknél jóval súlyosabb apropója lenne...
2009. február 26. csütörtök 14:06 - Tatai Gábor
Farkas Flórián, a döbbenetes tatárszentgyörgyi események után, azt mondta az MTI-nek, hogy "polgárháborús helyzet lesz Magyarországon, ha cigányság integrációjában nem lesz előrelépés". Kijelentése órákon belül, az elképzelhető legfélelmetesebb szalagcímekkel echózta be az egész magyar médiát. Az elmúlt hónapok tanárveréses, késeléses, cigánybűnözéses hetei szinte szükségszerűen vezettek a tatárszentgyörgyi tragédiához. Talán csak egy fontosabb kérdésünk lehet a kauzalitások boncolgatásán és az Új Magyar Médiaszótár-vitán kívül: meddig tűr még a magyar cigányság?
Bűnbak
Farkas Flórián, az MTI-nek tett nyilatkozatában megjegyzi, politikusként és cigány emberként is attól tart, hogy a tatárszentgyörgyi ügynek komoly folytatása lesz. 1987-ben Izrael palesztin lakossága úgy döntött, nincs tovább. A sarokba szorított kisebbség – joggal vagy sem – a társadalom összes alrendszerében, a magánélet és a politika valamennyi szférájában úgy érezte, hogy bűnbakot csináltak belőle.
A társadalmi partnerség és az etnikai türelem Ben Gurion-i eszméi a Kneszet falai között ragadtak, Ciszjordániában és Gázában a telepesek önkénye olyasformán vette az arab népességet, mint a kopár tájhoz tartozó gyér növényzet vagy az út menti tevetrágya. Egy elfogathatatlan léthelyzet, elfogadhatatlan reakciókat szül, így amikor a palesztin ügy az iszlám világ gazdasági és politikai érdekeivel találkozott, a Közel-Keletet soha nem látott öngyilkos merénylethullám borította el.
A becsapott és kihasznált palesztin menekültek libanoni, szír, iraki vagy iráni ügyeket szolgálva mocskolták be a kezüket izraeli vérrel – saját tudtukon kívül. Ezekben az évtizedekben, katasztrófális módon, maga az izraeli társadalom sem látta át az igazi motivációt, így a harag és a türelmetlenség az igazság után vágyakozó kisebbséget sújtotta és nem a nemzetközi uszítás valódi bűnöseit.
Karambol
Globalize It!
Ha valakit esetleg megbotránkoztatna a magyar cigányság és a palesztin sors közötti párhuzam, annak érdemes egy pillanatra felidéznie a francia kisebbségi harag, néhány évvel ezelőtti párizsi történéseit, amikor az indulatok több napra lángba borították a külváros autóit és üzleteit. Több elemző már akkor arról beszélt, hogy az intifáda globális törekvéseinek lehetünk tanúi. A zavargók többsége a francia-arab népesség tagjai közül került ki, ám ez nem jelenti azt, hogy az intifáda paradigmához ne csatlakozhatna a világ országainak nem arab etnikuma is.
1987. december 9-én, a reggeli közúti kavalkádban egy arab taxi egy izraeli teherautóval ütközött. A legjobb filmes trükk sem tudná érzékeltetni, ahogy a sárga gépkocsiban ülő ijedt és kétségbeesett palesztin nyomor arcába robban a szélvédő, majd a szakadó alvázak robajának lökéshullámában eltűnik Jeruzsálem, Izrael, a Közel-Kelet, majd az egész földgolyó. A kisebbségi hangulat – joggal vagy sem - menthetetlenül forrpontjára érkezett.
A balesetről senki sem tehetett, ám a palesztinoknak azt mondták, az izraeli sofőr szándékosan húzta a kormányt a zöld rendszámmal közlekedő taxisra. Ezt követően a palesztin nép egy emberként támadt a megszállt területek rendfenntartó erőire. A sztrájk és bojkott elérte az iskolákat, a kórházakat, a gazdaságot és a politikát is. A fiatalok köveket ragadtak, és azokkal dobálták meg az állam fegyveres rendőreit és katonáit.
A tehetetlen hatóságok tanácstalanul nézték a járőr kocsik és tankok útjába hordott lángoló gumiabroncs-barikádokat. Nem lehetett tűzparancsot adni egy parittyával és csapágygolyókkal felfegyverzett dühödt gyerek ellen. Az ország néha hetekre megbénult, a kijárási parancsot képtelenség volt betartatni, a gazdaság többmilliós károkat szenvedett.